2014. április 24., csütörtök English version
Hírek  --  Archívum  --  2005  --  1. szám - 2005. január. 24.  --  GYTK
Ahol nem képeznek munkanélkülieket
Az SZTE Gyógyszerésztudományi Kara az Általános Orvostudományi Karral együtt alkotja a Szent-Györgyi Albert Orvos- és Gyógyszerésztudományi Centrumot, s bizton állítható, hogy a GYTK tudományos és oktatási teljesítményét tekintve méltó partnere az ÁOK-nak. A szegedi Gyógyszerésztudományi Kar határokon innen és túl egyaránt elismert. Az itt végzettek átlagosan három-négy állásajánlat közül válogathatnak.
Szegeden 1921, azaz az egyetem Kolozsvárról történt átköltözése óta folyik gyógyszerészképzés. 1957-ben önálló Gyógyszerésztudományi Kar jött létre a Szegedi Orvostudományi Egyetem (később Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem) részeként, melyet oktatási és kutatási eredményei a határokon túl is ismertté és elismertté tettek. A gyógyszerészi évkönyvek és almanachok adatai szerint a jelenleg működő magyar gyógyszerészeknek csaknem fele Szegeden szerezte diplomáját. A kar 2000. január 1. óta az integrált Szegedi Tudományegyetem egyik karaként működik, jelenleg  Falkay György dékán irányításával. A 10 féléves gyógyszerészképzés hét intézetben (Farmakognóziai, Gyógyszer-analitikai, Gyógyszerkémiai, Gyógyszerhatástani és Biofarmáciai, Gyógyszer-technológiai, Gyógyszerfelügyeleti, valamint Klinikai Gyógyszerészeti Intézet) zajlik.
A gyógyszerészképzés három egyetemi kar együttműködése eredményeként valósul meg. Az alapozó kémiai tárgyakat (pl. általános kémia, fizikai kémia, szerves kémia, analitikai kémia) a Természettudományi Kar oktatja, mivel itt vannak e tudományok legkiválóbb szakemberei. A Természettudományi és az Általános Orvostudományi Karokon megszerzett alapokra építi a GYTK a szaktárgyak – gyógyszerészi kémia, gyógyszeranalízis, gyógyszer-technológia, gyógynövény- és drogismeret, gyógyszerhatástan, klinikai gyógyszerészet, stb. oktatását. Másodévtől kezdve négyhetes nyári gyakorlaton vesznek részt a hallgatók, amit külföldön (Németországban, Ausztriában, stb.) is eltölthetnek. A kar és intézetei kiterjedt nemzetközi (angol, belga, finn francia, német, japán) kapcsolatrendszerrel rendelkeznek.
 
A rendszerváltozás óta nagyon megnőtt a kereslet fiatal, jól képzett gyógyszerészek iránt. Fotó: S. Cs.
 
 A képzés öt évének letelte után a GYTK-s hallgatók több állásajánlat közül válogathatnak, de jelentkezhetnek a különböző szakgyógyszerészi képzésekre (Szegeden posztgraduális képzésben az összes gyógyszerészi szakképesítés megszerezhető), vagy – a kutatni vágyók – részt vehetnek a Gyógyszerésztudományok Doktori Iskola (PhD) képzésében. A PhD-programban jelenleg öt akkreditált képzés (farmakognózia; gyógyszer-analitika; gyógyszerhatástan, biofarmácia, klinikai gyógyszerészet; gyógyszerkémia, gyógyszerkutatás; gyógyszer-technológia) működik. A PhD-képzést elvégezve kutatóként helyezkedhet el a fiatal.
A rendszerváltozás óta nagyon megnőtt a kereslet fiatal, jól képzett gyógyszerészek iránt, mivel számos új magángyógyszertár létesült és sok külföldi gyógyszergyártó orvoslátogató-patikalátogató hálózatot szervezett. – Jelenleg minden pályakezdőre három-négy állás jut, éppen ezért bizton állítható, hogy a szegedi GYTK nem képez munkanélkülieket – tájékoztat  Lantos Ilona, a kar Dékáni Hivatalának vezetője. – A kar rendkívül széleskörű ismereteket nyújt, ezért nemcsak a patikákban, hanem például a gyógyszerismertetés, a gyógyszeripar, a kozmetikai ipar vagy az analitikai ellenőrzés területén is elhelyezkedhetnek a hallgatóink. S bárhová is mennek, jó kezdő fizetést kapnak  – mondja Gáspár Róbert, a Gyógyszerhatástani Intézet munkatársa. Aki mégsem Magyarországon, hanem külföldön szeretne állást vállalni, azt tárt karokkal várják például Norvégiában, ahol még égetőbb a gyógyszerhiány, mint nálunk…
S miért ajánlják a GYTK-s hallgatók az intézményt a felvételizőknek? – Tény és való, hogy magasak a követelmények, de ha kikerülünk, akkor kiváló képzés és jó szakma lesz a kezünkben. Abban ugyanis mindenki egyetért, hogy Szegeden a legszínvonalasabb a gyógyszerészképzés – mondja Lovász Norbert, másodéves gyógyszerészhallgató. – Azoknak ajánlom a kart, akik céltudatosan gyógyszerészek szeretnének lenni. A szegedi gyógyszerészdiploma olyan állást biztosít a jövőben, amellyel többfelé elhelyezkedhetünk (kutatás, gyógyszertárak, ipar), s biztos keresethez juthatunk – egészíti ki Berentés Ágnes, elsőéves hallgató.
A GYTK épületét az elmúlt években újították fel: modern, légkondicionált előadók és szemináriumi termek várják a hallgatókat, s két számítógépes kabinet is a rendelkezésükre áll. A szegedi GYTK rendkívül jó hírnévnek örvend a hazai gyógyszertárakban, gyógyszergyárakban és külföldön is, amit igyekszik megőrizni. – Úgy tartják, hogy a szegedi gyógyszerészképzés a legnehezebb. Egy biztos: akik hozzánk járnak, rendesen és alaposan kitanulják a gyógyszerészetet – véli Gáspár Róbert. A nagy hajtás mellett azonban természetesen a szórakozásra is jut idő. A GYTK-sok saját, havonta megjelenő újságot is szerkesztenek Spiritus címmel. A kar Semmelweis Kollégiumának alagsorában található Medica Klubban pedig kéthetente hang(ulat)os gyógyszerészbulikat rendeznek évek óta.
P. M. L.
 
 
Adattár
Szegeden 1921 óta van gyógyszerészképzés, a Gyógyszerésztudományi Kar 1957-ben jött létre. A GYTK-n gyógyszerészi oklevelet lehet szerezni. A karon a 2004/2005-ös tanév első szemeszterében 489 nappali tagozatos magyarországi, illetve 34 külföldi hallgató végzi tanulmányait. Levelező, esti, távoktatásos tagozat nincs. A képzés 7 GYTK-s, valamint 10 orvoskari és 5 TTK-s intézetben/tanszéken, valamint az Országos Mentőszolgálattal és a gyógyszertárakkal való együttműködésben zajlik. Gyógyszerésztudományok Doktori (PhD) Iskola is működik, jelenleg 5 képzési programmal.
Bezár