Szegedi Tudományegyetem - Ahol tudás és szándék találkozik

 

„Szabolcs, egy dolog fontos, olyan egyetemet válassz, aminek a tudományterülete téged érdekel, amit majd szeretni tudsz. Az, hogy értesz-e hozzá, majd ott kiderül. Ezt tanácsolta annak idején egy csapattársam, amikor az egyetemre készültem, és nem tudtam, hova jelentkezzek” – meséli, amikor a kezdetekről kérdezem. „Az egész eddigi életem olyan volt egyébként, hogy utolsó pillanatban meghozott döntések határozták meg. És lekopogom, a huszonöt év alatt minden bejött. Sőt mindig úgy alakult – főleg a PhD-nél –, hogy sokkal jobb, mint amire számítottam.” Mint ezekből a mondataiból is kitűnik, Szabolcs nem tervezgette már gyerekkorában, hogy mi szeretne lenni. De talán éppen ezért foglalkozik egyszerre ennyi dologgal. A doktori iskola mellett egy szoftverfejlesztéssel foglalkozó vállalkozást vezet, egy utazási irodában dolgozik, sőt nyaranta idegenvezetőként is működik. „A nagyapám is idegenvezető volt, és mindkét szülőm is az. Kilenctől tizenöt éves koromig úgy jártam be Európát, hogy a busz első két ülésén aludtam, és láttam őket dolgozni. Ez egy nagyon kemény meló, mert a turistánál nehezebb nem nagyon van. Egy másfél órás egyetemi órát megtartani szinte semmi ahhoz a pszichikai teherhez képest, mint amikor negyvenkilenc őrjöngő turistát kell kordában tartani.”
Állítása szerint egyetemistaként egészen ötödéves koráig meg sem fordult a fejében, hogy felvételizzen a doktori iskolába. Akkor azonban az egyik kurzusára írt dolgozata annyira megtetszett a tanárnak, hogy végül TDK-dolgozat lett belőle. Ezután szintén oktatója ajánlotta figyelmébe a PhD-programot. Amikor pedig eljött a döntés ideje, úgy gondolta: „Miért is ne, vágjunk bele!"

 

Prónay Szabolcs 1983-ban született Szegeden. Az SZTE Ságvári Endre Gyakorló Gimnáziumban érettségizett 2001-ben. Diplomáját 2006-ban szerezte a Gazdaságtudományi Karon vállalkozásfejlesztés szakirányon, és szintén ettől az évtől PhD-hallgató a kar Marketing-Menedzsment Tanszékén, ahol korábban még egyetemista korában demonstrátorként is dolgozott. Fotó: Segesvári Csaba

 

 

Szabolcs a közgazdaságtani doktori iskola gazdaságpszichológiai kutatóműhelyében tevékenykedik. „Ez azt jelenti, hogy a tárgyak fele gazdaságtudomány, tehát az, amit eddig is tanultam, csak magasabb fokon. A másik fele pedig pszichológia, amit eddig nem tanultam, és itt is magasabb fokon, úgyhogy ez elég izzasztó.”
A fogyasztói hűségről írta annak idején a TDK-dolgozatát, de aztán témavezetője, Hetesi Erzsébet tanácsára izgalmasabb, öszszetettebb terület felé indult el. Így kezdett el fogyasztásszociológiával, a szimbolikus fogyasztással, a márkák egyénre gyakorolt hatásával foglalkozni. Majd ezeket összekapcsolta a fogyasztói lojalitással. „Tulajdonképpen azt kutatom, hogy azok a márkák, amiket az ember lojálisan vásárol, amikhez hűséges, mennyiben jellemzik őt. Például: miért szívok pont Marlboro cigarettát? Van-e köze ennek ahhoz, hogy hat évig voltam cowboy a farsangokon? Tehát azzal foglalkozom, hogy mennyiben hasonlít a megvásárolt márka által képviselt imázs arra, amit követni szeretnék. Lehet-e a lojalitást onnan magyarázni, hogy én tulajdonképpen a saját személyiségemet vásárlom újra ezzel. Hát ezen próbálok fogást találni.”

