Egyetemtörténet

2019. augusztus 08.

Lassan 100 éve, hogy megjelent az első szegedi egyetemi újság, az Új Élet. Az elmúlt évtizedek során számos egyetemi lap jelent meg hosszabb-rövidebb időre, annak ellenére, hogy a történelem is nehezítette a lapok életben maradását. Azonban az egyetemi újság hagyománya a Szegedi Tudományegyetemen túlélt mindent, a mai napig megjelenik az első lapok utódja, a Szegedi Egyetem Magazin.

2019. augusztus 06.

A szegedi egyetemi színjátszás kezdetei Szent-Györgyi Albertig vezethetők vissza. A Szegedi Egyetemi Színház (SZESZ) ma is emlékezik a nagy elődökre, ám számos kezdeményezéssel marad hű kísérletező attitűdjéhez, valamint a kortárs magyar alkotókhoz.

2019. augusztus 01.

„A szegedi diákok 1956. október 16-án a tudományegyetem Auditórium Maximumában nagygyűlést tartottak. Az itt megfogalmazott és országosan ismertté vált követelések készítették elő a forradalmat.” E két mondat szerepel majd azon a sztélén, amely az SZTE Auditórium Maximumát a történelmi emlékhelyek sorába emeli. A döntés hátteréről és következményeiről az SZTE 1956-os Emlékbizottsága elnökét és titkárát kérdeztük.

2019. július 31.

13 poszter mutatja be a Kolozsvárott működő Báthory-féle kétkarú, majd az 1872-es négykarú tudományegyetem históriájának egy kisebb szakaszát. A magyar és román nyelvű tablókon fotók is dokumentálják a kolozsvári egyetemi építkezések és a gyűjtemények jelentőségét, fölvillantják a professzori kar legjelesebb tagjainak portréit és a hallgatói élet jeles eseményeit, összegzik az universitas küldetését.

2019. július 31.

A szegedi univerzitás eszmetörténeti és intézményi gyökere a Báthory István (1533-1586) erdélyi fejedelem, majd lengyel király és Litvánia nagyhercege által Vilnában 1581. május 12-én kiadott alapítólevéllel Kolozsvárott létrehozott egyetem. A kolozsvári akadémia jelentőségét jellemzi, hogy a XVI. század végén magyar földön egyetlen felsőfokú iskolaként működött.

2019. május 13.

Időutazásra indultak az SZTE 2019. május 13-i Egyetemtörténeti rendezvény-sorozatának a résztvevői. A Báthory István által 438 éve alapított kolozsvári jezsuita „academia” kultúrtörténeti jelentőségére koszorúzási ünnepségen is emlékeztek. A tudományegyetem nagyságát és küldetését összegző tablókiállítás nyílt. Az intézmény 100 évvel ezelőtti kolozsvári száműzésének részleteit a készülő egyetemtörténeti kötet szerzői konferencián mutatták be.

2019. május 10.

Egyetemtörténeti megemlékezés-sorozattal idézi föl az SZTE 2019. május 13-án délelőtt históriájának fontos fordulópontjait.

2004. szeptember 03.

A tudomány az egyetemi élet alfája és ómegája, mely megköveteli a szorgalmat és az újító gondolatok mögötti folyamatosságot. Erre épül a kutatáson kívül az oktatás, ez alapozza meg az egyetem nemzetközi kapcsolatait, teszi lehetővé a tehetséggondozást. Mi, szegedi egyetemi polgárok büszkék vagyunk rá, hogy a

Szegedi Tudományegyetemet tudományos eredményei feljogosíthatják arra, hogy hazánk egyik kutatóegyetemeként szolgálja a haladást. Sikerünk annak bizonyítéka, hogy a jól szervezett intézmény hatékonyan képes megfelelni az egyetemet érő feladatok sokaságának.

Az Egyetem neve:
Szegedi Tudományegyetem
Rövidített megnevezése: SZTE
Székhelye: Szeged, Dugonics tér 13.
Postacíme: 6720 Szeged, Dugonics tér 13.
Központi telefonszáma: (62) 544-000

C_evszammal

Az egyetem megnevezése külföldi kapcsolataiban:
latinul:
Universitas Scientiarum Szegediensis
angolul:
University of Szeged
németül:
Universität Szeged
franciául:
Université de Szeged

Az egyetem alapítója:
Országgyűlés

Az egyetem felügyeleti szerve:
Emberi Erőforrások Minisztériuma