Szegedi Tudományegyetem - Ahol tudás és szándék találkozik

Az említett vonásokra nem is cáfol rá, valóban egy mosolygós, nyílt tekintetű lány a TTIK Élettani, Szervezettani és Idegtudományi Tanszékének fiatal kutatója, aki színesen és szívesen mesél a munkájáról. A felsoroláshoz azonban kívánkozik még egy fontos tulajdonság: a lelkesedés. E nélkül biztosan nem érte volna el mindazt, amire most büszke lehet. Huszonhárom éves korára számos ösztöndíjat tudhat magáénak, ráadásul a kutatási eredményei is kecsegtetőek. Már másodéves korában elkezdett komolyan foglalkozni a kutatással, azóta nem ritkán reggeltől napestig a laborban van. És mindezt örömmel teszi. „Ha úgy jönnék be ide, hogy már megint dolgozni kell, nem működne a dolog. Úgyhogy inkább minden nap vidáman jövök be” – állítja.

 

NÉVJEGY Bódi Nikolett 2003-ban érettségizett a bajai III. Béla Gimnáziumban. Eddigi ösztöndíjai: köztársasági ösztöndíj 2006/2007, 2007/2008; Pro Renovanda Cultura Hungariae Alapítvány "Diákok a tudományért" Szakalapítvány pályázata 2007; Szent Imre-ösztöndíj 2007/2008; Szeged Városi Ösztöndíj 2007/2008; Sófi József Alapítvány ösztöndíja, biológus mesterképzés kategória, I. díj; SZTE TTIK kiváló hallgatója cím 2008. 2008-ban Biológia III. szekcióban első helyet szerzett a helyi TDK-n. Dolgozatának címe: Összefüggés a nitrerg myentericus neuropátia és a myentericus plexust ellátó kapillárisok strukturális és funkcionális elváltozásai között kísérletesen indukált diabéteszes patkányokban. Fotó: Segesvári Csaba

 

 

„Már középiskolás korom óta tudom, hogy biológiával szeretnék foglalkozni, csak abban nem voltam biztos, hogy orvosnak vagy biológusnak jelentkezzek. Végül mérlegre pakoltam mindkét pálya előnyeit és a hátrányait, s a biológia győzött” – kezd bele a mesélésbe Nikolett. A döntésnél úgy gondolta, biológusként hamarabb lehet eredményeket felmutatni; orvosként sokkal több idő telik el, amíg önállóan dolgozhat az ember. „Valójában mindig is a kutatás érdekelt. Kezdettől fogva azt szerettem volna, hogy olyan területet vizsgálhassak, ami összefügg valamilyen betegséggel, aminek az eredményeit a klinikumban is fel lehet használni”.
A szándék, hogy gyógyítással kapcsolatos kutatási területet találjon, akkor vált gyakorlattá, amikor Fekete Éva, az akkori TTK Állattani és Sejtbiológiai Tanszékének docense bevonta az irányításával folyó aktuális kutatásokba.
„A mi laborunk a bélidegrendszerrel foglalkozik, ami a bél különböző funkcióinak összehangolt szabályozását biztosítja, és nagymértékben független a központi idegrendszertől. A laboron belül is több kutatási téma van; az a jó itt, hogy senki nem csinálja ugyanazt” – tudom meg Nikitől.
„Foglalkozunk alkoholos patkányokkal, cukorbeteg patkányokkal, és embrionális vizsgálatokkal is. A diabétesz során kialakuló leggyakoribb szövődmények az érrendszeri betegségek, melyek a diabéteszes halálozások 80 százalékáért felelősek. Én személy szerint azt vizsgálom, hogy ezek az érrendszeri változások milyen hatással vannak a bélidegrendszer működésére. Ezt az összefüggést próbáljuk minél több szempontból tanulmányozni” – mondta a hallagtó.

Véres dolgok

 

