2024. május 6., hétfő English version
Archívum  --  2008  --  3. szám - 2008. február 18.  --  Egyetemi élet
Katona Márta a Szegedért Alapítvány idei fődíjasa
Március 8-án, szombaton immár tizenkilencedik alkalommal adják át a Szegedért Alapítvány díjait a Szegedi Nemzeti Színházban a várost sújtó nagy árvíz 129. évfordulója előtt négy nappal, hagyományos gálaműsor keretében. Az alapítvány fődíját idén Katona Márta, az SZTE Gyermekgyógyászati Klinikájának professzora kapja. A társadalmi-állampolgári kuratórium Debreczeni Pálról elnevezett elismerését Erdélyi Ágnes, az SZTE Móra Ferenc Kollégiumának igazgatója, a Grand Café létrehozója, a tudományos kuratórium Szőkefalvi Nagy Béla-díját Fülöp Ferenc akadémikus, a Gyógyszerésztudományi Kar dékánja, a művészeti kuratórium Gregor József-díját pedig Gyimesi Kálmán operaénekes veheti át a gálaműsoron.
A Szegedért Alapítvány ötletét 1988 októberében Debreczeni Pál, a DOMET Ecsetgyár igazgatója találta ki, és jelentette be egy városi tanácskozáson. ő lelkesítette vállalatvezető társait, valamint az akkori tanácselnököt, és ennek eredményeképp írták alá az alapítók – a városi tanács és hét gazdálkodó szervezet – 1989. július 4-én a Szegedért Alapítvány létesítő okiratát. A szervezetet azzal a céllal hozták létre, hogy kifejezze elismerését a város hazai és nemzetközi hírnevét gazdagítóknak. Ezenfelül már csaknem két évtizede pályázati támogatásokkal járul hozzá a tudományos kutatásokhoz, művészeti tevékenységekhez, tanulmányutakhoz, kongresszusok szervezéséhez, a városhoz kötődő kiadványok megjelentetéséhez és más, értékeket hordozó kezdeményezések megvalósításához.
Bezár