2024. május 29., szerda English version
Archívum  --  2008  --  1. szám - 2008. január 14.  --  Karok  --  ÁOK
Így látja a hallgató
„Szegedi vagyok, többek között ezért is döntöttem az SZTE mellett. Persze azt is tudtam, hogy az orvosképzés színvonala is az ország elitjéhez tartozik. Nagyjából az elvárásaimnak megfelelő képet kaptam, miután sikerült bekerülnöm, ami azért nem olyan könnyű.
Az első két évben főleg biológiai, anatómiai ismereteket sajátítunk el. Így erre a két évre nem jellemező a gyakorlat, pedig engem már nagyon izgat, hogy milyen a klinikai élet. Főleg azért, mert ezeken a gyakorlatokon dől majd el, hogy merre szakosodom. Általában változó, hogy ki mikor dönt. Ismerek olyat, aki már úgy érkezett, hogy urulógus akar lenni, és az első évtől tudatosan képezte magát. De jellemzően a harmadik, negyedik évben szokott kiderülni, hogy kiből lesz sebész, belgyógyász vagy kardiológus. A tanárok is sokat segítenek a választásban.
Az orvoskaron pezsgő a közösségi élet. A régi SZOTE-s karok továbbra is megőrizték identitásukban a közösséget. Orvostan-, gyógyszerész- és fogorvostan-hallgatók közösen rendezik a gólyatábort, gólyabált is.”
Szabó Balázs Előd, ÁOK II. éves általános orvos

DSC_2991_230x154.png

Címkék

Hírek, aktualitások *

Rendezvénynaptár *

  • SZTE Lépjük meg! kihívás
    április 08. - június 08.
  • GTK25 - Plakátkiállítás
    május 14. - június 10.
  • A tudás titkos kertje – válogatás muzeális értékű botanikai könyvekből – kiállítás
    május 16. - június 28.
  • Vizsgaidőszak a 2023/2024-2. félévben
    május 21. - június 29.
  • Vizsgaidőszak záróvizsgázó hallgatók számára
    május 21. - június 10.

Gyorslinkek

Bezár