Szegedi Tudományegyetem - Ahol tudás és szándék találkozik

Ha valaki ma meg akarja venni Bartis Attila A nyugalom című könyvét, azzal kell szembesülnie, hogy a hatodik kiadásból sem biztos, hogy talál egy maradék példányt a könyvesboltokban. Vajon mi a titka annak, hogy egy kortárs kötet mindenféle nagyszabású reklámhadjárat híján ilyen sikerre vitte?

Az biztos, hogy A nyugalom nem mindennapi olvasmány. A rendszerváltás áporodott levegőjében játszódó történet helyenként olyan abszurd, olyan morbid, szinte pornográfiába hajló, hogy sokszor azt hisszük, ezt már nem lehet tovább überelni. Aztán a következő oldalon általában kiderül, hogy mégis lehet. Valóságos antipéldával találkozunk itt házasság és anya-gyerek kapcsolat terén; szinte bekezdésről bekezdésre profanizálódik a szent. Talán Kunderáéhoz lehetne hasonlítani azt a minden-mindegy hangulatot, azt a semminek-nincs-súlya érzést, amit ez a könyv sugároz.

A főszereplő Weér Andor író, aki békésen sakkozgat egymagában, majszolja a háztartási kekszet, és olvassa a Varázshegyet, miközben tudja, hogy az anyja valahol egy másik lakásban egyedül haldoklik, és a barátnője egy másik férfi oldalán próbálja kiheverni az elmegyógyintézet megrázkódtatásait, amit részben őmiatta szenvedett el. Ez a jelen, ami elsőre meglehet, kegyetlenül hangzik. Ám ahogy a történet egyre mélyebb rétegei kerülnek felszínre, mint a hagyma egymásra hajló levelei, úgy fejlődik ki az olvasóban is a megértés (sajnálat?) a szereplők iránt. A múltban összevissza cikázó, zaklatott vonalvezetés fokozatosan visz közelebb a figurák lelkivilágához.

Megtudjuk, hogy az anya félig-meddig elmebajos: tizenöt éve nem teszi ki a lábát a lakásból. Visszavonult színésznő, aki anno szülés után sóval kente be a melleit, nehogy megnyúljanak a mellbimbói, aki a lakásába fogadta férje szeretőjét, hogy az gondozza a gyerekeket, amíg ő Júliát játszik, és aki szimbolikusan megrendezte lánya temetését, amiért az ellen mert szegülni az akaratának. A fia ennek ellenére gondoskodik róla, megfőzi a meleg ételt és az elmaradhatatlan mentateát, sőt még külföldre disszidált nővére nevében is ír neki, enyhítendő az anya nem létező lelkiismeret-furdalását a gyalázatos műtemetési szertartás miatt. Az író sokáig képtelen menekülni e kriptaszagú lakásból, ahol önként befalazott anyja minden lehetséges módon egzecíroztatja őt.

Pedig nyílik egy menekülési útvonal előtte Eszter személyében, akinek eléggé hasonló a sorsa ahhoz, hogy megértse és elviselje az írót. Úgy is mondhatnánk, hogy ők ketten a zsák és a foltja. Sokáig kell várnunk, amíg fény derül a lány titkára, de amint ez megtörténik, valahogy már meg sem hökkenünk a zárt osztályon tett kétszeri látogatáson. Szerepelnek a lány múltjában a diktatúrában meggyilkolt szülők, szexuális zaklatás és eutanázia; ehhez képest még túlontúl normálisnak is tűnik olykor Eszter.

Nem úgy a szerkesztőnő, a hajmeresztő történet harmadik szereplője. Eszter hozza be őt a képbe, hogy segítsen az író első könyvének kiadásában – ő azonban a férfi szexuális feszültségének oldásában is segítséget kíván nyújtani. Vad erotikus jelenetek közepette ezen a szálon is felfeslik a múlt: kiderül, ő volt az ávós apa szeretője évtizedekkel azelőtt.

Ha valaki könnyed szórakozásra vágyik vagy megerősítésre arról, hogy „az élet szép”, az jobban teszi, ha más könyvhöz nyúl. Ez a kötet a címével ellentétben nem nyugalmat áraszt, hanem felforgat, és zavart kelt. Kizökkent a hétköznapi rutinból, és más perspektívába helyezi a megszokottat. De van, amikor épp erre van szükség.

 

Bartis Attila: A nyugalom. Magvető, Budapest, 2001.