2024. május 6., hétfő English version
Archívum  --  2008  --  10. szám - 2008. szeptember 15.  --  Fókusz
Nyitni a világ felé
Rendhagyó időpontban, néhány nappal a szorgalmi időszak kezdetét követően, szeptember 7-én rendezték meg a Szegedi Tudományegyetem tanévnyitó ünnepi szenátusülését a Tanulmányi és Információs Központban. Ezzel több mint 30 ezer hallgatónak – köztük a tavalyinál ezerrel több, 7584 gólyának – kezdődött el a tanítás 240 szakon.
A tanévnyitó díszvendége Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter volt, az ünnepségen részt vett Paczolay Péter, az Alkotmánybíróság elnöke, az SZTE ÁJTK Politológia Tanszékének vezetője, Rudas Imre professzor, a Magyar Rektori Konferencia elnöke, Németh Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkára, Botka László Szeged polgármestere, valamint a tudományos és a közélet képviselői.
Bajnai Gordon köszöntőjében a munkához való viszony változásának szükségességéről beszélt. Hazánk ugyanis – fejtette ki – a foglalkoztatottság terén van a leginkább elmaradva a többi európai uniós országtól. Itt az ideje, hogy az ország arra koncentráljon, hogyan változtatja meg a viszonyát a munkához: képessé kell tenni minél több embert, hogy dolgozni tudjon, ösztönözni kell a munkába állást, és munkahelyeket kell teremteni. Magyarországon ma a történelmünkben páratlan fejlesztési program valósul meg, ennek fő célja, hogy a gazdaság tartósan az unió átlagát meghaladó növekedési pályán haladhasson – fogalmazott a nemzetei fejlesztési és gazdasági tárca vezetője.
Mint mondta, az ország – nemzetközi és hazai megítélés alapján is – kiemelkedő egyeteme, az SZTE jelentősen hozzájárulhat ehhez a változáshoz a munkaerőpiacon jól hasznosítható képzettség átadásával.
 
Szabó Gábor rektor (középen) és a karok vezetői a TIK-ben rendezett tanévnyitón.
Fotók: Segesvári Csaba
 
Ezt segíti elő az a 7,7 milliárd forintos program is, amely uniós támogatással valósul meg a szegedi egyetemen, és infrastrukturális fejlesztések, eszközbeszerzések segítségével járul hozzá a mérnöki, természettudományi és informatikai oktatás bővüléséhez (kapcsolódó cikkünk az 1-2. oldalon).
Bár az egyetem vezetői számítottak rá, a miniszter nem ejtett szót az SZTE az új klinikai tömb és a sürgősségi betegellátás feltételeinek javítására benyújtott mintegy 13 milliárd forintos pályázatáról, amelynek elbírálása e hónapban várható (bővebben a 2. oldalon).
Beszédét követően Bajnai Gordon a Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt kitüntetést adta át Badó Attila professzornak, az egyetem hallgatói és közkapcsolati rektorhelyettesének, aki a kitüntetést augusztus 20-a alkalmából a nemzetközi, intézményi és kari együttműködés kialakításában végzett elévülhetetlen érdemeinek, valamint kiemelkedő oktatói és tudományos munkájának elismeréséül kapta, de külföldi tartózkodása miatt nem tudta az elismerést a fővárosban átvenni.
Tanévnyitó ünnepi beszédét Szabó Gábor rektor az egyetem egykori rektora, a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert szavaival kezdte: „Az egyetem a legmagasztosabb intézmény, amelyet a társadalom eddig magából kitermelt." Szabó Gábor kiemelte, hogy az SZTE dinamikusan fejlődő, hagyományaira büszke modern iskolaként szerepel az európai felsőoktatási intézmények nagy családjában.
 
Janics Natasa, a legeredményesebb magyar kajakosnő Pro Universitate díjat vehetett át a rektortól.
 