 

 

Bár a PhD-hallgatókat általában inkább a kutatás érdekli jobban, Szabolcs már a felvételikor tudta, hogy vonzóbb számára a doktori iskola másik oldala, a tanítás. „Alapvetően nagyon szeretek emberekkel foglalkozni. Biztos van bennem valami exhibicionista hajlam, ami egyébként gyerekkoromban sose volt rám jellemző. Nem tudom, honnan kaptam meg ezt a fertőzést, de imádom, ha sok ember elé kell kiállni, és szórakoztatni őket, vagy tudást érdekesen átadni. Ez az, ami közös az oktatásban és az idegenvezetésben” – magyarázza az okokat.
Mivel már elsőévesként heti húsz-huszonkét órát tartott az egyetem különböző karain, elmondható, hogy van némi gyakorlata a tanításban. Ennek megfelelően igencsak határozott véleménye van a feladatról és a mai egyetemista korosztályról is. Szerinte a mostani tizennyolc-tizenkilenc évesek ugyan kevésbé tisztelik a formális tudást, viszont sokkal jobbak az ötletelésben, jobb előadók, mint az idősebbek. Éppen ezért máshogy kell megszólítani, munkára bírni őket, nagyon fontos érdekessé tenni számukra a tudást. „Nem is igazán az a döntő, hogy mennyire vagy otthon a témában, hanem az, hogy mennyire szereted, mekkora lelkesedéssel adod át a tudást, és mennyire tudod izgalmassá tenni. A marketing nagyon érdekes dolog, főleg, ha jól adjuk elő.” Nem volt még olyan rég, ezért jól emlékszik rá, és sokat tud most meríteni abból is, hogy még egyetemistaként melyik oktató volt rá nagy hatással. Erre példaként említi Imreh Szabolcsot, akivel most már kollégaként egy irodában dolgoznak. „Olyan energiával képes átadni a tudását, a tapasztalatait, hogy nem lehet nem figyelni rá, nem hinni neki. Ez nekem a példa. Azt mondom, így van értelme tanítani, én így képzelem az oktatást.”

 

 

Szabolcs olyan lelkesedéssel beszél az oktatásról, a kollégáiról, és olyan konkrét elképzelései vannak, hogy nem lep meg a válasza, amikor azt kérdezem, a jövőben is ezzel szeretne-e foglalkozni. Elmondja, olyan ambiciózus, energikus, fiatal munkatársak dolgoznak most a karon, hogy úgy érzi, olyan tudományos műhely ez, ahol valami készül. Ilyen csapatban benne lenni pedig szerinte nagyon jó érzés, leginkább a versenysporthoz hasonlítható.
„Annak idején öt évig kenuztam. Mondhatom, hogy életem eddigi talán legkeményebb öt éve volt. De mégis kapaszkodott az ember körme szakadtáig azért, mert lehetett érezni, hogy itt érdemes maradni, ebből lesz valami. És lett is: innen került ki aztán például Vajda Attila, és jó néhány ifivilágbajnok is. Az ottani emberek között lenni, velük dolgozni nagy megtiszteltetés volt. Ilyesmit érzek most a GTK-n is. Amikor anno húzódzkodtunk egymás mellett az edzésen, és azt éreztem, hogy mindjárt megőrülök, annyira fáj, de közben mellettem még négy ember húzta, pedig nyilván nekik is fájt, akkor nem volt kérdés, hogy én is csinálom. Itt ugyanígy van. Amikor azt látom, hogy a kollégák látástól vakulásig bent vannak, akkor én is nehezen tudnám a hasamat süttetni. Ilyen környezetben nagyon jó dolgozni” – magyarázza az összefüggést.

 

 

Ezért a közeljövőt mindenképpen el tudja képzelni az egyetemen. Nem csak tanítói ambíciói vannak azonban, a közösség építését is fontosnak tartja. Ezért vesz részt a marketingklub szervezésében is, amibe éppen mostanában kezdtek bele a karon. „Szeretném, ha a marketing-kereskedelmi szakirány ténylegesen egy összetartó csoport lenne. Ha az emberek nem úgy járnának be az egyetemre, mint anno mi az első három évben: volt két ember, akikkel tényleg nagyon jóban voltunk, de a többiekkel nem annyira. Nem biztos, hogy az egyetlen módja a csapatépítésnek, hogy csináljunk egy bulit az egyetemi klubban. Sokkal jobban összetarthatja a szakirányt az, ha itt összeülünk, és beszélgetünk a marketingről. Persze úgy, hogy közben azért jól érezzük magunkat. Vagy az, ha elmegyünk kirándulni. Kell a buli is, de azt mondanám: szükséges, csak nem elegendő” – beszél a csapatépítésről alkotott elképzeléseiről.
Túl hosszú távra viszont ahogy eddig sem, úgy most sem tervezget Szabolcs. Mint mondja, nem biztos benne, hogy például tíz év múlva is az egyetemi oktatásra szeretné majd feltenni az életét, hiszen nem tudhatja, hogy milyen lesz akkor a felsőoktatás, vagy éppen ő maga. Egyébként is úgy gondolja, Magyarországon nem igazán érdemes pár évnél tovább előre tervezni. Egy dologban azonban biztos, hiszen az eredmények alapján a módszer eddig is bevált. „Minden döntésemnél úgy volt, hogy egy irányvonalat láttam, nem konkrét célt. Most, úgy gondolom, jó irányba megyek.”