2024. május 29., szerda English version
Archívum  --  2008  --  1. szám - 2008. január 14.  --  Karok  --  FOK
Az egyetem új büszkesége
A Szegeden 1960 óta működő fogorvosképzést hagyományai, oktatási és kutatási eredményei alapján méltán tartják az egyik legerősebbnek az országban. Fogorvosdoktorok generációi és a szakma számos kiemelkedő vezetője szerezte diplomáját a szegedi iskolában. A 2007-től önállóvá vált Fogorvostudományi Karra jelentkező diákoknak az itt szerzett oklevél biztos munkalehetőséget és tisztes megélhetést biztosít majd.
A legtöbben – valljuk be őszintén – félünk a fogorvosoktól. Hiszen ki szereti, ha a szájában turkálnak, s fájdalmat okoznak neki? Ám akkor persze már megkönnyebbülve sóhajtunk fel, ha újra rendeltetésének megfelelően használhatjuk „rágóberendezésünket”. Most itt a lehetőség, hogy a műszerek másik oldalára kerülj! Ha érdeklődsz a biológia és a természettudományok iránt, szereted a betegeket, megfelelő kapcsolatot tudnál kialakítani velük, és sok energiát érzel magadban ahhoz, hogy öt év alatt kemény munkával kész, használható diplomát szerezz, akkor jelentkezz a szegedi Fogorvostudományi Karra! Nem fogod megbánni. Hogy miért?
 
 
A negyedik évtől kezdve már valódi betegeken gyakorolnak a hallgatók.
Fotó: Segesvári Csaba.
 
Diplomaosztó után magánrendelő
 
Megalapozott elméleti és gyakorlati tudást szerezhetsz, külföldi részképzési lehetőségek és tanulmányutak várnak rád, remek kis közösségben töltheted el a következő öt évet, s végül, de nem utolsósorban értékes diplomát kapsz a kezedbe. „Munkanélküli fogorvos gyakorlatilag nincs!” – állítja Nagy Katalin dékán. „A mi szakmánk egyik nagy előnye, hogy a graduális képzés öt éve után a már nagy hagyományokkal rendelkező magánrendelő megnyitására is lehetőség kínálkozik, s a fogorvosi munka rendkívül jó megélhetést biztosít” – teszi hozzá a professzor aszszony.
A betegellátás és a graduális, valamint a posztgraduális oktatás különbözősége mellett ez utóbbi körülmény – már hogy az ötéves képzés végén kész szakembereket bocsátanak ki – a magyarázata annak, miért volt szükség az általános orvosképzéstől való különválásra, az önálló karalapításra, mely több évtizedes előkészítő munka eredményeként történt meg 2007-ben.
A fogorvosok ugyanis általános orvos kollégáikkal szemben – akiknél a hatéves képzést a több évig tartó szakorvosképzés követi – a diploma megszerzését követő napon teljes körű fogászati ellátásra jogosultak, ehhez megfelelő tudással és képességekkel rendelkeznek. Nem is csoda, hiszen az első két év általános orvostudományi és alapozó fogorvos-tudományi tárgyait követően a harmadik esztendőben, a preklinikai tárgyak szakaszában a hallgatók már olyan gyakorlatokat végeznek a betegellátás szituációját szimuláló fantomokon, melyeket a negyedik évtől kezdve – még felügyelet mellett – már valódi betegeken hajtanak végre...
 
Folyamatosan szépül, fejlődik
 
Az 1960-ban indult szegedi fogorvosképzés története során mindvégig kiváló szakemberekkel látta el az országot, eddig mintegy ezer hallgató szerzett itt diplomát. A szakképzőhelyek is szívesen látják az itteni diákokat, s a fiataloknak remek az elhelyezkedési lehetősége mind itthon, mind külföldön. Az SZTE Fogorvostudományi Kara ráadásul folyamatosan szépül, fejlődik: elkötelezett a diákok kutatási aktivitásának megerősítése mellett, s 2008-ban két külföldről hazacsábított, európai hírű oktatóval növeli tovább oktatási és kutatási színvonalát, vonzerejét. A közelmúltban a kar épületét is korszerűsítették, modernizálták, az új, 35 fős tanlaboratórium kialakítása és beüzemelése lehetőséget nyit az egyre nagyobb létszámú magyar és angol nyelvű évfolyamok fogadására, ráadásul őszig bizonyos belső átszervezések kapcsán újabb fogászati egységkészülékek betelepítése és a munkahelyek bővítése várható.
A szegedi iskola előnye a többi hazai képzőhellyel szemben – a semmihez sem hasonlító szegedi egyetemi élet mellett – a viszonylag kis hallgatói létszám, illetve az ebből eredő közvetlen oktató-hallgató kapcsolat. Ennek egy ilyen, alapvetően manuális szakma esetében mind az elméleti, mind a gyakorlati oktatás szempontjából nagy jelentősége van, hiszen így igazán elmélyült tudásra tehetnek szert a hallgatók. A közvetlenebb munkakapcsolatból következik a hallgatóbarátság is.
 
Remek légkör a munkához
 
„A hallgatói önkormányzatunk nagyszerűen megérti magát a kar vezetésével, figyelünk az építő kritikájukra, az oktatási tevékenységünket nagyban segíti a diákok véleménye. Eddig is remekül tudtunk együtt dolgozni, hiszen a kiváló légkört a közös munka mellett a sportnapok, bowlingpartik és egyéb közös mulatságok is megalapozták” – így Nagy Katalin. Nemrégiben például egy olyan, nagyszabású sportrendezvényt szervezett a hallgatói önkormányzat, melyen a korábban itt végzett, vidéken dolgozó fogorvosok a mostani hallgatókkal és oktatókkal közösen vettek részt. „Valóban igen komoly hangsúlyt fektetünk az iskolapadon kívüli kapcsolatteremtésre, hiszen ez alapozza meg a színvonalas közös munkát” – magyarázza a dékán.
Szintén fontos, hogy a szegedi iskola nemzetközi kapcsolatrendszerének köszönhetően a legtehetségesebb diákok akár a graduális, akár a posztgraduális szakaszban részt vehetnek külföldi részképzéseken is. De külföldi hallgatókkal természetesen már idehaza is találkozhatnak, hiszen költségtérítéses angol nyelvű fogorvosképzés is folyik a karon.
 
ELÉRHETŐSÉG
A karról bővebb információk a www.szote.u-szeged.hu/ stoma honlapon találhatók, illetve a 62/545-299-es telefonszámon is kérhetők.
 
Pintér M. Lajos

BTK2_230x154.png

Címkék

Hírek, aktualitások *

Rendezvénynaptár *

  • SZTE Lépjük meg! kihívás
    április 08. - június 08.
  • GTK25 - Plakátkiállítás
    május 14. - június 10.
  • A tudás titkos kertje – válogatás muzeális értékű botanikai könyvekből – kiállítás
    május 16. - június 28.
  • Vizsgaidőszak a 2023/2024-2. félévben
    május 21. - június 29.
  • Vizsgaidőszak záróvizsgázó hallgatók számára
    május 21. - június 10.

Gyorslinkek

Bezár