Kutatok Éjszakája 2010 - Szeged




A 20. század egyik legjelentősebb tudósa, Albert Einstein egyik híres mondásában úgy fogalmazott magáról: "Nem vagyok különösebben tehetséges, csak szenvedélyesen kíváncsi".


Videós összefoglaló az eseményről



Erre a gondolatra hivatkozik a Kutatók Éjszakája fesztivál 2010-ben, amikor újra színes és ingyenes programokkal, érdekes, kipróbálható látnivalókkal és máskor nem látogatható helyszínekkel várja mindazokat, akiket érdekel a tudomány. A Kutatók Éjszakája egy egész Európában méltán népszerű fesztivál, amelynek során a világ újabb szeleteinek megismerésén dolgozó emberekkel, pályájukkal, eszközeikkel és gondolataival ismerkedhetnek meg az érdeklődők úgy, hogy közben érdekes programokon vesznek részt, maguk is tevékenyen.

kutatok_ejszakaja_2010_plakatA Kutatók Éjszakája elsősorban a 10-18 éves diákok körében szeretné növelni a tudományos karrier vonzerejét, de a programokra az összes korosztályt várjuk, hiszen a tudományos munka eredménye igen erősen befolyásolja mindannyiunk életét.

A Kutatók Éjszakájára minden év szeptemberének utolsó péntekén kerül sor, legközelebb 2010. szeptember 24-én.

Idén 22 intézmény programjaira több mint negyvenezer látogatót várnak a szervezők 21 városban.

A Szegedi Tudományegyetem kutatói több helyszínen is várják színes, érdekes programjaikkal az érdeklődőket.

www.kutatokejszakaja.hu


Kutatók Éjszakája 2010. letölthető programfüzet

Kutatók Éjszakája 2010. rendezvények és rendezvényleírások megtekintése


Kutatók Éjszakája 2010 térkép

További információkért kérem, kattintsanak a helyszínekre!



View Kutatók Éjszakája 2010 Szeged in a larger map