SZTE magazin

Kiemelt_KK_MG_5911

Tétova Fánival is fizikát játszik az Ericsson-díjas Kopasz Katalin

Matematika szakos hallgatóként határozta el, hogy fizikát tanít majd. Középiskolai tanár és egyetemi kutató, egyszerre. 9 éve állt katedrára, de 3 szakmai csoport is Ericsson-díjra jelölte. Mindezt és ezen túl a családi kötelékeit is a Szegedi Tudományegyetemnek köszönheti Kopasz Katalin.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

– Kiváló tanáraim voltak, alapos szakmai felkészítést kaptam tőlük, mégsem fordult meg a fejemben annak idején, hogy egyszer majd a fizikával foglalkozom – jelentette ki a kecskeméti Katonában érettségiző Kopasz Katalin. – Először matematikatanári szakra jártam a Szegedi Tudományegyetemre. Az egyik általánosan művelő kurzus keretében találkoztam Papp Katalinnal, aki a természettudomány tanításáról olyan szenzációs órákat tartott, hogy a hatására később fizika szakra is jelentkeztem. Így aztán két egyszakos tanári diplomával lettem pedagógus – mesélte Kopasz Katalin a saját történetét arról, amit vele kapcsolatban 9 éve az SZTE gyakorló gimnáziumának diákjai is mesélnek: sorsfordító hatással lehet életünkre egy-egy kiváló pedagógus.

 

 

„Bármi lehetsz, csak tanár ne”?


– A tanárság a génjeimben van: szüleim tanárok, nagynéném és nagybátyám is pedagógus. Éppen ezért azzal az intelemmel nőttem fel, hogy „Bármi lehetsz, csak tanár ne!” Hiszen a családom látja e pálya árnyoldalait is – ismeri el Kopasz Katalin. – Elég hosszú időnek el kellett ahhoz telnie és eléggé felnőttnek kellett ahhoz lennem, hogy átlássam: az ember a sorsát nem kerülheti el. Ki kellett tudnom állni azért, hogy mégis a tanítás lesz a hivatásom.


KopaszK1_MG_5917

 

A „Fizika népszerűsítéséért” kategóriában nyerte el az Ericsson-díjat Dr. Kopasz Katalin, a Szegedi Tudományegyetem Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola tanára. Pedig a matekot szerette jobban. Miért? Mert jól tanítható, nagy presztízsű tárgynak tartja a matematikát, amely érettségi tárgy, így könnyebb elérni, hogy a diákok tanulják is. A fizika mint kísérletes tantárgy többletmunkát kíván a tanártól. Katalin jól emlékszik: a matematika-fizika szakos édesapja ifjú korában még órakedvezményt kapott azért, mert így ismerték el, hogy a kísérletek fejlesztése, bemutatása, majd az óra végén az eszközök rendbe tétele időigényes. Tapasztalatból tudja: ha játékosságot és látványt szeretnénk a fizikaórákon, az bizony sok háttérmunkával jár.

 

Megfordította a szemléletemet! Máshogy nézte a fizikát, mint amit addig megtapasztaltam: a játékok felől közelített. Mert nem a fizika tantárgyat látja és keres annak részleteihez szemléltetési lehetőséget, hanem megtapasztaltatja: minden második lépésnél olyan jelenségre figyelhetünk, ami kapcsolódhat a fizika tananyaghoz. Vagyis próbáljuk meg megérteni, megmagyarázni a körülöttünk lévő világot! – fogalmazott Kopasz Katalin, amikor arról kérdeztük, mi az, ami Papp Katalin óráin annyira lenyűgözte, hogy legyőzte a fizikával kapcsolatos korábbi ellenérzéseit.

 

 

A mobilt nem elteteti, hanem előveteti


Az SZTE TTIK doktori iskolájába is a fizika vitte Kopasz Katalint. „Számítógéppel segített kísérletek fejlesztése természettudományok tanításában” címmel védte meg doktori dolgozatát.


