2024. május 29., szerda English version
Archívum  --  2008  --  1. szám - 2008. január 14.  --  Karok  --  FOK
Így látja a hallgató
„Először jogásznak, majd közgazdásznak készültem, de úgy éreztem, hogy ezeken a területeken nehezebb az elhelyezkedés. Egyszer egy fogorvosnál tetszett meg, amit csinált. Érdekes, izgalmas szakma, s könnyű elhelyezkedni. Mindig vannak benne új dolgok. Az egyetemi évek alatt is állandó a pörgés. Nagyon sok rendezvényünk van. Idén a Magyar Fogorvostan-hallgatók Egyesületének a találkozóját és az ezen a területen tanuló diákok nemzetközi konferenciáját is karunk szervezte.
Debrecen lett volna az ésszerű választás, hiszen szabolcsi vagyok, de egy kicsit ki akartam mozdulni. Pest nekem túl zsúfolt, és sokat kell utazni, mert nagyon szét vannak szórva a campus egységei, Szegeden viszont minden a központban található. Azt is hallottam, hogy itt a legjobb a diákélet, s ez igaznak is bizonyult.
Az oktatókról csak jót mondhatok. A fogklinikán vannak olyan tanáraink, akiknél látszik, hogy a kisujjukban van a szakma. Az egyetlen probléma, hogy bár külön kar lettünk, még mindig kicsit szűkösek az eszközlehetőségek.”
Nagy Nándor, FOK II. éves fogorvos

PB262857_230x154.png

Címkék

Hírek, aktualitások *

Rendezvénynaptár *

  • SZTE Lépjük meg! kihívás
    április 08. - június 08.
  • GTK25 - Plakátkiállítás
    május 14. - június 10.
  • A tudás titkos kertje – válogatás muzeális értékű botanikai könyvekből – kiállítás
    május 16. - június 28.
  • Vizsgaidőszak a 2023/2024-2. félévben
    május 21. - június 29.
  • Vizsgaidőszak záróvizsgázó hallgatók számára
    május 21. - június 10.

Gyorslinkek

Bezár