2024. május 11., szombat English version
Archívum  --  2005  --  1. szám - 2005. január. 24.  --  TTK
Legyél benne az ötvenezerben!
Egy 2003-as és 2004-es hallgatói megelégedettség-vizsgálat szerint a négy nagy egyetem természettudományi karait összehasonlítva a szegedi minden kategóriában vitte a pálmát. (www.felvi.hu) Ezeknél a számoknál semmi nem mutatja jobban, hogy nem vesz zsákbamacskát, aki a szegedi TTK-t írja rá a jelentkezési lapjára.
Vizsgálati eredmények szerint az egyetemi szférán belül a TTK-sok vannak a legjobb véleménnyel az oktatási intézményük viszonyairól, ezen belül a szegediek a legelégedettebbek a kollégiumi állapotokkal, az egyetem légkörével, az oktatás színvonalával és a diploma értékével. Természetesen az ehhez hasonló felmérések nem jellemezhetnek kimerítően egy intézményt, de az eredmény jó jelnek tekinthető. Külön kiemelném a diákok kutatási lehetőségeiről alkotott kedvező hallgatói véleményt, aki nem rest, biztosan talál magának olyan területet, ahol bekapcsolódhat a tudomány vérkeringésébe. Emellett érdemes megemlíteni, hogy a szegedi TTK az országos toplista ötödik helyén végzett a hallgatók és az oktatók kapcsolatát mérő kérdésben, sőt a másutt többnyire lehúzott elhelyezkedési- és munkalehetőségekkel is viszonylag elégedettek voltak a szegedi diákok: a diplomaszerzés utáni elhelyezkedés segítése terén a közepesnél egyértelműen jobb, a képzés alatti munkalehetőségek biztosítása esetében pedig azt megközelítő eredményt mért a felvi.hu.
 
A szegedi TTK-sok többsége egy-két hónap alatt munkába állhat. Fotó: Segesvári Csaba.
 
Elmondható, hogy a mai, diplomás munkanélküliektől hemzsegő világunkban a szegedi TTK-soknak csak kis hányada kénytelen sort várni a Munkaügyi Központokban, többségük egy-két hónap alatt munkába állhat. Az informatikusok a legszerencsésebbek ebből a szempontból, ők akár Magyarországon, akár külföldön próbálkoznak, jó eséllyel vághatnak neki az álláskeresésnek. Bár más szakokon több a pályaelhagyó, azért a fizikusoknak és a biológusoknak sincs okuk a panaszra. Mivel a következő néhány évben várhatóan nő a kereslet a jól képzett kutatók iránt, az egyetem célja, hogy minél több hallgató helyezkedjen el ezen a területen- vázolta fel az intézmény céljait Mezősi Gábor, a kar dékánja. Az Európai Unió eltökélte, hogy 2010-ig ötvenezerrel növeli a kutatói kapacitását, tehát a tehetséges diákok eséllyel pályázhatnak meg kutatói állásokat. Az egyetem maga is kiveszi a részét a hallgatók elhelyezéséből, azon igyekszik, hogy a kutatók minél több rangos cég munkájába bekapcsolódjanak. A következő néhány évben több új kutatóintézet is létesül a városban. Aki viszont nem szeretne Szegeden maradni, az előtt nyitva a világ. A magyar kutatók malmára hajtja a vizet az a külföldön elterjedt nézet, hogy a mi szakembereink felkészültebbek az átlagnál. A TTK célja, hogy megőrizze ezt a hitet, és az általam megkérdezett hallgatók szerint ezt a küldetést sikerül is teljesítenie. A szegedi TTK-sok szerint a kar egyik legnagyobb előnye, hogy világszínvonalú oktatókat mondhat magáénak, akik nem restek akár a szabadidejükből is időt áldozni a diákokra. A szigorú, ám átlátható követelmények felszabadult légkörrel párosulnak. A diplomát az egész világon elismerik
Az intézmény szerteágazó nemzetközi kapcsolatai abban is megmutatkoznak, hogy aki még egyetemi évei alatt szeretne megismerkedni a külföldi kutatóintézetek, egyetemek légkörével, jó helyen kopogtat az Aradin. Sok lehetőség, kevés vállalkozó – így foglalta össze az ösztöndíjakról szóló tudnivalókat  Mezősi Gábor. Az Erasmus ösztöndíjra több száz hallgató mehetne, ezzel szemben tavaly csupán százharmincan vágtak neki a világnak. A kar szorgalmazza, hogy minél többen töltsenek el legalább egy fél évet valamelyik nyugati egyetemen. A TTK számos külföldi intézménnyel tart kapcsolatot, ezért 5-600-an utazhatnának évente, de ennek a keretnek csupán a 10%-át használják ki a hallgatók. Mivel a passzivitás főleg anyagi okokra vezethető vissza, az egyetem kiegészítő támogatást nyújt, és az eredeti összeg 50%-ával megemeli az ösztöndíjat, a Természettudományi Kar szintén 50%-kal járul hozzá a költségekhez. Ez az összeg a legtöbb országban elég a megélhetéshez. Lehet csomagolni!
Cs. L.
 
 
Adattár
Az SZTE Természettudományi Karán jelenleg  négy és félezer diák tanul, közülük több mint négyezren nappali tagozaton. A diákok 27 szak közül választhatnak, ez majd százféle szakpárra ad lehetőséget.
Az oktatási programok jó minőségét és korszerű választékát a kar jól kvalifikált oktató- és kutatóállománya biztosítja. A karnak napjainkban 584 dolgozója van. A 285 diplomás közül mintegy 190 főnek van tudományos fokozata. A docensek száma 90, az egyetemi tanároké 65, a kar 6 emeritus profeszszor munkájára is számít. A kar minden professzora rendelkezik a „tudomány doktora” fokozattal, és közülük nyolcan a Magyar Tudományos Akadémia tagjai.

BTK2_230x154.png

Címkék

Hírek, aktualitások *

Rendezvénynaptár *

  • Szorgalmi időszak 2023/2024/2
    február 12. - május 18.
  • Education period 2023/2024/2
    február 12. - május 18.
  • Szorgalmi időszak a 2023/2024-2. félévben
    február 12. - május 18.
  • Szorgalmi időszak
    február 12. - május 18.
  • 2023/2024-II. félév Szorgalmi időszak
    február 12. - május 18.

Gyorslinkek

Bezár