KopaszK2_MG_5926


– Nagy hatással volt rám Gingl Zoltán, aki a számítógépek iskolai alkalmazása, eszközfejlesztések kapcsán mutatta meg, hogy a körülöttünk lévő világ számos plusz lehetőséget kínál a szemléltetésre. Ő mutatta meg az első lépéseket afelé, hogy a tanórán a diákok mobil telefonját ne eltetetni kelljen, hanem elővetetni, azaz értessük meg, hogy miként működik – érvelt. – Magabiztossá tett abban is, hogy nem kell félni, ha egy kísérlet nem sikeres vagy nem pontosan azt mérjük, ami a „nagy könyvben” szerepel. Az egyszerűen tárgyalható összefüggések ugyanis jórészt közelítések, a kísérletek végzése és végeztetése pedig ere is jól rávilágíthat.

 

A tanítási és tanulási modellek közül egyiket sem tartja önmagában üdvözítő módszernek, jól keverve hatásosak lehetnek. Kopasz Katalin szerint kutatni akkor tud egy diák, ha van megfelelő előismerete. A péntek délutáni szakkörén is olyan diákjai mérnek, mérnek és mérnek, akik megtanulták az ehhez a kísérletezéshez szükséges alapokat.

 

Tudásmag kell ahhoz, hogy elindulhasson a fantázia. Az ismeretszerzésnek van, amikor a csoportmunkában, máskor az előadáson jön el az ideje, de a diáknak egyedül is el kell mélyednie egy-egy fizikához kötődő témában – véli Kopasz Katalin, aki az SZTE Optikai és Kvantumelektronikai Tanszék munkatársaként lett tagja az MTA-nak a közoktatás módszertani megújítását célul tűző programján belül megalakult, Gingl Zoltán professzor vezette Műszaki Informatikai Szakmódszertani Kutatócsoportnak. – Az SZTE kutatói kifejlesztettek egy olyan eszközt, ami az analóg-digitál konverziót, a jelfeldolgozást elősegíti. Ez a készülék kellően pontos, anyagilag pedig még éppen elérhető egy középiskola számára. Ezt az eszközt mi teszteltük, kipróbáltuk szakkörökön, majd a tanár-továbbképzéseken a kollégáknak is megmutattuk. Most az akadémiai kutatócsoport arra ad lehetőséget, hogy az eredményeinket átültessük az úgynevezett egylapos számítógépekre, így könnyebben elérhetővé tegyük az intézmények számára. Tehát az a célunk, hogy az elmúlt években kitalált fejlesztések olcsó, kereskedelmi forgalomban beszerezhető eszközök segítségével is megvalósíthatóak legyenek.

 

 

Tanárjelöltek tanítója


Módszertanosként indult Kopasz Katalin egyetemi oktatói pályája. Meggyőződése, hogy e területen akkor lehet sikeres az ember, ha nem csak tanítja a tanítást, hanem maga is tanít, mert így gyűjthet tapasztalatokat arról, amit át szeretne adni a pedagógus pályára készülőknek. Az SZTE gyakorló gimnáziuma és az SZTE Optikai és Kvantumelektronikai Tanszék „vegyes alkalmazásában” délelőtt gimnazistákat tanít, miközben nála hospitálhatnak azok a hallgatók, akiket az egyetemen módszertanra okít.


KopaszK4_MG_5940

A fizika népszerűsítésében a legfontosabb pillért a saját óráim jelentik. Ez azért fontos, mert többnyire olyan osztályokban tanítok, ahol nem a természettudományos tárgyak jelentik az elsőszámú érdeklődési irányt. Nem akarok persze mindenkiből atomfizikust nevelni, de annyit mindenképpen el szeretnék érni, hogy például a francia kéttannyelvű osztályban érettségiző diákjaim később, a gyerekeiknek vagy az unokáiknak meg tudjanak magyarázni alapvető fizikai jelenségeket – fogalmazza meg egyik célját. – A tanárszakos hallgatók esetében pedig az a feladat, hogy megmutassam: a tanításon kívül milyen plusz tevékenységek segíthetik népszerűsíteni a fizikát.

