Líbiában, ahol nemrég ölték meg az ország urát, épp tizedannyiba kerül az üzemanyag, mint nálunk. Ott mindenkinek állampolgári jogon jár a személyautó, komoly támogatást kapnak lakáshoz, gyerekhez, munkához az induló házaspárok, és nem ismerik az eladósodottság fogalmát. Épp csak élni nem jó abban az országban. Kínában drágább az élet, de a lakosság felső húsz százaléka az Európai Unió életminőségét meghaladó színvonalon él. Itt naponta átlagosan 120 benzinkutat adnak át, és még így is óriási a sorban állás az üzemanyagért. Érthető, hogy Kína az Egyesült Államokkal közösen nem írja alá a szénmonoxid-kibocsátást korlátozó nemzetközi egyezményt. A hülye politikusok mindenütt egyformán gondolkodnak.

Nos, ennek a korlátolt gondolkodásnak köszönhető, hogy a Földön egyszerre van alul- és túlnépesedés, analfabetizmus és túlképzés, elhízás és éhínség, mozgásszegény élet és kizsigereltség. Ezek a párok nagyjából ki is egyenlítenék egymást, de ne ijedjünk meg, sem a „mindenki egyaránt vehet”, sem a „szükségletei szerint fogyaszt” szélsőségéig nem akarok eljutni. Ugyanakkor célszerűnek látnék kijelölni egyfajta emberközeli minimumot, ami a létezésünk elfogadható méreteit, mennyiségeit és minőségeit rögzítené.

Nemrég épp Kövegyen, Csongrád és Békés megye határán autózva csodálkoztam rá két kamionra: az egyik paradicsomot szállított Spanyolországból, a másik irodabútorokat Franciaországból. Hogy az úti cél Románia vagy Görögország volt, teljesen indiff erens – egyiket sem lehet megérteni ép ésszel. Még az áruk, szolgáltatások és gondolatok szabad áramlásával kapcsolatos általános igények elismerésével együtt sem.

Szóval, ha normális világban élnénk, épp a borzalmas 20. század után (világháborúk, hidegháború, tömegmészárlások, etnikai bűncselekmények, kommunizmus, fasizmus, liberálbolsevizmus, kábítószer, terrorizmus, pedofília, szilikonmell, sőt tömegesen hamisított bor) belenézhetnénk a tükörbe, és megpróbálhatnánk ép ésszel berendezkedni a világban. A legnagyobb ellenségünk persze maga az emberi faj, amelyik képtelen a mértéktartásra, de legalább irigy és kapzsi. Ami a génmódosítást vagy a génmanipulációt illeti, lehet a dolgot sztoikus nyugalommal (beletörődéssel) szemlélni, és lehet, sőt érdemes sokoldalú elemzés tárgyává tenni, hogy szabad-e, s ha szabad, akkor milyen területeken, mekkora mértékben, milyen garanciák mellett. Mert odáig már eljutottunk, hogy élelmiszer címen bármit megeszünk, de ne jussunk el oda, hogy már az alapanyag, a hús, a kukorica vagy a paradicsom önmagában életveszélyes.