Szegedi Tudományegyetem - Ahol tudás és szándék találkozik

 

– Ez alapvető értékrendbeli kérdés nálam. Szerintem minden munkát lehet olyan intenzitással csinálni, hogy az kitöltse az ember teljes napját. De el kell tudni dönteni, hogy mi van az első helyen. Azt hiszem, ideális esetben a család. Természetesen az embernek rengeteg dolga van, hazaviszi a munkát – én magam még otthon is készülök, írogatok, olvasgatok, mikor éppen mi szükséges –, de a családra akkor is időt kell szakítani.

 

Zupkó István 1968-ban született Sajószentpéteren. 1992-ben szerzett diplomát a Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem Gyógyszerésztudományi Karán; azóta tanít a karon, jelenleg egyetemi docensként. Többek között a Magyar Gyógyszerészeti Társaság, a Magyar Gyógyszerész Kamara, a Magyar Kísérletes és Klinikai Farmakológiai Társaság, illetve 2002-től a kamara által kijelölt Gyógyszerészeti Szakértő Testület tagja. Fotó: Segesvári Csaba

 

– Kizárt dolognak tartom, hogy egy ilyen kinevezés után az embernek kevesebb dolga lenne… Mindenki arra figyelmeztetett, hogy rengeteg plusz tennivalóm lesz, és ezt magam is így gondolom. Falkay György professzorral, a jelenlegi tanszékvezetővel közvetlen munkakapcsolatban vagyunk az utóbbi tizenhárom évben, és pontosan látom, hogy a részéről ez mekkora elfoglaltságot jelent. Úgy gondolom, hogy ha ő nem maradna itt teljes munkaidőben oktatóként, és nem támogatná teljes mértékben a hivatali utódát, akkor a feladat szinte megoldhatatlan lenne.

– Úgy érzem, hogy ez a szerep többféleképpen is jól megoldható. A környezetemben több olyan eredményes, minden téren jól bevált tanszékvezető dolgozik, akik egymástól nagyon különböznek – az a közös bennük, hogy példaértékűek. Én az empátiás készséget tartom legfontosabbnak. Az oktatásnak és kutatásnak a gyakran emlegetett tárgyi feltételei mellett van egy nagyon szubjektív feltétele – ez pedig a kellemes munkahelyi atmoszféra, amibe öröm bejönni. Ha tehát a munkatársaim azt érzik, hogy jó idejönni, és itt együtt dolgozni, akkor minden további probléma előbb-utóbb valahogy megoldható. Ilyen konstruktív miliőben dolgoztunk az elmúlt bő egy évtizedben, és amit ez alatt az idő alatt elértünk, azt jórészt ennek birtokában érhettük el. Ennek a légkörnek a fenntartását érzem kulcsfeladatomnak.

– Nos, ha azt mondom, hogy az intézet elmúlt másfél évtizedes gyarapodási ütemét és irányát szeretném megtartani, akkor az talán nem hangzik elég ötletes koncepciónak. Ha azonban az intézet történetét ismerjük, akkor tudjuk, hogy szinte a semmiből kezdődött itt a reprodukciós farmakológiai kutatás. Mára nemzetközi viszonylatban is jelentős eredményeket értünk el egy szűk kutatási területen. Úgy gondolom, hogy ha ez az irány megmarad és tartható, akkor az már jó lesz – én ezt tűztem ki célul.

 

 

– Az intézet tudományos érdeklődése elsősorban a reprodukciós farmakológiát érinti. Tehát itt az utóbbi tizenhárom-tizennégy évben Falkay professzor vezetése alatt a reprodukciós rendszert érintő hatóanyagok vizsgálata folyt és folyik. Az anyaméh működését meghatározó élettani folyamatokat és ezeken gyógyszeres befolyásolhatóságát vizsgáljuk. Ez talán roppant elméletinek tűnik, pedig igen erős a gyakorlati jelentősége: ha ugyanis megbízhatóan tudjuk elernyeszteni a méhet, akkor megakadályozható, megelőzhető a koraszülés. Ilyen szerek ugyan most is vannak, de nem elég megbízhatóak, nem működnek jól, és egy jelentős betegcsoport, például a terhességi diabéteszben szenvedők nem szedhetik ezeket a készítményeket. Ezért a végső cél, hogy olyan szert, kombinációt, eljárást kapjunk, ami jelentős mértékben fokozza a hatékonyságot, és biztonságosabb is, tehát jobban tolerálják a betegek.