 

A fizikaversenyeknek és a természettudományokat népszerűsítő programoknak szép hagyományai alakultak ki a Szegedi Tudományegyetemen. Például az SZTE-oktató Papp Katalin által elindított, decemberenként a karácsonyi szünet előtti tanítási héten esedékes Karácsonyi kísérletek szervezésébe ugyanúgy bekapcsolódik Kopasz Katalin, mint a Papp Katalin és tanítványa, Nagy Anett által elindított Játszunk fizikát! elnevezésű kísérletes verseny megvalósításába. Ez az otthoni munkát és kísérletezést, mérési jegyzőkönyvek készítését igénylő verseny azért áll közel Kopasz Katalinhoz, mert nyílt végűek a feladatok. Azaz: mindenki sikeresnek érezheti magát, mert saját szintjén meg tudta oldani a feladványt. Úgy véli: a jövő fiataljainak nagyon fontos, hogy a szabad gondolkodást igénylő feladatokban el tudjanak mélyedni. Ez is oka annak, hogy az utóbbi években csatlakozott néhány feladatmegoldó verseny előkészítésébe a feladvány kitűzők közé. Ezért tartja nagyon jónak az Agóra évek óta sikeres Játszunk tudományt! programját és nyári táborát is.

 

– Megtapasztaltam: a gyerekekben erős a természettudományok iránti érdeklődés, amit meg kellene erősíteni, hogy bármit tesz később az iskolarendszer, ne lehessen megsemmisíteni a gyermek eredendő kíváncsiságát – véli a gimnáziumi tanár, aki szerint a heti egy környezetismeret óra alsó tagozaton nagyon, de nagyon kevés ahhoz, hogy fennmaradjon a diákok természettudományok iránti érdeklődése. – A heti egy órás tantárgy olyan, mintha nem is lenne. Ezt ugyanúgy érdemes lenne megváltoztatni, mint a felső tagozatos fizika tantárgy követelményrendszerét, amit az életkori sajátosságokhoz kellene igazítani. Jelenleg ugyanis hetedikben rájuk zúdítunk egy komplex, matematikával terhelt tananyagot, amivel aztán nagyon kevesen tudnak megküzdeni. Szerintem elegendő lenne kísérletezni, megtapasztalni és a tizenévesek szintjén megmagyarázni a történteket a fizikaórán. A versenyszervezők felelőssége is óriási: a szakma által elismert versenyeken is csak azt szabadna kérdezni, ami megfelel az életkori sajátosságoknak.

 

A felnőttképzésre, a szülők és nagyszülők szövetségessé tételére is szép példákat tud Kopasz Katalin, aki a sorban elsőként említette a 35 éve virágzó Zsombói Népfőiskolát, ahol elméleti fizikust is megtapsoltak már előadása végén. De férje, a gyakorlott egyetemi oktató, a csillagász Szalai Tamás is szívesen tart előadásokat iskolákban és szabadegyetemeken, mert – elmondása szerint – „zseniális kérdéseket kap”. Mindketten úgy vélik: aki nyitott a világra, az nyitott a fizikára.

 

 

Ha kell, műszert barkácsol és forraszt


– Nagyon szeretek tanítani a gimnáziumban és az egyetemen is. Azt is szeretem, hogy a középiskolai órarendi terhelésem olyan, hogy marad időm és energiám fejleszteni, kutatni az egyetemen. Egy-egy új kísérlet vagy új ötlet feltölti az embert. Nagy kihívások előtt állok: a gimnáziumunkban az informatika szakirány átalakult – egy fél osztály műszaki informatikai szakirányos. Számukra jövőre órarendi órájuk lesz számítógépes mérésekből, ami eddig nem volt, és egy pici elektronikát is tanítunk majd. Nekem nagy szerep jutott ezeknek az új tantárgyaknak a kidolgozásában és kipróbálásában – villantotta fel jövőbeli pályája egyik irányát. – Ez összekapcsolja a két munkahelyemet is: kutatóként fejlesztjük a tananyagokat, a gimnáziumban pedig teszteljük, hogy ezek miként működnek a gyakorlatban a tanítási órán.


