Szegedi Tudományegyetem - Ahol tudás és szándék találkozik

Fekete Éva, Iskolapadunk Bódi Nikolettjének témavezetője, kutatóként kezdte pályáját. Több évet töltött neves külföldi laboratóriumokban is, majd mégis a tanításban lelte meg igazi otthonát. De haladjunk szépen sorban…

 

NÉVJEGY   Fekete Éva (1947) Baján született, és a bajai III. Béla Gimnáziumban érettségizett 1966-ban. A JATE biológia szakán szerzett diplomát 1971-ben. 1971-től az SZBK-ban Alföldi Lajos irányításával a Genetika Intézet rovargenetikai csoportjában akadémiai gyakornokként dolgozott, itt készítette el a kandidátusi értekezését is. 1975-76-ban a Berkley egyetemen, majd 1976-80 között egy bilaterális együttműködés keretében többször az umeai egyetemen dolgozott. 1988-ban Humboldt-ösztöndíjjal Göttingenben kutatott, majd tíz éven keresztül a belga-magyar együttműködés keretében sokat tartózkodott Antwerpenben is. 1999-ben mestertanár kitüntetést kapott. 2004-ben készítette el akadémiai doktori értekezését. 2007 óta egyetemi tanár, és azóta az Élettani, Szervezettani és Idegtudományi Tanszéken dolgozik. Fotó: Segesvári Csaba

 

 

– Ön az idegrendszer egy speciális ágával foglalkozik. Milyen témákon dolgoznak most?
– Laboratóriumunkban az idegrendszernek egy sajátos területével, a bélidegrendszerrel foglalkozunk. A bélidegrendszer bonyolult szerveződése miatt a központi idegrendszertől függetlenül is képes irányítani és szabályozni a bélperisztaltikát. Munkánk során egyrészt vizsgáljuk a bélidegrendszer fiziológiás fejlődését, másrészt patológiás állatmodellek segítségével azt tanulmányozzuk, hogy a különböző betegségek, mint például a diabétesz, az alkoholizmus vagy a különböző gyulladásos folyamatok hogyan befolyásolják a bélidegrendszer szerveződését és működését. Fejlődéstani vizsgálataink során elsősorban humán mintákkal dolgozunk. Ehhez a vizsgálati anyagot a Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikával több évtizede kialakított együttműködés keretében kapjuk. A patológiás állatmodellek vizsgálatát az I. számú belklinikán Wittmann Tibor professzor vezetésével működő motilitási munkacsoport tagjaival együttműködve végezzük. Bár mi alapkutatást végzünk, távlati célunk mégis az, hogy az alapkutatás során megismert összefüggésekkel elméleti alapot szolgáltassunk új diagnosztikai vagy terápiás módszerek kidolgozásához. Ezért nagyon fontosnak tartjuk az együttműködést a klinikus kollegákkal, s így a közvetlen kapcsolatot az alapkutatás és a klinikum között.
– Miben áll ennek a kutatási területnek a jelentősége?
– Az úgynevezett civilizációs betegségek között világszerte vezető helyen vannak az emésztőrendszernek a helytelen életmóddal vagy az egészségtelen táplálkozással összefüggő betegségei. E betegségek mindegyike jelentősen rontja az emberek életminőségét, és komoly anyagi terheket ró a társadalomra és az egyénre egyaránt. Elég, ha csak a legtöbbet emlegetett, s világszerte népbetegségnek számító irritábilis bélszindrómát vagy a II-es típusú diabéteszt említem. Az e betegségekkel együtt járó emésztő-szervi panaszok okát legtöbbször nem ismerjük, de ma már egyre több adatunk van arról, hogy a bélidegrendszer súlyosan érintett ezekben a betegségekben. Így nagy biztonsággal mondhatjuk, hogy a bélidegrendszer fiziológiás és patológiás fejlődésének a tanulmányozása közelebb vihet bennünket új diagnosztikai vagy terápiás módszerek kidolgozásához. A kutatások egyelőre sajnos nem állnak ott, hogy konkrét terápiás eljárásokra tegyünk javaslatot, de biztosak vagyunk abban, hogy ezeknek az alapkutatásoknak a folytatása vezethet csak el bennünket oda, hogy feltárjuk az emésztőszervi panaszok hátterében lévő ok-okozati összefüggéseket. A humán minták vizsgálata nagyon fontos eleme a kutatásainknak. Mivel a bélidegrendszer felépítése, szerveződése a különböző laboratóriumi állatokban – patkány, tengerimalac, egér – meglehetősen nagy eltéréseket mutat, a modellállatok vizsgálata során nyert eredményeket nagyon nehéz általánosítani.