Konkrét kísérletében Nikolett három patkánycsoporttal dolgozik: egészséges, vagyis kontrollállatokkal, cukorbeteg patkányokkal, illetve olyan cukorbeteg patkányokkal, amelyek inzulinkezelést is kapnak. A betegséget egy streptozotocin nevű anyaggal váltják ki, ami elpusztítja a hasnyálmirigy inzulintermelő sejtjeit. Majd bizonyos ideig várni kell, amíg az állatoknál kifejlődnek a betegségre jellemző elváltozások. Az apró négylábúakat ezután feláldozzák a tudomány oltárán. Kipreparálják a béltraktus megfelelő szakaszait, majd különböző szövettani festéseket követően a preparátumokról készített digitális felvételeken elindulhat az analízis. Hosszú távon az eredmények alapján talán korábban fel lehet majd ismerni a betegséget, még mielőtt a komolyabb károsodások bekövetkeznének. Így megakadályozható lenne az olyan súlyos szövődmények fellépése, mint például a neuropátia, vagyis az idegsejtek károsodása.
„Az elején nem volt könnyű. Sok szakirodalmat kellett áttanulmányoznom, hogy megismerkedjek a kutatási témával, és azzal, hogy a laborban egy kísérlet során mit, miért és hogyan kell csinálni” – emlékszik vissza a fiatal kutató, aki csaknem az egész nyarat a laborban töltötte a másodévet követően. A nyár általában jó időszak a bonyolult kísérleti technikák elsajátítására, mert nincs mellette iskola, ami elvonná a kutatóaspiráns figyelmét. Nikolett elsőként egy olyan projektbe kapcsolódott be, amely az alkohol bélidegrendszerre gyakorolt hatását vizsgálta. Ebből TDK-dolgozat is született az orvosi diákköri konferenciára, majd ezután már saját projekt következett, és ötödévesként egy első helyezés a helyi TTIK-s TDK-n. „Az volt a jó, hogy amikor idekerültem, rögtön úgy kezeltek, mintha már jó ideje itt dolgoznék, mintha régóta ismernének. Megmutatták, mit hogyan kell csinálni, aztán dolgozhattam önállóan”. Fekete Éva pedig mindvégig körültekintő figyelemmel kísérte munkáját – és kíséri ma is, amikor Nikolettnek a tanításban is helyt kell állnia. Elsőéves doktoranduszként ugyanis máris ötvenfőnyi hallgatóságot kell bevezetnie az állatszervezettan rejtelmeibe. Egy órán már túl is van. „Nagyon izgultam, de úgy érzem, hogy jól sikerült, és szeretni fogom a tanítást is” – értékeli az első alkalmat.
Bár tisztában vagyok azzal, hogy a haladásnak ára van, laikusként nem állom meg, hogy ne kérdezzek rá, miként viseli Niki az állatkísérletek „véráldozattal járó” fejezetét. A válasz az, amire számítok. „Nem arra gondolok ilyenkor, hogy megölök egy állatot, hanem arra, hogy ebből valami jó fog kisülni, amit a gyógyításban később fel tudnak használni. Ha azon morfondíroznék, hogy mennyi állatot öltem meg az eredmény érdekében, nem lennének jó éjszakáim. Engem a kísérleteknek ez a része nem zavar: ha orvosnak mentem volna, akkor is a sebészetet választottam volna. Bírom a véres dolgokat” – mondja.

 

 

Nikolett meglehetősen korán csatlakozott a felelősségteljes „munkáséletet” élők táborához. Erre gondolván óhatatlanul is felmerül bennem, vajon mennyi mindent kellett háttérbe szorítania ahhoz, hogy megvalósítsa mindazt, amit megvalósított. ő viszont megnyugtat, nem érzi azt, hogy bármiről is lemondott volna. „Jó, bejöttem reggel dolgozni, és itt voltam addig, amíg kész nem lett a kísérlet, de utána éltem az egyetemisták életét. Igaz, hogy néha estig kellett maradnom, hiszen a kísérletet nem lehet a közepén félbehagyni, de mindig kárpótol az öröm, ha megszületik valamilyen eredmény. Az is előfordul, hogy több hónapon át dolgozol, és nem lesz belőle eredmény, éppen ezért olyan jó, amikor valami jól sikerül” – magyarázza. Tegyük hozzá, a tudományban az is eredmény, ha nincs eredmény. Végeredményben.
S hogy mit csinál egy komoly biológusnövendék a szabadidejében? Körülbelül valóban ugyanazt, mint amit minden más egyetemista. „Szeretek utazni, kirándulni, bulizni, táncolni, és szinte mindenben benne vagyok, amit a baráti társaságom kitalál” – sorolja. Baráti társaságból pedig kettő is van neki: egy itt, főként csoporttársakból, és egy otthon, Baján. Egyébként szinte minden hétvégén hazautazik: „Szeretek hazamenni. Mert megnyugtató. Elég családcentrikus vagyok”.
Ezek alapján érthető, hogy egyelőre nem tervez hosszabb külföldi tartózkodást, hiába bevett, sőt szinte kötelező a külhonban való tapasztalatszerzés kutatói körökben. „Konferenciákon vagy rövidebb laborlátogatásokon szívesen részt veszek, de arra, hogy éveket kint töltsek, gondolni sem szeretnék. Szeretek itthon lenni. Ha nem érezném itt jól magam, biztosan könynyebben elhúzna a szívem, de szívesen végzem az itteni munkámat, és szeretem Szegedet is”.
Végül megtudakolom, nem titok-e, hogy mire költötte az ösztöndíj összegét. Persze, hogy nem, szól a válasz, félretette, mint az összes többi eddig nyert ösztöndíját. „Gyűjtögetem az önrészt. Nehéz lenne elfogadnom a gondolatot, hogy panellakásban éljek, ezért remélem, sikerül majd Szeged környékén egy házat venni”. Kívánjuk, hogy így legyen.