Szegedi Tudományegyetem - Ahol tudás és szándék találkozik

– Egyrészt azért, mert érzelemvilágomban tősgyökeres vidéki vagyok, akinek rendkívül sokat jelentettek szegedi egyetemi évek. Életem első önálló ásatása is ehhez a tájegységhez kötődik, hallgatóként tanszéki tanásatás keretében egy 10-11. századi köznépi temető feltárásában vehettem részt Hódmezővásárhely határában. Be kell vallanom, nem kizárólag tőlem származott a pályázás ötlete, Fodor István tanár úr nyugdíjba vonulását követően a bölcsészkar vezetői, illetve a régészképzés iránt felelősséget érző professzorok kerestek meg. Nagy megtiszteltetést jelentett számomra, hogy úgy érezték, tudok segíteni abban a helyzetben, mikor a mesterszak akkreditációja a tét, mikor a kar két lehetőség közül választhatott: az egyik, hogy hagyja elsorvadni a szegedi régészképzést, a másik, hogy nagy erőket mozgósít a felfejlesztése érdekében.

 

 

A Szegedre hazatérő Révész László erősítené a régészképzés természettudományos alapjait. Fotó: Gémes Sándor

 

– Nézze, teljesen egyetértek, s amellett, hogy mindig erősen kötődtem a szegedi egyetemhez, azért sem haboztam sokáig a pályázással, mert élesen ellenzek bármiféle egypólusú rendszert, s egyáltalán nem tartanám egészségesnek, ha idehaza csak az ELTE-n képeznének régészeket. Kis szarkazmussal úgy is fogalmazhatnék, hogy 1945 után a szegedi műhely stafírozta ki és indította el az ELTE régészképzését – úgy gondoltam, a kölcsön történeti okok miatt viszszajár.

– Akkoriban szerencsére már nem nehezedett az a politikai nyomás a szakmára, mely az ötvenes években az előttünk járó generáció útját megszabta. Az viszont igaz, hogy mikor egyetemista koromban csoporttársaimmal a korszakválasztásról beszélgettünk, sokszor a fejemhez vágták, mit lehet még kikutatni, lehet-e újat mondani ebben a témában, mellyel akkor olyan hatalmas kutatóegyéniségek foglalkoztak, mint László Gyula, Dienes István, Bálint Csanád, Kovács László vagy Fodor István. Én azonban vállalkozóbb szellemű voltam, s nem is bántam meg, hogy erre adtam a fejem, hiszen a kutatás fejlődésével nemhogy csökkent volna, de növekedett a megoldandó problémák száma.

– Először sikerült egy olyan zárt temetőcsoportot majdnem teljes egészében feltárni, méghozzá modern régészeti módszerekkel, amelynek segítségével értelmezhetővé váltak a korábban előkerült, hasonló gazdagságú, többnyire lelkes amatőrök által felkutatott temetők. Karos így tehát összehasonlító anyagot teremtett a Felső-Tisza-vidéki leletanyag értelmezése számára, de azzal a fontos tanulsággal is járt, hogy egy jelenséget sohasem szabad általánosítani! Az ott megfogalmazott tanulságok egy meglehetősen körülhatárolt tájegységre érvényesek, nem az egész Kárpát-medencére, hiszen ahogy manapság is tarka az élet, 1100 éve is rendkívül színes volt a hiedelemvilág, a kultúra, a gazdaság, a társadalom. Karos egyrészt erre tanított, másrészt arra, hogy elődeink eredményeit tisztelni kell: egy nagy kirakós játék építőköveinek tekinthető valamennyiünk munkája, de egyikünk sem gondolhatja, hogy az ő kutatásai a végeredményt jelentik.

