Szegedi Tudományegyetem | Értékek és távlatok

Archívum

2008

2. szám - 2008. február 4.

Fókusz

Értékek és távlatok

Nemzetközi hírű epilepsziakutató-csoport működik az SZTE TTIK Élettani, Szervezettani és Idegtudományi Tanszékén Szente Magdolna egyetemi tanár irányításával. A kis újszegedi műhely legújabb kutatási eredményei a betegség kialakulását megelőzni képes gyógyszer kifejlesztésének lehetőségét is előrevetítik.

Cikk nyomtatás

Link küldés

Megosztás

– 2007-ben komoly elismerést kapott az ön által vezetett munkacsoport. Mit kívánt díjazni a Nemzetközi Epilepsziaellenes Liga a Morris-Coole-díjjal?

– Az egyébként tavaly alapított elismerést azzal érdemeltük ki, hogy az Epilepsia című, az USA-ban megjelenő tudományos folyóiratban a 2006. évben megjelent több száz publikáció közül a mi közleményünket nyilvánította a legjobbnak a tudományos társaság. A Morris-Coole-díjat a Szingapúrban megrendezett epilepszia-világkongresszuson adták át, s ebből az alkalomból előadást is tarthatott a cikk első szerzője, Gajda Zita PhD-hallgatóm.

– Milyen új eredményeket hoztak a cikkhez kapcsolódó kutatásaik?

– Együtt alkalmaztunk elektrofiziológiai, molekuláris biológiai és farmakológiai módszereket. Érdeklődésünk középpontjában a fejlődő idegrendszer görcskészsége, epileptogenitása állt. Annak a jelenségnek a központi idegrendszeri hátterét kutattuk, hogy a gyermekek, a fiatalok körében jelentősebb számban fordulnak elő epilepsziás betegek, a későbbi életkorokban ez a szám csökken. Az utóbbi időben előtérbe került szignalizációs rendszer, az úgynevezett „gap junction”-ök, elektromos szinapszisok szerepét tanulmányoztuk Gajda Zitával, Hermesz Edittel, a Biokémiai és Molekuláris Biológiai Tanszék adjunktusával, Gyengési Erika korábbi hallgatómmal és Szupera Zoltán klinikai neurológussal.

Szente Magdolna szerint idegrendszeri betegséget embereken nehéz lenne megismerni állatmodellek nélkül.

Fotó: Segesvári Csaba

Korábban úgy hitték, az elektromos szinapszisok csak a fiatal, fejlődő idegrendszerben vannak jelen, újabban viszont a modernebb technikák segítségével sikerült bizonyítani szerepüket a felnőtt idegrendszer működésében is. Saját vizsgálataink kimutatták, hogy az elektromos szinapszisok lényeges szerepet játszanak a fejlődő idegrendszer fokozott görcskészségében és az ismételt rohamtevékenység kialakulásában.

– Milyen gyakorlati jelentőséggel bírnak ezek a vizsgálatok?

– Nemcsak a betegség kialakulásáról, mechanizmusáról szereztünk az eddiginél alaposabb ismereteket, hanem a gyógyításban is új távlatokat nyitottunk: kutatásainkra alapozva a vegyészek olyan molekulákat (antiepi-lektikumokat) állíthatnak elő, melyek bizonyos esetekben akár az epilepszia kialakulását is megelőzhetik.

A fejfájás után az epilepszia a leggyakoribb neurológiai betegség, a populáció egy-két százaléka szenved vagy szenvedett valaha ebben. A megbetegedések egy része genetikai okokra vezethető vissza, a másik része szerzett, azaz a legkülönbözőbb sérülések, műtétek, stroke révén alakul ki. Az epilepszia az agyi szignalizáció elektromos zavara, abnormális elektrokémiai ingerlékeny állapot. Bármelyik típusba is tartozzon az epilepsziás roham, hátterében mindig a kérgi neuronok egy csoportjának hiperaktív, hiperszinkron kisülése áll; melyet abnormális motorikus, szenzoros, és/vagy kognitív jelenségek kísérhetnek.

Sajnos a betegek húsz-harminc százaléka nem reagál a jelenleg rendelkezésre álló gyógyszerekre, műtétet pedig csak olyan esetben fontol meg a sebész, mikor tökéletesen lokalizálható az epilepsziás fókusz.

– Találhatók-e ma a piacon olyan készítmények, melyek képesek teljesen megszüntetni az epilepszia bármely típusát, vagy jelenlegi ismereteink szerint gyógyíthatatlan betegségről van szó?

– A fiatalkori fejlődési rendellenességből eredő epilepsziák gyakran elmúlnak, hiszen a plasztikus fejlődő idegrendszer korrigálni tudja a hibákat. A maradandó strukturális elváltozáson alapuló szerzett, illetve az öröklött megbetegedések döntő többsége teljesen nem gyógyítható, csupán a rohamok száma és azok intenzitása csökkenthető.

Hatékonyabban csak úgy tudjuk gyógykezelni az epilepsziás betegeket, ha minél alaposabban megismerjük a betegség eredetét, keletkezési mechanizmusait. Azzal, hogy felismertük, az epilepsziás működészavar kialakulása, a serkentő és a gátló folyamatok egyensúlyának felborulása nemcsak a klasszikus kémiai szinapszisok működés zavarára vezethető vissza, hanem ebben a folyamatban a gap junction közvetítette sejtkommunikáció is szerepet játszik, lehetőség nyílik racionális hatóanyag-tervezéssel az elektromosszinapszis-csatornák blokkolásán alapuló új antiepileptikumok kifejlesztésére.