 

 

– E kereteken belül ön az emberi bélidegrendszer fejlő-désével foglalkozik, és e területen gyűjti maga köré a tanítványokat.
– Így van, idestova már több mint húsz éve foglalkozom a témával, és irányítom a laboratóriumomban dolgozó diákkörös hallgatók, szakdolgozók, PhD-hallgatók munkáját is. Nagy szeretettel és nagyon szívesen fogadjuk mindig az érdeklődőket. A tehetségesebb, ambiciózusabb hallgatók néhány alapkurzus meghallgatása után, korán eldöntik, hogy milyen területen szeretnének dolgozni. Az elsőéves biológushallgatóknak én tanítom az Összehasonlító állatszervezettan című tárgyat, melynek a második féléves anyaga szinte kizárólag az idegrendszer felépítésével foglalkozik. Ezt tanulva a hallgatók vagy megrettennek, vagy belelkesednek, s munkára jelentkeznek a laboratóriumunkba.
– Bódi Nikolett, tavaly Sófi-ösztöndíjat nyert hallgatója, jelenleg pedig a tanszék friss doktorandusza, már másodéves korára „belelkesedett”…
– Igen, Nikinek elsősorban a bélidegrendszer keltette fel az érdeklődését, gyorsan elsajátította a laboratóriumunkban használatos vizsgálati módszereket, s már másodéves korában egy diabéteszes állatmodellen önálló kutatási témán kezdett dolgozni. A keringési betegségek a cukorbetegség leggyakoribb szövődményei közé tartoznak. A diabéteszes halálozások nagy része agyi keringési problémákra vezethető vissza. Arról azonban csak feltételezéseink vannak, hogy a bélidegrendszert ellátó erek milyen változásokat szenvednek diabéteszes betegekben. Niki ezt a kérdést kezdte vizsgálni, s már sok érdekes bizonyítékot gyűjtött össze arról, hogy hogyan változik az érfalak átjárhatósága a különbözőképpen kezelt diabéteszes állatokban.  
Niki ügyes és ambiciózus tanítvány, aki már hallgató korában nagyon szép munkát végzett, és olyan publikációs tevékenységgel rendelkezik, ami akár már most megfelelne a PhD-követelményeknek. A kutatás mellett Niki az oktatásból is kiveszi a részét, s bár ebben még csak a kezdeti lépéseket teszi, látszik, hogy jó oktató lesz belőle. Nagyon szeretném, ha a hároméves doktori képzés után ebbe az irányba is kiteljesíthetné képességeit, s tanszékünk oktatói közé kerülhetne. Nagy öröm az embernek, ha talál egy olyan hallgatót, akivel hosszú távon tud tervezni.

 

 

– Most tehát úgy tűnik, a tanárságot hagyja előtérbe kerülni pályáján, rendelkezik egy mestertanári oklevéllel és a Fe-renczy Lajos-díjat is megkapta. Kezdettől fogva ez motiválta?
– Az egyetemet 1971-ben végeztem, akkor, amikor felépült a Szegedi Biológiai Központ (SZBK), s egy nagy álom vált valóra, amikor akadémiai gyakornokként dolgozni kezdhettem a SZBK Genetikai Intézetében. Ma is a sors különös ajándékának tartom, hogy tudományos pályám első nyolc évében az ottani rovargenetikai csoportban dolgozhattam. Annak a laboratóriumnak a szinergista, inspiráló légköre egész további életemet meghatározta, s ezt a szellemiséget adom tovább ma is hallgatóimnak. De a laboratóriumi munka mellett mindig éreztem, hogy valami hiányzik az életemből. Amióta az egyetemre kerültem, azóta tanár vagyok. Úgy érzem, hogy én itt vagyok igazán otthon, ez az én világom, s talán azért születtem, hogy tanár legyek egyszer. Igaz, az utóbbi években a tömegképzés sokat rontott a helyzetünkön, személytelenné, szinte gépiessé vált a munkánk. Az új képzési rendszer bevezetése óta pedig nap mint nap érezzük, hogy a korábbi, hagyományos egyetemi képzéshez képest jelentős minőségi visszalépés történt. Bár az új rendszer minden nap tartogat új kihívásokat számunkra. A képzés első három éve nem egyetemi képzés, ezért új módszereket, oktatási segédanyagokat kell kidolgoznunk ahhoz, hogy a megváltozott körülmények között is minőségi munkát végezhessünk. Komoly fejtörést okoz számunkra az, hogy a bejövő nagy "hallgatótömegből" hogyan "emeljük" ki az igazán ambiciózus, tehetséges hallgatókat, hogyan biztosítsuk az ő szakmai fejlődésüket úgy, hogy közben az átlagosak se szenvedjenek túlságosan.
Küzdünk tehát a rendszerrel, s ez sok energiánkat felemészti, de bízunk abban, hogy egy-két év, és belejövünk, át fogjuk látni, hogy ebben a képzési rendszerben hogyan lehet jó minőségű oktatást nyújtani.