 

Révész László (1960) a JATE BTK magyar-történelem szakán és régészeti speciális képzésének keretein belül végezte felsőfokú tanulmányait 1979-1984 között. 1984-1994 között a miskolci Herman Ottó Múzeum régésze, megyei múzeumigazgató-helyettes. 1994-ben a Magyar Nemzeti Múzeum Középkori Főosztályának tudományos főmunkatársa lett, 1995-től 2004-ig főosztályvezető, azt követően tudományos munkatárs. A 2004-2007 közötti időszakra elnyerte az MTA Bolyai János kutatási ösztöndíját. 1992 óta oktat felsőfokú intézményekben, így a Miskolci Egyetemen, az ELTE-n, illetve a Képző- és Iparművészeti Egyetemen. 2008. július 1-jétől az SZTE BTK Régészeti Tanszékének vezetője, egyetemi docensként. Kutatási területe a magyar honfoglalás és államalapítás kora. Fotó: Gémes Sándor

 

– Nem, hiszen jelenleg is dolgozom két nagy nemzetközi programban, az egyiket irányítom is, ezeket mindenképpen be szeretném fejezni. Ahogy mondja, pályám fővárosi szakaszát valóban a kiállítási „boom” határozta meg, de a Karos-monográfiám mellett több könyvem is ekkor készült el. Július elseje óta viszont a szegedi Régészeti Tanszék az elsődleges, kollégáimmal mindent annak rendelünk alá, hogy minél hamarabb megteremtsük a mesterképzés akkreditációjának feltételeit. Komoly feladataink vannak mind az oktatói állomány bővítése, mind a technikai, műszaki, infrastrukturális fejlesztések terén, s teljes joggal várják tőlem, hogy fél éven belül beindítsam a főbb szakirányokat is. A meglévő, szerény méretű oktatói gárda munkájára mindenképp számítok, melléjük szeretnék néhány neves, tudományos fokozattal is bíró kollégát idecsábítani. Így ha a következő tanévre nem is kínálunk ötéves képzést, de 2010-től már minden bizonnyal lehet majd jelentkezni olyan régész szakra, hol a BA-ból átmenet van a mesterképzésre.

– Fontosnak tartom, hogy az őskori, népvándorláskori és középkori régészet mellett az archeo-metria szakirányt is be tudjuk indítani, mert a 21. századi régészet oktatása és művelése egyaránt elképzelhetetlen a természettudományos kurzusok és ismeretek nélkül. Az ásatásokon előkerült leletanyag vizsgálatakor egyre több információra természettudományos vizsgálatok segítségével teszünk szert. Sikerült megnyerni Sümegi Pált, a Földtani és őslénytani, Mucsi Lászlót, a Természeti Földrajzi és Geoinformatikai és Pálfi Györgyöt, az Embertani Tanszék vezetőjét, akik oktatói kapacitásukkal és vizsgálati lehetőségeikkel is segítik majd a képzésünket, a Molnár Béla professzor vezette szakirányt – ez lehet az egyik kitörési pont. A másik pedig valóban a tanszéki ásatások elindítása!

A tervezett változások megvalósításához mindenképpen szükséges, hogy a szegedi tanszék mint önálló ásatási joggal rendelkező intézmény az ELTE-hez hasonlóan saját ásatásokkal vegyen részt az állami nagyberuházásokhoz kapcsolódó megelőző régészeti feltárásokban. Ezekből a bevételekből fejleszthetnénk a technikai bázisunkat, fedezhetnénk a vendégelőadók költségeit, újraindíthatnánk a tanszék 1944/1945-ben elhalt periodikáját, a Dolgozatokat, önálló konferenciákat rendezhetnénk, s - amit nagyon szeretnék elérni - támogatni tudnánk a hallgatók részvételét hazai és külföldi tudományos rendezvényeken, ásatásokon.

– Eredményes tárgyalásokat folytattam a Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat főigazgatójával és régészeti igazgatójával, így néhány héten belül olyan szerződést írhatnak velünk alá, mint az ELTE-vel másfél évtizede. Azt követően részt kívánunk venni a Csongrád megyei megelőző feltárásokban – a makói önkormányzat kérésére egy ipari park bővítésének örökségvédelmi hatástanulmányát már el is készítettük, ez a néhány százezer forint az első saját bevételünk –, de ha minden jól megy, jövőre az M3-as autópálya Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei megelőző ásatásaiba is bekapcsolódunk.

– A szegedi régészképzés a szegedi múzeum nélkül nem létezhet! A meglévő keretszerződésnek megfelelően zajlik a továbbiakban is a munka: mi infrastrukturális és szakmai segítséget kapunk az oktatáshoz, hallgatóink pedig technikusként részt vesznek a múzeum ásatásain. Az ottani régészkollégák részérők csak segítőkészséget tapasztalok, s Zombori István igazgató úrnak is szeretném kifejezi köszönetemet a pozitív hozzáállásáért.