Szegedi Tudományegyetem - Ahol tudás és szándék találkozik

Az ősidők óta tartott tapasztalati megfigyeléseken túl tudományos igényű feldolgozások jelzik, hogy pszichés tünetek, különösen a kétpólusú hangulatzavar (emelkedett és nyomott hangulat váltakozása), valamint az egypólusú (depresszió) gyakrabban fordulnak elő írók, költők, képzőművészek és zeneszerzők körében az átlagpopulációhoz képest. Hasadásos elmezavar (szkizofrénia) és egyéb betegségek esetében viszont mindez nem jellemző. Az alkotói képességet és a lelki tüneteket különféle foglalkozási csoportokban elemezve a művészetekkel kapcsolatos területeken a pszichés zavarok gyakoribb előfordulását találták, amelyek közül különösen a hangulati élettel kapcsolatosak voltak jellemzőek. A kiemelkedő művészek közül többek között nagy valószínűséggel kétpólusú hangulatzavar pszichés tüneteit mutatták: Dickinson, Hemingway, Gogol, Strindberg, Woolf, Byron, Goethe, Goya, Donizetti, Händel, Klemperer, Mahler és Schumann. A depresszióban szenvedőkre (és öngyilkosságot elkövetőkre) is számos további példa sorolható fel. Levonható a következtetés, hogy a hangulati labilitásra hajló személyiségvonások hozzájárulhatnak kimagaslóan kreatív teljesítmények létrejöttéhez a művészet területén.
A kreativitás három pszichológiai eleme a mesterségbeli tudás, a speciális tudás, illetve a motiváció, melyek közül egyiknek a hiánya komolyan visszaveti az alkotói munka eredményességét, illetve csak részleges kreativitást eredményez. A pszichológiai jellemzők között a gondolkodás említendő első helyen, melynek számos aspektusa létezik, mint például a hasonlóság felismerése, a metaforaképzés, a figyelem szelektív irányítása, vagy akár a humorhasználat. A gondolkodás mellett fontos beszélni a személyiség ismérveiről, melynek szintén számos jegye van (például: rugalmasság, társas kapcsolatok igénye vagy a pozitív énkép). De még mindig nem teljes a kép, hiszen hiába rendelkezik a művész, az alkotó kitűnő személyiségbeli és gondolkodásbeli tulajdonságokkal, ha a motiváció legfontosabb aspektusai, mint például az önbizalom, kockázatvállalás, kitartás hiányzik belőle.

 

Janka Zoltán a művészi alkotóerőről beszélt.

 

A hangulatzavar típusai közül az egyik legismertebb az egypólusú depresszió, amikor negatív irányba történik az elmozdulás. Amennyiben az egyik elmozdulás a negatív tartományban látható, a másik pedig ugyanolyan intenzitással a pozitív szakaszban, akkor beszélhetünk a mániás depresszióról. Hipománia esetén a mániás szakasz rövidebb, hangulatingadozás pedig akkor lép fel, ha a depressziós szakasz sem mondható nagymértékűnek. Enyhe depresszió esetén nincs ingadozás, csak egy kismértékű idült hangulatzavar. Az ún. fordított U-hipotézis szerint bizonyos ideig jó a hangulatemelkedés a kreativitás szempontjából, de az extrém hangulatemelkedés már mindenképpen ront az alkotóerőn. Például Robert Schumann életében is előfordult extrém hangulatjavulás; az évek során komponált műveinek száma kitűnően illusztrálja a hangulatemelkedés és csökkenés mértékét.
A régebbi korokban nem volt oly mértékű a tolerancia a komolyabb hangulatzavarban szenvedő emberek számára, mert például a hallucináció vagy a bizarr viselkedés nagyon gyakran az ördöggel való cimborálás gyanújába keverte az illetőt.
Érdekes, hogy átlagpopulációt messze meghaladó arányban fordulnak elő művészek körében hangulatzavarra utaló tünetek. Ha csak az írók, költők halmazát tekintjük, akkor is rendkívül sok ismert nevet lehetne felsorolni. Csak néhány a sok közül: Byron, Goethe, Lermontov, Puskin, vagy a magyarok közül Arany János, Vörösmarty Mihály és Juhász Gyula. A felsorolás természetesen nem teljes, és fontos megemlíteni, hogy legalább ugyanennyi nevet lehetne felsorolni festők vagy például zeneszerzők közül. Janka Zoltán idézetekkel, zenei betétekkel, festményrészletekkel, életrajzi adatokkal igazolja állítását, mi szerint az „egyszer fent-másszor lent" állapot rengeteg művészt kínozott. A depresszióban szenvedőkre (és öngyilkosságot elkövetőkre) is számos példa sorolható fel: Juhász Gyula, Hemingway, van Gogh. A professzor következtetése az, hogy a hangulati labilitásra hajló személyiségvonások hozzájárulhatnak kimagaslóan kreatív teljesítmények létrejöttéhez a művészet területén. A pozitív hangulat bizonyos határon belül javítja a művészi alkotóerőt, de egyéb pszichés tünetcsoport (például a hasadásos elmezavar) inkább negatív hatást gyakorol.