az imént, mintha kristály vázát törtem volna össze (csodálkozó és gyulölködo, vagy csak ügyetlen fiú barátjáék fényuzo lakásán), fölnéztem, odakint, láttam, váratlan sötét lett s darabjaira hullott szét a koraest (a makett éj), ahogy vegyest kigyulladt reklám-, neon-, csillag- és lámpafény; a szülok repülni kezdtek az égen, sál, haj egymást elozte, aztán már csak a biciklik sárvédoje, a macskaszem; mennek, gondoltam, kukoricát |
lopni a „téeszcsé" földjére – tisztára mint egy Chagall kép (önéletrajzi töredék); mintha idevártam volna oket, a konzervszobába, hol víz, virág még épp' van, de hajtás mire föl volna…? még álmomban sem fordult elo velem, hogy megöl az unalom, kinek az örököse s közben meg az anya szeretoje volnék…; vissza tartott az egyes szám elso személy, a szabálytalan szerkezet a költeményben |