Szegedi Tudományegyetem - Ahol tudás és szándék találkozik

Nagy László 1985-ben született Kecskeméten, itt is érettségizett a Katona József Gimnáziumban. 2003 óta a Szegedi Tudományegyetem hallgatója, jelenleg V. éves biológus. Több szakmai verseny nyertese, 2007-ben OTDK-győztes; megkapta a Sófi-, a Szent-Györgyi Albert- és a köztársasági ösztöndíjat is. Fotó: Segesvári Csaba

 

„Egy egyhetes, szűk körű találkozóra kaptam meghívást, ahol terepre jártunk minden nap, hogy gombákat gyűjthessünk, amelyeket aztán lehetőségünk van preparálni, mikroszkóp alatt megvizsgálni. Svédország déli részén zajlott ez a gyűjtés, egészen családias légkörben” – meséli.

 

 

Ő éppen ezért szereti inkább a terepmunkarészét az efféle tudományos összejöveteleknek. „Persze mindig érdekes előadásokat hallgatni is, de egy kávészünetben nem tud az ember annyira kapcsolatba kerülni, megismerkedni a többiekkel, mint a kinti kutatás mellett. Szerencsére a nagygombakutatásban szükség van arra is, hogy terepre menjen a kutató, így sokkal több lehetőség van megismerni a résztvevőket, sőt együttműködni velük. Ma már több olyan konferenciát is szerveznek, ami két részből áll: egy öltönyös-nyakkendősből, ahol előadásokat hallgatunk, azután sor kerül a gyakorlati, terepi munkára is” – mondja.
Biológusunknak nem ez volt az első tapasztalata külföldön, sőt, Svédországban sem: korábban már járt kint, tulajdonképpen ennek az együttműködésnek az eredménye volt a mostani konferencia is. „Az a jó az északi emberekben, hogy egészen másképp állnak hozzá a kutatáshoz, mint azt itthon tapasztalja az ember. Nagy élmény volt, amikor terepmunka közben találtunk olyan gombát, amelyet nem tudtunk meghatározni, úgyhogy egyikük felhívta a téma svéd szakértőjét telefonon, aki megmondta, hogy valószínűleg hova sorolható. Így én is tudtam beszélni egy kicsit ezzel a specialistával, aminek külön is örültem, s már a közös munkát is elterveztük”.

 

 

No de tulajdonképpen mik is azok a nagygombák? A válasz egyszerűnek hangzik: mindegyik olyan gomba, amelyet látunk. Vagyis nem mikroszkopikus. Nagygombákkal pedig Magyarországon igen kevés helyen foglalkoznak, például az ELTE-n, illetve a Corvinus Kertészettudományi Karán. Már csak ebből a szempontból is különleges ez a szakterület. Arról nem is beszélve, hogy Magyarország igen jó lelőőhelynek számít a gombakutatók szemében, így a nyugat- és észak-európai biológusok szívesen látogatnak ide terepmunkára. A kalapos gombák és a pöfetegek a látványosabbak. Nagy László pedig a tintagombákkal, illetve ezek evolúciójával és rendszertanával foglalkozik ezen belül. Ennek a gombacsoportnak a   különlegessége, hogy a leszedés után rendkívül hamar cseppfolyóssá, tintaszerű anyaggá válik – innen a név. Ez feltehetően a spórák terjedésével van összefüggésben. Ezért aztán a tintagombákkal foglalkozó kutatónak nagyon résen kell lennie, gyorsan mikroszkóp alá tenni a talált anyagot, hiszen rövid időn belül nem lesz mit vizsgálnia: a gomba odavész. Egy néhány évvel korábbi felfedezés ezzel kapcsolatban, hogy az evolúciójuk nem felel meg az eddig feltételezettnek. És ezek a tintagombák csupán egy csoportját alkotják a nagygombák népes családjának. Az talán kielégíti a laikus kíváncsiságát, hogy megkülönböztesse az ehető gombát a mérgezőőtől, egy biológusét azonban korántsem. Hiszen nem elég, hogy látjuk őket, a rendszerbe való besorolásukra is szükség van. Ez pedig egyáltalán nem egyszerű. Mivel néhány évvel korábban még magát a molekuláris rendszertant sem fogadták el széles körben, a nagygombák rendszertanában is vannak hiányosságok: ezek pótlását, javítását tűzte ki célul Nagy László. 

