Szegedi Tudományegyetem - Ahol tudás és szándék találkozik

„Ha már nekem nem adatott meg, hogy ötkarikás játékokon képviseljem a magyar színeket, azt szeretném, hogy egyszer olimpikon tanítvány nőjön fel a kezeim alatt” – mondja a 20 esztendős Péntek Tünde, aki 2004-ben csupán néhány ezreddel maradt le az athéni szereplésről. Női tornászaink egyetlen kvótása akkor a 2003-as anaheimi világbajnokságon egy hajszálnyival jobban teljesítő Szarka Krisztina lett, ő azonban hosszú ideig betegséggel küszködött, így Tünde is szorgosan készült a tatai edzőtáborban, s június végéig bízott benne, hogy a csere lehetőségét kihasználva ő kapja a görögországi repülőjegyet. Végül nem így történt.

 

 

„Őszintén szólva teljesen öszszetörtem, mikor közölték velem, hogy mégsem én indulhatok. Nem is voltam képes végignézni az olimpiát, s jó másfél hónapig nem tettem be a lában az edzőterembe. Úgy éreztem, tizenegy év kőkemény munkája foszlott semmivé” – emlékszik vissza a négy évvel ezelőtti nyár eseményeire.

Tizenegy év kőkemény munkája – az átlagember számára talán nem is teljesen világos, menynyi lemondással jár egy élsportoló élete. Tünde például már óvodásként, ötéves korában elkezdte a tornát. Aztán a békéscsabai tornaiskolába járt, ahol a napi két edzéshez igazították az oktatást. Középiskolásként már magántanuló volt, minden reggel háromnegyed héttől kezdett az edzőteremben, s csak este nyolc körül szabadult haza – közben három-négy órára „beugrott” az iskolába... Az étkezését is keretek közé szorították. „Reggelente súlyméréssel nyitottunk, s este is súlymérés után jöhettem el a teremből. Ez persze teljesen érthető, hiszen a szertornában saját magadat emelgeted, így egy-két kiló már sokat számít a komolyabb elemeknél” – mesél a sportág rejtelmeiről.

Pályafutásának kezdetén óriási motivációt jelentettek számára az ugyancsak békéscsabai Ónodi Henrietta sikerei. Másodikos korától az az Unyatyinszki házaspár vette át felkészítését, akiknek szakmai irányításával vitte egészen az 1992-es olimpiai aranyig és ezüstig a napokban Békéscsaba díszpolgárává avatott Ónodi. Korosztályos és felnőttbajnoki elsőségek, nemzetközi versenyeken aratott győzelmek során keresztül vezetett Tünde útja a 2005-ös esztendőig. A debreceni Európa-bajnokágon tizedik lett kedvenc szerén, talajon, úgy, hogy csupán a pontozók szőrös szívűsége miatt maradt le a nyolcas fináléról, majd a melbourne-i vb-t követően eldöntötte, komolyabb szinten nem folytatja a tornát.

„Mindenképpen váltásra volt szükségem, ráadásul előttem állt az érettségi, a továbbtanulás. A kiskaput azért nyitva hagytam, hiszen abban állapodtam meg edzőimmel, hogy később átgondolom a dolgot, de aztán annyira megszerettem Szegedet, az egyetemet, hogy fel sem merült bennem a visszatérés gondolata. Néha persze összeszorul a gyomrom, mikor egy-egy világversenyt nézek, de tudom, már nem lennék képes annyi munkát befektetni, hogy visszakerüljek az elitbe. Az élmények pedig örökké elkísérnek” – így Tünde.

Jelenleg másodéves a testnevelő-edző szakon, ettől a tanévtől pedig rekreációszervezés és egészségfejlesztést is hallgat, hiszen tanári és edzői pályára is készül. Természetesen nem szakadt el  teljesen a tornától: Szegedre kerülve Cziberéné Nohel Gizella vette szárnyai alá, akinek segítségéért nagyon hálás. Átigazolt az Universitas SC-hez, heti kétszer edz, s már szegedi színekben indul felnőtt II. osztályú versenyeken, illetve az egyetemi-főiskolai bajnokságokon.

A tavalyi szegedi MEFOB-on egyedülálló tettet hajtott végre Tünde: mind a hat lehetséges aranyérmet (csapat, egyéni öszszetett, ugrás, felemáskorlát, gerenda, talaj) bezsebelte, idén Egerben egyéni összetettben és ugrásban állt a dobogó legmagasabb fokára, a csapat tagjaként, illetve gerendán és talajon pedig ezüstérmet szerzett. „A tavalyi verseny hangulatát a hazai környezet miatt össze sem lehet hasonlítani az egriével. A 2007-es MEFOB sokkal jobban sikerült, mint az idei, mert becsületesebben álltam hozzá, többet is készültem rá” – szerénykedik az SZTE sportösztöndíjasa.

Pedig ha valakinek, hát neki igazán van mire büszkének lennie.