– Egy gyógyszer önálló kidolgozását egy kis egyetemi intézet nem vállalhatja fel. Mi a szabályozó mechanizmust kutatjuk, új ötleteket próbálunk ki, alapvető kísérletes körülmények között. Ezekben a kutatásokban egyetemisták is részt tudnak venni. A TDK-munka részeként végezhetnek itt – most is vannak ilyen hallgatóink. Ennek az intézetben nagy hagyománya van – hiszen az itt dolgozók szinte mind TDK-s hallgatóként kezdték.

– Nagyon nehéz lenne. Mindkettőben törekedni kell a lehető legszínvonalasabb munkára. Úgy érzem, hogy az egyetem tipikusan az a munkahely, ahol ha elhanyagolni nem is, de rövid időre lehet nem teljes gőzzel kezelni egy-egy területet. Ilyenkor az ember észreveszi azokat a visszajelzéseket, amiket a nem teljes koncentrálás generál – legyenek ezek akár hallgatói reakciók arra, hogy nem ugyanolyan jók az órák, akár a kutatási tapasztalatok, hogy nem jönnek a várt eredmények. Ha ekkor ezeket a jelzéseket vesszük, és korrigálunk, akkor nem lehet nagy baj.

– Formálisan nem. Hiszen a hallgatói értékelés, valljuk be, nem működik túl hatékonyan ma a gyógyszerészkaron. De az eddigi tapasztalataim alapján azt hiszem, hogy egy oktató pontosan tudja, mikor birtokolja a hallgatóság figyelmét, és mikor nem. Mikor tud olyat mondani, hogy a hallgatót az érdekelje, és profitáljon belőle – és mikor szűnik ez meg. Amikor a hallgató úgy érzi, hogy ezt már nem érdemes figyelni, az a tábla előtti pozícióból tökéletesen látszik. És ez sokkal jobban mutatja a munkám hatékonyságát, mint a hallgatói értékelés.

 

 

– Az elsődleges cél mindenképpen az anyag átadása, hiszen a hallgató azért megy be órára, hogy onnan okosabban jöjjön ki. Ha ez megtörtént, akkor sikerült elérni a célt; hatékony volt a munkám. Az érdeklődés további felkeltése, a hallgatói experimentális munkára ösztönzés már csak egy szűkebb csoportra vonatkozik, hiszen nincs minden hallgatónak ilyen ambíciója, s nem is tudnánk mindenkinek feladatot adni. Aki pedig ide TDK-zni jön, annak már felébredt az érdeklődése. Jelenleg közel tucatnyi ilyen hallgatónk dolgozik az intézetben, a munkájuk különböző stádiumában. Az én munkám is így indult: Blazsó Gábor tanár úrnál kezdtem TDK-zni 1989 táján.

– Alapvetően az élettani kísérletek fogtak meg; tudtam, valami ilyesmit szeretnék. Személyes ismeretségben voltam a hatástani intézet akkori demonstrátorával, őt kértem meg, hogy hozzon be az intézetbe, hadd nézzem meg, milyen munka folyik itt. Így kerültem el először ide – megtetszett, itt maradtam. Az itt készített TDK-munkából lett később az első doktori értekezésem, amit azután 1995-ben védtem meg. Utána kezdtem el reprodukciós farmakológiával foglalkozni.

– Nem a leggyakrabban, de az, hogy évente a négy képzőhelyen jócskán háromszáz feletti számban végeznek gyógyszerészek, azt mutatja, hogy nem is a legritkábban választják. Az én személyes véleményem szerint  alapvetően vagy azért döntenek ezen pálya mellett a fiatalok, mert a családjukban, szűk ismeretségi körükben van szakmabeli, vagy pedig azért, mert a kémia és a biológia közötti határterületet keresik – magam is ebbe a csoportba tartozom. Alapvetően kémiai érdeklődésű voltam a gimnáziumban, ami a végére eltolódott a biológia felé, és akkor úgy gondoltam, hogy ez lesz a kettő között. Azt kell mondjam, a mai napig sem tudnék jobbat kitalálni.

 

 

– Az intézeten belül a reprodukciós farmakológia a főcsapás, de 2003 és 2005 között indult pályázat segítségével már humán daganatsejteket és az ezekre ható szereket is vizsgáljuk. Egy kicsit belevágtunk az in vitro tumorkutatásba is. Ez annyit tesz, hogy alapvetően tumorsejteken kísérletezünk, de szervezeten kívül. Ez az intézeten belül jóval kisebb volumenű kutatóerőt köt le, de szeretném, ha ez a terület fejlődne a jövőben.

