az első hónap
reggelenként a tízig tekergő vaslépcső fokain,
vagy a sűrű lift vonóján számlálva a pergő emeletet
igyekeztem elérni a villamost, mely már a kanyarban
kárörvendőn csöngetett.
sokszor mégis, ha elértem is, inkább a Tiszának vettem utam,
mely mint a Római Fórum, úgy feszült a város közepén.
megtalálta itt sajátját a magány, kedvesét a félelem,
s én ott álltam a parton, lábam előtt duzzadó végtelen.
esténként meg, mint a csótányok szaladtunk szét,
keresve a megismerést s mind több innivalót.
hajaj! utolsó májasom nemegyszer már
szerdán kezemben szorongatva ültem valamelyik padon,
s törtem hozzá a kenyeret.
néztem: na valahogy így van morzsákban az én szívem is,
szanaszéjjel! egy darab otthon, másik a szerelem,
egy negyed még a gimnázium,
egy pedig már Szegeden.