2024. május 18., szombat English version
Archívum  --  2007  --  12. szám - 2007. szeptember 24.  --  Kultúra
A kicsit más zene fesztiválja
A fi­gyel­mes egye­te­mi pla­kát­bön­gé­szők a szep­tem­ber ele­ji hir­de­tés­ára­dat­ban fel­fe­dez­het­tek egy kül­föl­di ren­dez­vény­re szó­ló meg­hí­vást is: a XIII. magyarkaniz­sai dzsessz­fesz­ti­vá­lét.
A Jazz, improviza­tív ze­ne... el­ne­ve­zé­sű ren­dez­vény las­san a vaj­da­sá­gi Ti­sza-par­ti kis­vá­ros kü­lön­le­ges is­mer­te­tő­jel­évé vá­lik – nem vé­let­len, hogy kö­zön­sé­ge nem csu­pán a kör­nyék­be­li vá­ro­sok­ból ke­rül ki, ha­nem el­lá­to­gat­nak ide Ma­gyar­or­szág­ról, de Kö­zép-Eu­ró­pa más or­szá­ga­i­ból is.
Ma­nap­ság an­­nyi ze­nei ren­dez­vény, kon­cert, fesz­ti­vál kö­zül vá­lo­gat­ha­tunk, hogy nem cso­da, ha a szer­ve­zők ar­ra tö­re­ked­nek, hogy el­té­rő­ek, kü­lön­le­ge­sek le­gye­nek a töb­bi­hez ké­pest. A ka­ni­zsai dzsessz­fesz­ti­vált vi­szont ta­lán ép­pen úgy le­het­ne jel­le­mez­ni, hogy nem min­den­áron más akar len­ni, ha­nem egész egy­sze­rű­en – más. Az improviza­tív ze­ne ki­vá­ló­sá­ga­it vo­nul­tat­ja fel a leg­kü­lön­bö­zőbb ze­nei irány­za­tok­ból: az ar­cha­i­kus nép­ze­né­től a kor­társ mu­zsi­kán, vi­lág­ze­nén át a sza­lon­dzses­­szig min­den év­ben sok min­den meg­ta­lál­ha­tó a pa­let­tá­ján. A szep­tem­ber 13-tól 15-ig tar­tó fesz­ti­vál prog­ram­ja idén is ke­cseg­tet­te a ze­nei ínyen­ce­ket. Már csü­tör­tö­kön reg­gel el­in­dult a mu­zsi­ka, még­hoz­zá a ka­ni­zsai pi­a­con. Ez már ha­gyo­má­nyos­nak mond­ha­tó: a vá­sár­lók és pi­a­co­sok lát­ha­tó­an nem le­pőd­tek meg, hogy egy­szer csak meg­szó­lalt egy szaxo­fon, egy dob, és a zöld­sé­ge­sek-gyü­möl­csö­sök közt kör­be­já­ró mu­zsi­ku­sok ze­né­vel hí­vo­gat­tak az es­ti és a hét­vé­gi kon­cer­tek­re. Csü­tör­tö­kön, pén­te­ken és szom­ba­ton pe­dig es­té­ről es­té­re meg­je­lent a kö­zön­ség a magyarkaniz­sai szín­ház­ban, hogy dzsesszt, improviza­tív ze­nét hall­gas­son. A szín­há­zi es­té­ken kí­vül az idei fesz­ti­vá­lon a ze­ne úgy­mond szer­tar­tá­sos jel­le­gét hi­va­tott kép­vi­sel­ni a Belg­rá­di Ka­ma­ra­kó­rus, mely­től a ka­to­li­kus temp­lom­ban ba­rokk és szláv egy­há­zi ének­mű­ve­ket hall­ga­tott a kö­zön­ség – tö­mött so­rok­ban.
A csü­tör­tök es­te kü­lön­le­ges­sé­ge Si­mon Naba­tov ame­ri­kai orosz zon­go­ris­ta elő­adá­sa volt. Naba­tov kö­zön­ség­si­kert ara­tott az­zal, aho­gyan a kor­társ, ta­lán ne­he­zeb­ben emészt­he­tő mu­zsi­kát fül­be­má­szóbb dal­la­mok­kal kom­bi­nál­ta. Azon­ban, bár a dzsessz­fesz­ti­vál kö­zön­sé­ge mond­hat­ni már hoz­zá­szo­kott a szél­ső­sé­ge­sebb improviza­tív ze­né­hez is, Herb Robert­son, Frank Gratkowsky és Matthias Schu­bert pro­duk­ci­ó­ja ke­vés­bé si­ke­res­nek bi­zo­nyult: hall­ga­tó­ik bi­zony meg­fo­gyat­koz­tak a kon­cert alat­t.
A há­rom­na­pos prog­ram leg­na­gyobb, leg­in­kább várt fel­lé­pő­je az ame­ri­kai Jewel Brown(képünkön) volt, Louis Arm­strong utol­só még élő éne­kes­nő­je. Nos, a Mol­nár Di­xi­e­land kí­sér­te het­ven­éves mű­vész­nő nem oko­zott csa­ló­dást: nem „pusz­tán” éne­kelt – mel­les­leg le­nyű­gö­ző­en –, ha­nem vér­be­li dzsessz­éne­kes­nő­höz mél­tó­an szó­ra­koz­tat­ta is kö­zön­sé­gét. Nem vé­let­len, hogy az ülős kon­cer­tek­re ter­ve­zett szín­ház­te­rem­ben vé­gül már min­den­ki állt és tán­colt kon­cert­jén. Igaz­ság­ta­lan len­ne azon­ban meg­fe­led­kez­ni a nagy ne­vek mel­lett a ta­lán ki­sebb kö­zön­sé­get von­zó, de szín­vo­na­las, iz­gal­mas elő­adá­sok­ról. Ilyen volt Svet­lana Spa­jic szerb nép­dal­éne­kes­nő szom­ba­ti fel­lé­pé­se, ame­lyet egy adat­köz­lő éne­kes­ről ké­szült kis­film ve­tí­té­sé­vel kö­töt­tek egy­be; vagy csü­tör­tö­kön a Kuri­na Laura-Matolcsi Ka­ta­lin csel­ló-zon­go­ra duó, akik a klasz­­szi­kus ze­nét „csem­pész­ték be” a fesz­ti­vál­prog­ram­ba.
Akik pe­dig ki­tar­tó­an vé­gig­hall­gat­ták es­tén­ként a ma­ra­to­ni mu­zsi­ka­ára­da­tot, az úgy­ne­ve­zett Jam ses­sion, va­gyis a haj­na­lig tar­tó öröm­ze­ne ré­sze­sei le­het­tek. A vi­lág kü­lön­bö­ző ré­sze­i­ről „ösz­­sze­ve­rő­dött” mu­zsi­ku­sok ká­vé­há­zi han­gu­la­tot te­rem­tet­tek a szín­ház elő­te­ré­ben. Köz­hel­­lyel él­ve, a ze­ne ta­pasz­tal­ha­tó­an meg­szün­te­tett min­den nyel­vi kor­lá­tot köz­tük. Így le­het­tünk hall­ga­tói pél­dá­ul Si­mon Naba­tov és Matthias Schu­bert, vagy a Tóth Vik­tor-trió nagy­sze­rű együtt­mű­kö­dé­sé­nek.
 
Tóth Ka­ta­lin
Bezár