Szegedi Tudományegyetem - Ahol tudás és szándék találkozik

Ilyenkor, tavasszal, sehol egy Mikulás. Mondjuk, nem is csoda, meggyulladnának abban a rettenetes télikabátban: direkt hidegre lett tervezve, hófúvásra, jeges szélre, rénszarvasos szánra. Plusz a csuklya, hogy ha száguldáskor csapódna bele a hókristály az adott Mikulás arcába, egyszerűen csak elfordítsa a fejét, és tessék, máris védve van pirospozsga ellen.
Ilyen előnyök miatt szinte mindig csak hidegben mozognak. Tavasszal, nyáron ritkán látni Mikulást, decemberben viszont teljesen elszaporodik az úgynevezett téli vagy klasszikus fajta. Nem tudni, honnan kerülnek elő, egyszer csak vannak, váratlanul és iszonyú mennyiségben bukkannak fel, mint ásványvízben a buborék. Ilyenkor nyüzsögnek mindenütt, birtokba veszik az utcákat, a tereket, a kapualjakat, sehol nem lehet tőlük férni, ellepik a bevásárlóközpontok előcsarnokait, az aluljárókat, a családi házak udvarát, a tömblakások lépcsőfordulóit, leintik az üres taxikat, elfoglalják a legjobb helyeket a buszokon, a villamosokon és a metrón is annyi piros-fehér kabát tűnik fel ilyenkor, hogy azt hiszi a gyanútlan szurkoló, a Manchester United van a városban vendégjátékon.
Nálunk, a faluban is hasonló a helyzet. Persze itt a legtöbb Mikulás a kocsma körül szöszmötöl, kerékpárt illeszt a tárolóba, kabátujjat hajt fölfelé, hogy pulttámasztáskor ne legyen sörös a fehér prém, vagy éppen csuklyát dob a hátára lazán, hogy amikor majd hajítja be a szájába a féldecit, nehogy leverjen valamit a fejével. Azt, hogy a kocsmába járnak, a faluban senki sem ítéli el, és senki sem csodálkozik rajta, hiszen a vegyesboltot és a templomot leszámítva mifelénk csak ez a hely nyilvános. Na jó, ott van még a kultúrház, de azt meg nem fűtik.
Hideg téli napokon a kocsmába gyűlik a Mikulás-nép, sok csúnya, szakállas ember piros-fehér kabátban. Csak egyetlen egy van, aki sose megy közéjük, és más helyeken is ritkán látni, de ennek meg fekete a kabátja. Sőt, nemcsak a kabátja fekete, mindene fekete. Fekete a sapkája, fekete a csuklyája, fekete a kesztyűje, a nadrágja, a csizmája, fekete a szeme, a szája, a körme, a füle, még a nyelve is fekete.
Ő a fekete mikulás.
Szentpéteri tanító szerint, aki negyven éve kutat ez ügyben, a fekete mikulás először a tizenharmadik század derekán tűnt fel a faluban. Farsang Lajos, aki valamikor nyomdász volt, ehhez hozzá szokta tenni, hogy eredetileg a fekete mikulás is színesben látta meg a napvilágot, kék szemmel, tekintélyes szakállal, piros-fehér kabátban született, ám amikor először illusztrációként nyomtatásba került – négy és fél évszázaddal Gutenberg után, de még a monarchiában –, a megrendelőnek nem volt pénze színes nyomásra, így lett belőle fekete mikulás. A vegyesboltos Kármánné szerint ez baromság, a fekete mikulás azonos Ónod Karcsi nyugalmazott kéményseprővel, és ez szinte bizonyos, mert a Karcsi minden év decemberében megjelenik nála a vegyesboltban, hogy két zacskó Negrót vásároljon, máskor nem is hozat fekete cukrot, mi a fenének, a gyerekek nem veszik.
Hogy melyik változat igaz, egyelőre nem tudni, csak annyi biztos, és ebben valamennyi fél egyetért, hogy a fekete mikulás nevét csupa kisbetűvel kell leírni, mint egykoron a Nemecsek Ernőét vagy a plébánosét tavaly február óta, amikor, az egyházkerületben először, e-mailen is felvette a kapcsolatot a hívőkkel.
Teljes az egyetértés abban is, hogy a fekete mikulásnak nincsen szánja, buszon közlekedik, vagy biciklivel, amikor nem csúszik az aszfalt. Olyankor büszke tartással ül kerékpárja fekete nyergében, egyenletes ritmusban hajtja fekete lábával a fekete pedált, néha mosolyog, fekete ajka közül elővillan fekete fogsora, ilyenkor szinte mindig körbe is tekint és sugárzó arccal bólogat az utca népére: látjátok, nem csúszik!
