Az egyik fő Oscar-várományosról, az Avatarról számtalan, egymásnak ellentmondó véleményt hallottam. Kíváncsiságtól fütve vettem fel a 3D-s szemüveget, de rendkívül csalódottan vettem le. Bár őszintén végigizgultam a hosszúra nyúlt történetet, voltaképpen egyáltalán nem volt kétséges, milyen lesz a vége. A rendkívül kiszámítható befejezés helyett az egy órával rövidebb változat sokkal valószerübb lenne, a rózsaszín világhoz szoktatott hollywoodi közönség a meglepetéstől döbbenten kapkodott volna levegő után.
A Julie & Julia valós történeten alapul. A harmincas írónő, Julia Powell egy év alatt végigfőzi Julia Child amerikaiaknak írt francia szakácskönyvét, amiről blogot ír (ez és a főzőmüsor valóban megtalálható az interneten). E megpróbáltatásoktól nem mentes év történetét meséli el a film, párhuzamosan a negyven évvel idősebb Child életével. Az őt alakító Meryl Streep játéka megmenti a bugyuta történetet. Az amerikai francia akcentust (vagy affektálást) nevetségesen karikírozó Streep nem is nagyolja el túlságosan az eredeti Child-kiejtést. Miatta és érte érdemes megnézni a filmet.
A Doktor Parnasszus és a képzelet birodalmát kevésbé ajánlom. Az eredetileg kiváló ötletet a lehető legügyetlenebbül rontja el Terry Gilliam. A vándorló vásári cirkuszbuszban a tipikus „furcsa figurák”, a médiumként viselkedő öregember, ifjú lánya, a mindenes gnóm törpe és a fiatal fiú utaznak. Az egyik városban csatlakozik hozzájuk az akasztott ember, akiről nem derül ki, hogy a Tom Waits alakította sátán küldötte vagy a kompániára legalább annyira veszélyesnek bizonyuló ördögalternatíva. A sátánnal folyton fogadásokat kötő, szánalmasnak bemutatott alkoholista médium azonban olyan világba segíti a tükrön átlépőket, amilyenbe ők akarnak lépni. A film egészében rendkívül kusza, és még a Heath Ledger–Johnnie Depp– Jude Law-trió sem hint port a szembe.
A Star Trek-fanatikusok nyilvánvaló örömmel várhatják a következő epizódot, engem azonban nem nyügözött le a sci-fi. Egy logikai csavar majdnem elrontotta a befejezést, a világ azonban megmentetett, a jó győzött, és az érzelemmentes kobold is kibékült a szépfiúval. Persze a nő az övé lett.
Szinte az egyetlen ember, aki legalább annyira pofátlan a filmvásznon, mint a századforduló polgárpukkasztói: Quentin Tarantino. A szokásától eltérően valódi történelminek látszó film, a Becstelen Brigantyk azonban pillanatok alatt bemutatja a rendező védjegyeit, és kisvártatva erős gyanúnk támad, hogy a második világháborúban játszódó történet talán újraírja a történelmet. Az Oscart nyert Christoph Waltz játéka vitathatatlanul fenomenális.
A főbb Oscar-díjak kiosztását nagy meglepetés kísérte. Az esélyesnek tekintett Avatar helyett A bombák földjén nyerte el nemcsak a legjobb film kategóriáját, hanem besöpörhette a legjobb rendezés és vágás, eredeti forgatókönyv, valamint hangvágás és -keverés díjait is (Kathryn Bigelow az első női Oscar-díjas rendező). Az Avatarnak így csak a legjobb operatőr, látványterv és vizuális effektus technikai díjai maradtak. A szereplők tekintetében a legtehetségesebbek Jeff Bridges (Crazy Heart) és Sandra Bullock (Blind Side), a mellékszereplők pedig Christoph Waltz és Mo'Nique (Precious) lettek. A legjobb dokumentumfilmnek Az öblöt, idegen nyelvünek az El Secreto de Sus Ojos-t tartotta a zsüri. A legsikerültebb forgatókönyv-adaptáció a Precious-é lett, a legeredetibb filmzenét a legjobb animációs filmben, a Fel-ben hallhattuk.
Szekeres Nikoletta
Kultúra ,