KopaszK5_MG_5932


A fizikatanárok csapata összetart, támogató és befogadó. Ezt a más tárgyat tanítók is elismerik. A közvélekedést erősíti, hogy kiderült: Kopasz Katalint három egyetemi csoport is javasolta az Ericsson-díjra. Az elsőszámú kezdeményezők az SZTE Orvosi Fizikai és Orvosi Informatikai Intézetéből olyan kollégák voltak, akik az SZTE Eötvös kollégiumbeli hallgatói időszakból vagy munkakapcsolat alapján ismerik: az EDAQ-program, illetve a mérési fejlesztések, vagy éppen az SZTE Szent-Györgyi Tanulmányi Verseny feladatainak összeállítása kapcsán. Az SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola igazgatóságának egyetértésével Tóth Károly, a fizikatanári munkaközösség vezetője ugyanúgy felterjesztette fiatal kolléganőjét az elismerésre, mint egyetemi tanszékvezetője, az Eötvös Loránd Fizikai Társulat megyei csoportja elnökeként is dolgozó Hopp Béla professzor. A diákjai pedig azzal is támogatták Kopasz tanárnőt, hogy szerepet vállaltak a munkáját bemutató, az Ericsson-díjról döntő MATFUND Középiskolai Matematikai és Fizikai Alapítvány által készített portréfilmben.

 

Nívós kitüntetés, de óriási teher is az Ericsson-díj, hiszen nem egy életműért nyertem el. Negyven éves vagyok, kilenc éve tanítok, így még évtizedek állnak előttem a tanári pályán, ami kihívást jelent abból a szempontból, hogy igazoljam, folyamatosan teszek a fizika népszerűsítéséért – fogalmazott a tanárnő.


KopaszK3_MG_5950


Jól felszerelt az SZTE gyakorló gimnázium fizikaszertára. A régi, jól bevált eszközök mellett egészen új műszerekkel is rendelkeznek. Ennek ellenére az újítás jegyében, a 2017. évi érettségi előtt a rövidzáras kísérlethez az eddiginél megfelelőbb, a kollégákkal együtt megtervezett eszközt Kopasz Katalin nyugdíjas fizikatanár édesapjával közösen barkácsolta, rakta össze. Mert úgy véli, az is a munka része, hogy a fizikatanár, ha kell, akkor forrasszon!

 

Nincs kedvenc kísérletem, ellenben nagyon szeretem, mikor a játékaimat bevihetem az órára. Ugyanis gyűjtöm azokat a játékokat, amelyekkel a fizikát lehet tanítani – árulta el Kopasz Katalin. – Büszke vagyok arra, hogy a nyugdíjba vonuló kollégáktól – mintegy örökségképpen – kaptam olyan játékokat, amelyeket a diákok épülésére minél többször használhatok. Örököltem például Molnár Miklós tanárúrtól Tétova Fánit: az ormányán zsineggel, aminek a végére egy kicsi súlyt kötöztem. Ha Tétova Fánit úgy teszem föl az asztalra, hogy a zsineg lelóg, akkor az elefánt „elindul” és „sétál” az asztal széle felé, de e „szakadék” szélén megáll, mert már kilóg az ormánya, vagyis a zsineg már csak lefelé lóg, nem húzza a súly előre. Ez óriási kincs, mert ilyet már nem lehet kapni, csak örökölni. Arra törekszem, hogy a tanórák felében kísérletezzünk is – húzta alá Kopasz Katalin. – De ennél is fontosabbnak tartom, hogy a nagy létszámú osztályokban is jusson idő az önálló tanulói kísérletekre. Mert így, méricskélve és kísérletezve lehet igazán élmény a fizika.

 

Újszászi Ilona

Fotók: Bobkó Anna


Korábban írtuk: Ericsson-díjas az SZTE gyakorló gimnázium fizika tanára, Dr. Kopasz Katalin

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Letöltés


SZEM_magyar_borito SZEM_angol_borito


SZEM_magyar_pdf SZEM_english_pdf