Persze a száraz aszfalt ritka adomány a téli hónapokban. A fekete mikulást tavaly decemberben is a buszon látták, illetve előbb a falu két buszmegállójának egyikében, a nagy diófánál, ahol még akkor is fékez a távolsági járat, ha nincsen felszálló. Állítólag Harangi Zoli, a fodrász négyéves kisfia találkozott is vele.
Mit iszol, bácsi, mesélte később Harangi a történetet a kocsmában.
Fagyállót, válaszolta a fekete mikulás. Amúgy hogy vagy, fiam?
Jól, mondta Harangi Zoli. A medve is fagyállót iszik?
Persze, ledönti a fagyállót a torkán, aztán tavaszig annyi.
A fodrász azt mondja, a fekete mikulás a fiának bevallotta, hogy jobban szeret autóbuszon közlekedni, mint biciklin, mert rájött, olyankor sok hasznos dolgot tanul. Évekig nem tudta például, hogy este mitől fénylik a hó, aztán egyszer csak, amikor békésen utazgatott és csupán megszokásból bámult kifelé az ablakon, hirtelen megvilágosodott: a villanyfénytől.
Később, két feles és három sör után Farsang Lajos volt nyomdász autentikus forrásra hivatkozva kiszínezte kicsit a történetet. Megesküdött rá, hogy beszélt azzal a városi asszonnyal, aki néhány perccel azt követően, hogy Harangi Zoli találkozott vele, maga is látta a fekete mikulást.
És nemcsak hogy látta, emelte fel kissé a hangját Farsang Lajos a kocsmában, hanem, kevés ideig ugyan, de utazott is a fekete mikulással.
A következő történt, kezdte a volt nyomdász, és újabb sörért intett.
A távolsági járat, rajta a városi asszony, tízperces késéssel ért a nagy diófához. A sofőr hirtelen fékezett. Az asszony látta, ahogy a megállóban ácsorgó férfi fekete arcába négy-ötliternyi hólé fröccsen. Az ácsorgó ember fekete fejét kedvetlenül csóválva, már-már lengetve szállt fel a hátsó lépcsőn. A jármű induláskor erőset rándult, a lefröcskölt férfinak azonban gyakorlott mozdulattal sikerült megkapaszkodnia a jegylyukasztó szerkezetben, ám amikor az leszakadt, szerencsétlenségére nekicsapódott az oldalsó üvegablaknak.
A fekete mikulást azonban kemény fából faragták, emelte fel Farsang Lajos megint a hangját. Aztán kicsit halkabban hozzátette: a megpróbáltatások ellenére végig unott arcot vágott, olyan rejtőzködő félét, hogy ne keltsen feltűnést. A városi asszony szerint ugyanis, váltott bizalmas hangnemre Farsang Lajos, kettejükön kívül ellenőr is utazott a buszon, aki nem sokkal ezután átszellemült tekintettel rángatta elő zsebéből a szalagot, és megindult a fekete mikulás irányába.
Akkor szóltak közbe az égiek, és innen lehet biztosra venni, hogy az az ember a fekete mikulás volt, emelte magasra a teli korsót Farsang Lajos. Amikor ugyanis az ellenőr megindult a jármű hátsó része felé, a busz felsőbb akaratnak engedelmeskedve épp egy nagyobb mélyedésen száguldott át, így a szalag az ellenőr karja helyett a homlokára került, a fekete mikulás pedig, régi számháborús, azonnal leolvasta.
Azt követően, hogy az ellenőr hanyatt esett, nem történt említésre méltó esemény, törölte meg habos száját a volt nyomdász. A fekete mikulás az éles kanyar ellenére elsőre eltalálta mutatóujjával a zöld jelzőgombot. Bár eredetileg nem akart leszállni a vegyesboltnál, csak a városi végállomáson, hiszen nálunk, a faluban, mondta Farsang Lajos, akinek közel másfél éve, karácsonykor halt meg a felesége, ezt tudja mindenki a környéken, nálunk, a faluban, most nem volt dolga. Nem kellett senkinek a kiscsizmájába fekete csomagot tennie, fekete cukorkát vagy fekete csokikát, még fekete virgácsot se, mert ugye a fekete mikulás csak vigasztalni jár, és csak ahhoz, aki decemberben veszíti el az apját vagy az anyját, a húgát vagy az öccsét, a bátyját vagy a nővérét, esetleg éppen a feleségét.
Ezért is kellene, ölelte meg a korsót a volt nyomdász, ezért is kellene, barátaim, egyszer valakinek csupa színes nagybetűvel kiírnia végre valahová a fekete mikulás nevét.