Szegedi Tudományegyetem | Egy nótárius Budapesten

Archívum

2008

11. szám - 2008. szeptember 29.

Fókusz

Egy nótárius Budapesten

Cikk nyomtatás

Link küldés

Megosztás

Nem vagyok rá büszke, de bevallom: nem szeretek utazni. Nem amiatt, mert nem vonzanak az ismeretlen tájak, kultúrák, emberek, és még csak nem is amiatt, mert félek – egyébként félek – a nagy utazásokat kísérő időeltolódástól. Egész egyszerűen az utazást magát nem szeretem, a valahova vezető út és legfőképp az azt megelőző és követő pakolás nyűgeit.
Az elmúlt hetekben azonban úgy adódott, hogy többször is székes fővárosunkba sodort a sors, ami a magamfajta egy helyben ülő szoborembernek már önmagában is izgalmas, mert szokatlan utazás. A tizenkilencedik században még verses regényt írtak a nagyvárosba látogató falusi nótáriusról; nos, ha az én nótáriusomat – ha lennének még nótáriusok – ma küldeném Budapestre, csak tanácstalanul vakargatná a fejét az aluljárók és plázák városában. Mégis úgy hiszem, ez a messziről jött idegen nem azon lepődne meg, amit lát, hanem azon, amit látni képtelen.
Hiszen úgy adódott, hogy épp azon a szombaton is Budapesten időztem, amikor egyszerre négy tüntetés dübörgött a fővárosi flaszteren. Ismerjük jól a híradóképeket: a könnygázködön átderengő égő rendőrautó látványa lassan már éppolyan hungarikum lesz, mint a csikósostor-pattogással kísért hortobágyi pusztaság. Vagy mindez már képzavar lenne? Meglehet, ez is nemzeti sajátossággá kezd válni.
De hogy ne térjek el a tárgytól – bár lehet, hogy épp az előbb találtam meg – a fővárosban átélni a fővárosi eseményeket sokkal kevésbé volt drámai, mintha otthon ültem volna a déli végeken, esti kényelemben – igaz, a tévé előtt. Egy nagyváros ugyanis van olyan nagy, hogy el lehessen veszni benne, vagy hogy érzéketlenné lehessen válni a szomszéd utcában történtekre. Épp ezért én is nyugodt voltam mindaddig, amíg nem érkeztek meg otthonról az aggódó telefonhívások: a rádió mellett ülve ugyanis mindig zaklatottabb a hangulat, mint a tudatlan szomszéd utcában. A veszély közelében mindig könnyebb megfeledkezni a veszélyről, mint ha a hírmondókra figyelsz, vonná le a következtetést a nemlétező huszadik századi nótáriusom. Ám miután hazautazna, nagy nehezen kipakolna a bőröndjéből, és csalódottan bevallaná magának, hogy nem szeret utazni, majd a szomszéd városok bajától elfordulva boldogan lépne ki az otthoni utcára, akkor lepődne meg a legjobban. Mert ekkor venné észre, hogy már nincsen nagy különbség vidék és főváros között.

Turi Tímea