A professzor ugyanakkor hangsúlyozta, még a leggazdagabb országok legjobb egyetemei sem képesek a valóban megfelelő körülményeket csak központi forrásból biztosítani. Ráadásul a vezető egyetemek és a vezető iparágak meghatározó vállalatainak eddig oly gyümölcsöző együttműködési rendszere a végóráit éli. Az agyelszívás már nemcsak a felzárkózó országok egyetemeit, hanem magát a tudományos életet fenyegeti. Mind gyakrabban a multinacionális cégek már nem egyetemekkel kötnek kutatási szerződéssel egyenértékű együttműködési megállapodást. Általában Nobel-díjasokat szerződtetnek, és vezetésükkel a legjobb egyetemek legjobb kutatóinak részvételével kutatócsoportokat szerveznek. Ezért most, amíg nem késő, még intenzívebben nyitnunk kell a világ felé minden téren, oktatásban, kutatásban, fejlesztési eredményeink nemzetközi értékesítésében, innovációban.
Szabó Gábor említést tett az elmúlt évek nagy egyetemi fejlesztéseiről: a József Attila Tanulmányi és Információs Központ az ősszel várja hárommilliomodik látogatóját; a Gazdaságtudományi Kar új, Kálvária sugárúti épülete impozánsan szolgálja használóit, és a Természettudományi és Informatikai Kar biológiai épületének elkészülte is nagy előrelépést jelentett az egyetem életében. A rektor hangsúlyozta, hogy a fejlődés folytatódik: 6,4 milliárd forintos pályázati támogatásból újjászületik a Dugonics téri épület, modernizálják az egyetemi laborokat és oktatási terek jelentős részét, új épületet kap a Mérnöki Kar. A megváltozott körülmények között a különböző szakmák és képzések együttműködését segítik elő, hogy a dél-alföldi felsőoktatást új diszciplínákkal és a műszaki-természettudományos képzés minél szélesebb palettájával gazdagíthassák.
„A Szegedi Tudományegyetemen tudjuk, mi a modern egyetemek felelőssége és kötelessége régiójukkal szemben. Egy nemrég készült felmérés szerint pedig a szegediek is tudják, mit jelent a városnak az egyetem. A megkérdezett 2690 szegedi lakos közül szinte mindenki hasznosnak, illetve nagyon hasznosnak ítélte az egyetem működését a város számára" – mondta Szabó Gábor.
 
KITÜNTETETTEK
Mecénás-díjat kapott Gerbrandt Redmer de Boer, a Sole Mizo Zrt. vezérigazgatója, Sajtódíjban részesült Méhes Gábor, a Délmagyarország sportújság-írója, a Sport TV kommentátora, a Magyar Televízió olimpiai tudósítója, az SZTE-Szedeák Kosárlabdázó Egyesület elnökségi tagja. Egyetemi Sportért díjat kapott Laluska Pál, az SZTE-Szedeák Kosárlabda Egyesület Ellenőrző Bizottságának tagja, az egyetem Állam- és Jogtudományi Karának egyetemi adjunktusa és Bélteki Pál, az SZTE Sportközpont testnevelő tanára.
 
Az ünnepi beszédet követően a jelenlévők az egyetem mai és egykori polgárainak a 2008-as nyári olimpiai játékokon elért sikereit bemutató kisfilmet tekinthettek meg. Szabó Gábor a legmagasabb egyetemi elismeréssel, a Pro Universitate díjjal tüntette ki az egyetem két hallgatóját Vajda Attilát, aki a pekingi olimpián a magyar csapat első aranyérmét nyerte kenu egyes 1000 méteren és Janics Natasát, aki Kovács Katalinnal párban arany, a kajak női négyes tagjaként pedig ezüstérmet szerzett. (Vajda Attilával készült beszélgetésünk a 11. oldalon olvasható.)
A tanévnyitó ünnepség utolsó aktusaként az elsőéves hallgatók esküt tettek, majd Szabó Gábor rektor a kézfogásával egyetemi polgárrá fogadta őket.
F. J.

ulo_lepcso_230x154.png

Címkék

Hírek, aktualitások *

Rendezvénynaptár *

  • Szorgalmi időszak 2023/2024/2
    február 12. - május 18.
  • Education period 2023/2024/2
    február 12. - május 18.
  • Szorgalmi időszak a 2023/2024-2. félévben
    február 12. - május 18.
  • Szorgalmi időszak
    február 12. - május 18.
  • 2023/2024-II. félév Szorgalmi időszak
    február 12. - május 18.

Gyorslinkek

Bezár