Szegedi Tudományegyetem - Ahol tudás és szándék találkozik

Több átalakítás és -építés után idén augusztusban nyitotta meg kapuit Szegeden a Tisza Lajos körút 56. szám alatt a Reök-palota, a Regionális Összművészeti Központ. Azt azonban talán kevesen tudják, hogy az intézmény nemcsak ezt a mozaikszót hordozza nevében, hanem megemlékezik Reök Iván (1855-1929) vízépítő mérnökről is. Az 1879. évi szegedi árvíz után a város újjáépítését célzó hivatal akkori vezetője kérte fel Magyar Ede építészt, hogy maga és családja részére megépítse a Magyarországon szinte egyedülálló építményt. A magyar szecesszió olyan ágát képviseli ugyanis a palota, a francia-belga Art Nouveau-ét, mely stílusú épületekből kevés található az országban. Az elsősorban lakóháznak szánt épületben Magyar Ede tervezőirodát is kialakított magának.

A Reök-palota a Szépség és fájdalom kiállítással nyitott. Számos kiállítást szervezett rövid újraműködése óta, a Goya-, Blake- és Kondor-kiállításról lapunk is beszámolt. Habár számomra csalódást jelentett Nádas Péter fotókiállításának átszervezése – és más, szakmabeliek is megerősítettek abban, hogy így a kiállítás nem lett annyira hatásos, mint esetleg lehetett volna –, mégis örömmel mentem viszsza újra és újra más tárlatokra is: A magyar festészet napja éppúgy érdeklődére számot tartó volt, mint a XXV. Magyar Sajtófotó-kiállítás és a National Geographic International azzal összekapcsolt nemzetközi válogatása.

Az 1877-ben született építőmester, Magyar Ede számos párizsi és egyéb külföldi útját követően főként Szegeden tevékenykedett. 1906-ban kapta megbízását a palota megtervezésére, melynek akkori szerkezeti felépítése nagyjából megfelel a mainak. A munkával alig másfél év alatt készült el, és innentől kezdve sorozatos megrendeléseket kapott további lakóházak megtervezésére. Fényesnek látszó pályáját és életét önkezével törte meg 1912-ben. Több szegedi épületben azonban továbbélni látszik munkássága.

Az épületben nemcsak statikus programokkal találkozhattunk, hanem irodalmi felolvasóestekkel, performance-okkal is. Nagyon emlékezetes volt számomra Kerek Tímea és Seres István táncos Goya-tárlatvezetése. A korabeli spanyol viszonyokat és a mai napokat egyaránt megidézni tudó, több termen való átlibbenés a képek között – tánctérré vált a múzeum. A Szobaszínház is valahol már a művészetek közötti térben mozgott, az egyszemélyes előadó-művészet, az irodalom és az interjú között (Balog József, Podmaniczky Szilárd).

Talán ha végignézek ezen a még csak nem is fél éven, nagy jövőt jósolnék – remélnék – a Reök-palotának. Jó, hogy lett egy olyan hely, amely kiegészíti a Grand Café, Belvárosi mozi és olykor a Millenniumi kávéház mellett a palettát. (Persze, most [is] csak irodalomról beszélek...) Az látszik, hogy a fiatalos épület szervezése is ébredezik, és ígéretes hattyúnak ígérkezik...