Szegedi Tudományegyetem - Ahol tudás és szándék találkozik

 

Ez bizony nem nagy öröm, körülbelül azt jelenti, megloptak. Ki örül az ilyesminek? Márpedig a dézsmát ezer éve törvény írta elő.

Idézzük Szent István második törvénykönyvének 18. bekezdését, melynek születése 1030 és 1038 közé tehető.

„A tizedről. Ha valakinek az Isten tízet adott egy évben, a tizedik részt adja az Istennek, és ha valaki tizedét elrejti, kilenc részt fizessen. És ha valaki a püspöknek elkülönítettet (tizedet) meglopja mint tolvaj ítéljék meg...”

Súlyos ítélet volt, hiszen első esetben meg kellett térítenie a kárt, és még öt tinót fizetnie, rosszabb esetben halállal bűnhődött.

A törvény gyökerét a Bibliában kereshetjük. Pál apostol így ír a rómaiakhoz: „Adjátok meg azért mindenkinek, amivel tartoztok: kinek adóval, az adót; a kinek vámmal, a vámot; a kinek félelemmel, a félelmet; a kinek tisztességgel, a tisztességet.”

Bizonyára az ősi izraeli törvények betartására figyelmeztette az új, keresztény gyülekezetet.

Dézsma szavunk, a decima – tized – latin eredetből olasz közvetítéssel érkezett (?). Ma már kiment a divatból, csak a megdézsmál – titokban lopkod – jelentésben él tovább.

Az új államrenddel elődeink még csak megéltek valahogy, ámbár morogtak a sok bevándorolt multinacionális lovag hatalma ellen (Hont, Pázmány és a többiek), de az addig ismeretlen beszolgáltatást, az évi jövedelem tizedének elvonását nem viselték el. Első királyunk halálát követően néhány éven beül kitört az első pogánylázadás, melyet a korábbi szabadságjogok megnyirbálása és az új dézsma robbantott ki. I. András aztán nagy pusztulás, vérveszteség után helyreállította a rendet (1046), ám az igazi konszolidáció csak a század végére, Szent László királysága idejére következett be (1074-1095).

Akkor is működött az „eurokonform” szándék, mely bevezette a nónát, vagyis a kilencedet. Ez azt jelentette, hogy az évi jövedelem tíz százalékának levonása után a földesúr még megkapta a maradék kilencedét, gyakorlatilag ugyanannyit, mint az egyház.

Ezek után, hogy a király éhen ne haljon, bevezették a kapuadót. Ezt az adót minden olyan kapu után szedték, melyen egy megrakott szénásszekér átfért. Az adó mértéke 18 dénár volt. Azokon a helyeken, ahol a megfelelő méretű fa hiánya miatt nem voltak kapuk, az adót portánként ugyanúgy behajtották. Az említett összeg folyamatosan emelkedett, a 15. századra már 1 forintot, később három, sőt kilenc forintot kellett fizetni. Ekkoriban egy forint 100 dénárt számított.

Most egy összehasonlító mértéket kellene felsorolni, mikor mennyit ért egy dénár, mely mintegy 0,5-0,91 gramm ezüstöt nyomott... Egy magyar márka 233,3 gramm ezüstöt, vagyis mintegy 240-270 dénárt ért.  1213-ban egy hadi ló ára 2 márka, vagyis 540 dénár, négy szolga ára pedig 9 márka volt. 1239-ben egy ökör (tinó?) fél márkát, 130 dénárt ért.

Szent László korában, törvényei szerint a szabad ember, ha 10 dénárt lopott, vesszen minden vagyonával, ha kevesebbet, vájják ki fél szemét, és ítéltessék meg Szent István törvénye szerint. A szolga, ki hat dénár árát lop, veszítse mind a két szemét, ki kevesebbet, fél szemét, és amit, orzott azt az ő ura térítse meg, és fizesse vissza kétszer.

1497-ben Mátyás a pécsi országgyűlésen megszüntette a kapuadót, helyette füstadót vezetett be, melyet családonként kellett leróni. Jól járt vele, hiszen egy portán, egy kapu alatt több család élt, így a befolyt királyi jövedelem megemelkedett, melyet még tetézett az időnként kirótt hadiadó.

Az áruk külföldre vitelét és behozatalát harmincad terhelte, és tiltották a lovak, fegyverek kivitelét már a királyság kezdeteitől.

Mátyás, az igazságos óta még igazságosabbak lettek az adóterhek. Manapság már nincs tized és kilenced, hanem huszonöt vagy negyven százalék, és a mindenkit sújtó, ÁFA nevű, az ősmagyaroknál ismeretlen istencsapás, mely úgymond a köz javára minden portéka negyedrészének árát elveszi a lakosságtól.

Lehet, hogy vannak, akik visszasírják a törököket.

2007. augusztus 13.