2014. szeptember 16., kedd English version
Hírek  --  Archívum  --  2005  --  16. szám - 2005 október 10.  --  Kultúra
Az IH Caffe mint kávézó is meglepetés volt számomra – megszoktam már, hogy ha az ember rendezvényre megy az Ifjúsági Házba, akkor egy csúnyácska, üres hodályon keresztül közelítheti meg a lépcsőt, majd a nagytermet. Ugyan mindig volt valami ebben a térben – kiállítás, büfé, egy-két szék –, de nem tűnt fel. Hétfőn viszont egy színes, vidám, modern klubszerű hely fogadott, ahova jó volt belépni. A valamikori büfé helyén maradt a vendéglátás, de egy kellemes pult váltotta fel az előtte bódénak tűnő alkotmányt, bárszékekkel, rendes polcokkal, rendes kínálattal. A bárnál minőségi rozét iszogató fiúkkal, akik ugyan light kólát öntenek még az üvegpoharukban rózsálló nedűre, de majd csak akklimatizálódnak ők is a helyhez – a kultúrához. A pult előtti nyílt térre parkettalapot terítettek le, ezen lehet megközelíteni a fehér bőrszékeket és bordó asztalokat, hogy a terem másik végébe, a lépcső előtti falhoz állított dobogóra lépő zenekarban gyönyörködhessünk. A tervek szerinti retro-stílus a színekben és formákban visszaköszön, de a nemes anyagoknak hála egy filmekbe illően szép és meleg kávézó lett belőle.
Sajnos, a tér adottságait elvarázsolni nem lehet, így Ian Siegal látványába néha belecsapódott az előttem ülő szőke femme fatale lobonca, illetve ha nagyon összekucorodott Ian, akkor az én szemeim elől teljesen eltűnt, de a hangja volt a lényeg. Ami hátborzongató volt. Ha az ember csukott szemmel hallgatta ezt a fiút, akkor egy ötven-hatvan körüli, whiskytől és mérhetetlen mennyiségű cigarettától mélyült hangú, megfáradt, ősz hajú, kiégett embert látott a lelki szemei előtt. Ha kinyitotta, egy harminc körüli, a szomszéd Lajoskára kísértetiesen emlékeztető, a szeszt láthatóan kedvelő ifjút látott, aki a szünetekben olyan tűzzel ölelgette szőke macskáját, hogy biztosak lehettünk ifjonti hevében. A rádiókból ritkán sugárzott, akkor is rossz bluesnak köszönhetően, nem ezt vártam egy ilyen zenésztől – annak alapján, amiket ott hallottam, a blues keserűséggel, apátiával, öregséggel, önsajnálattal és lemondással jár, ezzel szemben ült velünk szemben egy energikus, lendületes, dühös, fiatal partizán ironikusan és odakacsintósan.
Bezár