– Szegeden is zajlanak ezzel kapcsolatos gyógyszerkutatások?

– Igen, laboratóriumunkban olyan kísérletsor folyik, ahol a Dél-alföldi Neurobiológiai Tudásközpont keretében lehetséges antiepileptikumokat tesztelünk. Igen nagy az érdeklődés az eredményeink iránt: alapkutatásainkról rendszeresen beszámolunk nemzetközi folyóiratokban, neurológiai, orvosi konferenciákon, idehaza és külföldön.

Szente Magdolna

(1946) 1970-ben szerzett biológia-kémia szakos középiskolai tanári diplomát a JATE-n. 1973-ban egyetemi doktor, 1986-ban a biológiai tudomány kandidátusa, 1995-ben doktora lett. 1970-1973 között a művelődésügyi minisztérium ösztöndíjasa, 1973 óta a JATE Összehasonlító Élettani Tanszékén (ma az SZTE Élettani, Szervezettani és Idegtudományi Tanszéke) dolgozik, 1997-től egyetemi tanárként. Főbb tudományos érdeklődési területei: epilepsziakutatás, a tanulás és emlékezés sejtszintű mechanizmusai, az idegrendszer fejlődése. Több mint hat évet töltött el vendégkutatóként európai és amerikai egyetemeken, intézetekben, 82 tudományos közleménye jelent meg nemzetközi folyóiratokban, 11 angol és 4 magyar nyelvű könyvfejezet szerzője. 1995-2000 között a JATE Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének elnöke.

Fotó: Segesvári Csaba

– Maga az epilepszia mióta ismert a forrásokban?

– Az ősi időktől fogva, hiszen már bizonyos indián kultúrákban és a babiloni táblákon is fennmaradtak nyomai. Arra viszont csak a Kr. u. 900-as években jöttek rá, hogy agyi eredetű megbetegedésről van szó, korábban a keringésben, a nyirokrendszerben keresték a kialakulásának okát. Egyes korokban úgy tartották, az ördög költözött az emberbe, s üldözték, kínozták azokat, akiknek ilyen jellegű rohamaik voltak – valószínű a salemi boszorkányok is e tévhitnek estek áldozatul. Máskor viszont szent betegségnek is nevezték, azon furcsa, gyakran szép érzések, látomások alapján, melyek egy-egy rohamot megelőzően keletkeznek, attól függően, hogy hol helyezkedik el az epilepsziás fókusz.

Az epilepsziával élő emberekre félelemmel tekintettek, bizalmatlanok és értetlenek voltak velük szemben - sajnos ez a megközelítés és az előítélet ma is él –, a társadalomból lényegében kizárták őket. Ennek ellenére számos epilepsziás vált világhíressé, például Nagy Sándor, Julius Caesar, Richelieu bíboros, Napóleon, IX. Pius pápa, Dosztojevszkij, Van Gogh, Nobel, Lenin vagy éppen Margaux Hemingway. Ez is alátámasztja, hogy az epilepsziások szellemi képességei nem maradnak el a nem beteg embertársaikétól.

– Laboratóriumukban állatokon végeznek kísérleteket. Egyes csoportok – főként külföldön – hevesen tiltakoznak a hasonló beavatkozások ellen, mások hangsúlyozzák: az emberi betegségek minél eredményesebb gyógyításához elengedhetetlen az élő vizsgálati alanyok közreműködése.

– Szegeden altatott állatokon – korábban macskákon, most patkányokon – dolgozunk. Az állat koponyáját feltárjuk, egy-egy idegsejtbe elektródokat szúrunk, és/vagy az agykéreg felszínére makroelektródát helyezünk, majd epilepsziás rohamot idézünk elő, s így tanulmányozzuk a betegség kialakulásának sejt- és hálózatszintű mechanizmusait. Los Angelesben viszont éber macskákat vizsgáltunk. Ott előfordult, hogy a radikális állatvédők betörtek a laboratóriumba vagy hívatlan látogatóként „megjelentek” a kutatásokat vezető professzor lakásánál.

Magam – aki bioetikát is oktatok – azt az álláspontot képviselem, hogy feleslegesen nem szabad fájdalmat okozni az állatoknak, pláne elvenni az életüket, ám nélkülözhetetlen, megkerülhetetlen, hogy rajtuk végezzünk kísérleteket, hiszen idegrendszeri betegséget embereken nehéz lenne megismerni állatmodellek nélkül. A statisztikai adatok szerint egyébként ezeknek a kísérleteknek köszönhetően ma már egy állatvédő is huszonvalahány évvel tovább tiltakozhat az állatkísérletek ellen.

– Az ön érdeklődése hogyan fordult ez iránt a téma iránt?

– Tulajdonképpen mindig is orvos szerettem volna lenni, ám olyan mélyen átérzem az emberek baját, hogy a kórházi látogatásokkor rendszeresen elájultam a szenvedés, a fájdalom láttán, így inkább a biológia-kémia szakot választottam. Az Egyesült Államokban kerültem kapcsolatba a fejlődő idegrendszer vizsgálatával, ily módon kutatásaimon keresztül – reményeim szerint – az emberek gyógyulását szolgálhatom.

Nagyon szerencsésnek tartom magam, hogy ilyen gyönyörű tudományos területen dolgozhatom. De tudja, mire vagyok mégis a legbüszkébb? A két gyermekemre és az öt unokámra! Nagyon fontos ugyanis, hogy egy nő a karrierépítés mellett a családtervezésre is elegendő időt és energiát szánjon, mert a szerető család nélkül a kutatás is sokat veszít szépségéből, értékéből.

Pintér M. Lajos