Már in vivo, tehát élő állaton is végzünk kísérleteket, de ennek akkor van már értelme, ha előzetes in vitro vizsgálatoknál valamilyen eredmény további kísérletre érdemesnek tűnik. Ez egyébként egy belgiumi tanulmányutam kapcsán került a képbe. Ott ez volt a fő kutatási terület, és én látok ezekben a kísérletekben fantáziát.

– Ennek az egységnek a létrejötte mindenképpen azt mutatja, hogy kellően végiggondolt elképzelések esetén van erre lehetőség. Pozitívak a tapasztalataim: meg lehet találni a kutatáshoz szükséges anyagi forrásokat. Sokszor nehéz, számolni kell azzal, hogy elutasítják a pályázatunkat, de a lehetőség megvan.

Belgiumon kívül csak rövidebb időt töltöttem külföldön, különböző konferenciákon, ahol a kollektívánk az elért eredményekről számolhatott be. Nagyszerű helyeken járhattunk Münchentől Pekingig. Idén Barcelonába készülünk.

– Természetesen egy nagyon kicsit másképp, de ez nem is elsősorban nyelvi kompetencia kérdése. A szakmai nyelvet viszonylag könnyen el lehet sajátítani, hiszen az egy nagyon szűk területre vonatkozik. A különbség inkább abból adódik, hogy az angol évfolyam létszáma töredéke a magyarénak, ők maguk is több különböző országból érkeztek, így a létszám kicsi, de a diverzitás nagy. Óhatatlan, hogy egy kicsit kötetlenebbek legyenek ezek az előadások, és többször van szükség arra, hogy viszszajelzést kapjak, kérjek arról, hogy értenek-e mindent, tudják-e követni az anyagot. Míg a magyar hallgatók esetében egészen pontosan tudom, mi az, ami tudásban elvárható tőlük, addig az angol nyelvű képzésben részt vevő hallgatóknál célszerű rákérdezni időnként – ezt mutatja a tapasztalat.

 

DÖNTENI

Zupkó István azt vallja, fontosabb, hogy a gyermekei anyanyelvi környezetben nevelkedjenek, mint hogy ő külföldi munkát vállaljon. „Tudom, hogy sokan belevágnak, én azonban a családi hátterem miatt kellő komolysággal nem foglalkoztam ezzel. Két kisfiam van, négy és fél és másfél évesek, s úgy gondolom, az ő neveltetésükben még nagyon fontos, hogy anyanyelvi környezetben nőjenek fel. Persze megvan az előnye annak is, ha valaki külföldön nő fel. Viszont van egy, azt hiszem, örök érvényű igazság: az ember értelmiségi csak a saját anyanyelvén lehet. Ez nem nyelvi készségre vonatkozik, hiszen meg lehet egy idegen nyelvet tanulni úgy, hogy bármit el tudjak magyarázni, és bármit megértsek. De van a kultúrának egy olyan szegmense, ami nyelvtankönyvből nem sajátítható el.”

 

 

– Ez a gyógyszerhatástan oktatásában csak érintőlegesen kerül elő, de ha felmerül, akkor nem titok a véleményünk: aminek a terápiás használhatóságára, értékére van bizonyíték, azt természetesen a betegtől megtagadni nem lehet. De ha egy szernek hatása van, akkor persze mellékhatása és veszélye is – amire viszont fel kell hívni a beteg figyelmét. Ezt úgy kell elkezdeni, hogy a hallgatókat erre kiképezzük. Ha a hirdetőfelületekről felénk áradó csodakészítmények reklámjaira gondolunk, akkor úgy gondolom, hogy ezeknek nem szabad hitelt adni. Természetesen külön kell választani a bizonyíthatóan hatásos növényi eredetű készítményeket vagy a fitoterápiát. Az intézetben is oktatunk természetes gyógymódokat, ezek között évszázados, évezredes módszerek is vannak. Ezekkel élni kell, de a rengeteg szélhámosságtól meg kellene óvni a betegeket, bár úgy gondolom, hogy a gyógyszerészképzésben erre közvetlenül sajnos nincs nagy befolyásunk.

– Olyan szinten lehet képben lenni, amennyire oktatni szükséges. Azt tudjuk vállalni, hogy évente úgy állunk ki a hallgatók elé, hogy az általunk átadott és visszakövetelt információmenynyiség friss. Ezáltal a hallgatók úgy kerülnek ki a szakmába, hogy azzal a tudással, amit itt kaptak, megállják a helyüket a munkaerőpiacon. Persze a gyógyszerészhallgató nem kaphat annyit, hogy elég legyen a működése egész idejére. Ezért fontosabb, hogy megadjuk neki azt a rendszerezőkészséget, amivel majd minden új adatot, új hatóanyagot, gyógyszert be tud építeni a saját tudásába a munkája során.