Klasszikussá vált szövegekhez nyúlni mindig nagy kihívás, hiszen idővel elvárások és értelmezések ragadnak rá, elképzelések, megmerevedett struktúrák övezik megvalósítását, amelyeket az adaptációk száma csak szilárdít. Az újítások mindig körültekintést és óvatosságot igényelnek – és gyakran botrányszagúak. Éppen ezért igyekeztem minden előzetes elvárást levetni magamról, amikor beültem a Kisszínház Édes Anna című előadására.
Az érzéseim igen hullámzóak. Nagyon frappáns ötletekkel találkoztam a megvalósítás tekintetében, mégis úgy érzem, valami nem teljesen stimmel. Az egyik legnagyobb problémám az volt – talán mégis beleestem az előzetes elvárások csapdájába? –, hogy bár semmilyen módon nem tudnék belekötni Danis Lídia (képünkön) színészi játékába, hiszen igen jól ráérzett a hisztérikus Vizyné karakterére, amit következetesen végig is vitt a darabon; mégis úgy éreztem, nem ő volt a megfelelő nőtípus. Több, más apró dolog sem tetszett.
Nagyon megnyerő ötletnek tartottam viszont, hogy Édes Anna vallatása a színmű szerkesztő elveként jelent meg. A legelső pillanattól kezdve a vizsgálóbíró (Jakab Tamás) kérdéseire válaszolva ismerjük meg a történetet, így mesélte el Édes Anna (Gidró Katalin), hogyan jutott el a kettős gyilkosságig. Ez a megoldás arra is lehetőséget nyújtott, hogy kiderüljön, a lány hol hazudik, és hogyan próbálja védeni Jancsit (Pataki Ferenc). A Vizy-ház igencsak nyomasztó légköre szintén nagyon hatásosan jelent meg. A zsúfoltan berendezett szobák, a színtérre belógatott tárgyak mind-mind folyamatos kényelmetlenségérzést tükröztek, így amikor Anna az idegesítő kámforszagra panaszkodott, a fantáziának már nem kellett sokat dolgoznia a kellemetlen érzés felkutatásával.
Úgy tűnik, Keresztes Attila rendezése sem kerülheti el a nagy kihívás minden terhét és pozitívumát – egy estét talán mégis érdemes rászánni az ő Édes Annájára.
Szekeres Nikoletta
Kultúra ,