A bőrgyógyászati klinika egykori igazgatójától, Simon Miklós professzor úrtól 2007. július 13-án végső búcsút vettünk. Professzor úr a magyar és európai bőrgyógyászat kiemelkedő egyénisége volt, tizennégy bőrgyógyászati társaság tiszteletbeli tagja. Iskolateremtő munkájáért, példaértékű tudományos eredményeiért számos elismerésben és kitüntetésben részesült, melyek közül kiemelendő a Széchényi-díj, a Batthyány-Strattmann-díj, a Semmelweis-díj és a Herxheimer-díj. 1996-ban a Szeged város díszpolgára megtisztelő címet kapta.
Két évtizedes intézetvezetői munkássága alatt lefektette az immundermatológiai kutatások alapjait, a funkcionális dermatológia bevezetésével lehetővé tette több bőrgyógyászati betegség modernebb, pontosabb megismerését és hatékonyabb kezelését. Tudományos tevékenysége során új kórképek leírása is fűződik nevéhez, több borgyógyászati kezelést elsőként vezetett be Magyarországon. Munkatársai számára a gyakorlati és elméleti kutatások színvonalát külföldi tanulmányutak megteremtésével növelte, emellett segítette a határon túl élő honfitársak munkáját is. Tanítványai közül heten professzori kinevezést, négyen az Akadémia doktora címet, tizenhárman kandidátusi címet nyertek el.
Mi, valamennyi tanítványa, munkatársa, tisztelője hálásak vagyunk mindazért a példamutatásért, emberi tartásért, amit Simon professzortól tanulhattunk. Megszerettette velünk a szakmát, és a betegek iránti alázatra tanított. Professzor úr, nyugodjon békében!
Az SZTE Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinika munkatársai