 

EMLÉKDÍJ

Bódi Nikolett ösztöndíjat, Fekete Éva pedig Ferenczy Lajos-emlékdíjat kapott idén a Sófi-alapítványtól. Ferenczy Lajos neve nem először kerül elő katedráink sorában, sokan tartják példaképüknek. A 2004-ben elhunyt mikrobiológus-professzor az egyetem egy meghatározó egyéniségeként, illetve a biológus szakma elkötelezett harcosaként sokat tett azért, hogy a hazai biológusképzés minél jobb legyen. Ferenczy Lajos híres volt remek előadásairól: óriási tanáregyéniségként tartották számon, ezért az alapképzésben szép eredményt elérő hallgatók témavezetőit az ő nevéről elnevezett plakettel jutalmazza a Sófi-alapítvány. „Ez a plakett  büszkévé teszi az embert, mintha hasonlítanánk hozzá, vagy mintha ugyanazon az úton járnánk, mint ő. Én személy szerint is nagyon tiszteltem és szerettem őt, ezért is boldog voltam, mikor megkaptam ezt az emlékplakettet. Büszkén tartom a polcomon, és nagy szeretettel gondolok Ferenczy professzor úrra, amikor ránézek” – mondja Fekete Éva.

 

 

– Menjünk kicsit vissza az időben, és nézzük meg, hogyan jutott el a bélidegrendszerhez!
– Genetikusként indultam, Alföldi Lajos professzornál voltam diákkörös hallgató, és így jutottam az SZBK Genetikai Intézetébe, a rovargenetikai csoportba. Itt a rovarok morfogenezisének genetikai szabályozását vizsgáltam. 1975-től egy évig a Berkeley egyetemen dolgoztam, ahol sokféle morfológiai és biokémiai technikát tanultam meg, s mire hazajöttem, elég széles körű módszertani ismeretekkel rendelkeztem. Azután nyolcvanban megszületett a második gyermekem, és akkor úgy gondoltam, hogy a kutatói életforma nem a legoptimálisabb a gyerekneveléshez. Az egyetemi pályával akkor már régóta kacérkodtam, kerestem a lehetőséget, hogy átkerüljek ide. Épp akkor vette át az Állattani Tanszéket Benedeczky István professzor úr, és indította ott el a bélidegrendszeri kutatásokat. Miután én ismertem és használtam azokat a technikákat, amelyekkel be tudtam kapcsolódni ezekbe a kutatásokba, szívesen látott a tanszékén. ő aztán tíz év közös munka után nyugdíjba ment, s az egykori iskolából csak én folytattam a bélidegrendszer kutatását. Ehhez erőt és támogatást kaptam Resch Béla professzortól, akivel együtt végeztük a humán anyag vizsgálatát, így neki meghatározó szerepe volt abban, hogy a humán bélidegrendszer kutatása folytatódott Szegeden. Az elmúlt évek során azután sikerült egy kisebb csapatot felépítenem erre a témára. Egy állandó munkatárssal, Bagyánszki Máriával dolgozom, de a munka dandárját már a diákkörös és PhD-hallgatóim végzik. Emellett kiterjedt hazai és nemzetközi együttműködéseink is segítik a munkánkat. Így, kicsit „falak nélküli laboratóriumként”, de stabil maggal működő csapattal visszük tovább a bélidegrendszeres iskolát.
– Említette, hogy gondot jelent a kutatások finanszírozása.
– Egy ilyen kis létszámmal működő kutatócsoportnak a pályázati lehetőségei nagyon korlátozottak. Az oktatási feladataink miatt mi nem vállalkozhatunk arra, hogy nagy, konzorciumos pályázatokat kezdeményezzünk vagy komoly ipari partnerekkel tárgyaljunk. Ezért mi korábban is főként az alapkutatásokat támogató forrásokra támaszkodtunk. Az így nyert összegekből végeztük a kutatásainkat, és neveltük ki azokat a fiatalokat, akik azóta itthon és a világban sok helyen szép eredményeket produkálnak. Az utóbbi években azonban már csak az OTKA maradt az egyetlen alapkutatásokra fordítható hazai forrás. Az OTKA-bizottság azonban a rendelkezésére álló kevés pénzt a látványosabb eredmények reményében nagyobb kutatócsoportok támogatására fordítja. Így az ilyen kis egyetemi laboratóriumokban folyó alapkutatások gyakorlatilag anyagi támogatás nélkül maradtak. Ezekben a napokban ez a pénzhiány aggaszt legjobban bennünket. Tudjuk, hogy nehéz gazdasági helyzetben van az ország, de ha ezeket a laboratóriumokat egyszer bezárjuk, az évtizedek óta eredményesen folyó kutatások megszakadnak. Félünk, hogy tíz év múlva már hiába lesz pénzünk, a munkát nagyon nehéz lesz újrakezdeni. S azok a tehetséges hallgatók, akik itt szerezték volna meg a „mesterlevelüket”, már régen más pályán lesznek…

 

 

– Milyen hangsúlyokat tart még fontosnak az életében?
– A környezetemben mindenki tudja rólam, hogy a sport nagyon fontos helyet foglal el az életemben. Mindennapjaim meghatározó eleme a mozgás: sokat úszom, kerékpározom, kirándulok. Emellett nagy zenei mindenevő vagyok, rendszeresen járok hangversenyekre. Ha valahol kikerül egy vonó a tokjából, akkor én rendszerint ott vagyok. Szeged színvonalas hangversenyélete sok örömteli élményt jelent számomra.