 

 

Talán nem meglepő, hogy Nagy László érdeklődése nem csupán az egyetem megkezdése után fordult a gombák, illetve a nagygombák felé. Ahogyan meséli, középiskolás korában egy fellángolás miatt kezdett utánanézni és -olvasni a témának, majd a természetben mintát venni. Középiskolájában szerencsére nemcsak megdicsérték, hanem biztatták is. Így végül a kutatásból dolgozat is született, amivel részt tudott venni a TUDOK-on, vagyis a Tudományos Diákkörök Országos Konferenciáján, s kiemelt első díjat is kapott a munkájáért. Ezután a magyarországi Innovációs Versenyen (kutató diákok, feltalálók megmérettetése) ismét első hellyel díjazták, amit a verseny nemzetközi fordulójában elért második helyezés követett. Az egyetemen pedig a 2007-es OTDK-győzelem után a  Sófi József Alapítvány ösztöndíját, majd a köztársasági és a Szent-Györgyi Albert-ösztöndíjat is odaítélték Nagy Lászlónak. A Kutató Diákok Mozgalmán keresztül a kertészeti egyetemen még középiskolásként lehetősége nyílt laborban munkálkodni. Az egyetemi felvételi után pedig már egyenesen azt a tanszéket kereste, ahol úgy érezte, legnagyobb segítségére lehetnek a munkában. Így került az SZTE Mikrobiológiai Tanszékére, ahol komolyabban kezdhetett foglalkozni a nagygombák rendszertanával. „A molekuláris módszerekről akartam többet megtanulni, mert szükségem volt ennek a területnek az ismeretére is a kutatáshoz. A szegedi Mikrobiológiai Tanszéken pedig rendkívül jól értenek ehhez, sok támogatást, segítséget kaptam. És ami talán még fontosabb: nagyszerű kollégákat találtam” – vallja.

 

 

„Számomra sokat jelent, hogy ebben a laborban így befogadtak és partnerként kezeltek. Kiderült azóta, hogy más helyeken, ahova még mehettem volna labormunkára, nem működik ennyire jól a kollegiális viszony. Itt igazi csoportegység van, és ez valószínűleg többet jelent, mint az, hogy máshol már vontak ki DNS-t nagygombából is, mert azt meg lehet tanulni, a segítőkészség és az emberség viszont nincs meg mindenhol. Én nehezebben ismerkedem, visszahúzódóbb vagyok, de úgy látták, érdemes velem foglalkozni, és segítettek beilleszkednem” – így Nagy László. A fiatal tehetség igazi szerencsének érzi, hogy ezen a tanszéken helyezkedhetett el, s talán nem nagy meglepetés, hogy a PhD-dolgozatát is itt szeretné megírni. Téma és terv bőven van, mondja. Egy labor légköre, színvonala nagyon sokat számít a munka sikerében, és nem kockáztatná, hogy máshol ne ilyen jó körülményekkel találkozzon.
Sajnos kikerülhetetlen kérdés, ha az ember valamilyen természettudományokkal foglalkozó, tehetséges hallgatóval beszélget: itthon vagy külföldön? „Külföldön természetesen egészen más technikai lehetőségek vannak, az infrastruktúra szintjén igen nagyok a különbségek, ezt leginkább a konferenciákon látni.”

 

 

„Sokan ezért mennek külföldre PhD-hallgatónak, mások meg, mert egyszerűen csak magasabb a PhD-sok ösztöndíja Nyugat-Európában. Én viszont úgy gondolom, hogy ez nem lehet elsődleges szempont, hiszen a külföldön kapott pénzt ott is költi el az ember” – vélekedik. S ez bizony nem is pusztán elméleti kérdés Lászlónál, hiszen Hollandiába egy laborba már meghívást kapott, hogy ott készítse el PhD-dolgozatát. Bár jó külföldi tapasztalatai vannak, mégsem szeretne elmenni Szegedről. „Sokszor előfordul, hogy valakinek egy rendkívül jó nevű, elismert tudós keze alatt van lehetősége dolgozni külföldön, mégsem lesz sikeres, mert nem az igazi a munkaközösség, vagy nincs jó kapcsolata a többi PhD-hallgatóval, s ez szakmai hátrányt is jelent” – érvel.   
Ahogyan László fogalmaz, munkájának mindig kell hogy rövidebb távú, egyértelmű céljai legyenek: egy indokolt kísérlet, megválaszolandó kérdés. Hosszú távú cél nélkül persze nem működik a kutatás, de nem biztos, hogy mindig felismerhető a közvetlen értelme. Egy jó, stabil rendszer megalkotása környezetvédelmi, természetvédelmi szempontból is hasznos lehet. „Lehet l'art pour l'art módon is kutatni, azonban Magyarországon erős tendencia, hogy az ipari igények nagyon komolyan meghatározzák a kutatás irányát. Szerintem viszont egy hallgatónak, PhD-snak a módszer megválasztására kell figyelnie, hogy szeresse azt, ahogyan dolgozik. Hiszen egy kutatási eredményből azután szinte bármi lehet. Engem pedig ez foglalkoztat igazán. Büszke vagyok arra, amit eddig elértem, de nem ez a lényeges. Sokkal inkább az, ami ezután következik: az új kutatások.”