Szegedi Tudományegyetem - Ahol tudás és szándék találkozik

Már pénteken délelőtt elkezdődött a télriogatás a Kárász utca közepén: eddigre tudniillik felállították a fából készült, ember hajtotta körhintát és természetesen az elmaradhatatlan vásári sátrakat. Kipakoló árusok, egyelőre még csak néhány nézelődő – délutánra azonban megszaporodik a kíváncsi tömeg, különösen ami a város apraját illeti: kicsik és nagyok ugyanis a Ládafia bábszínházat nézhetik meg. Nemsokára pedig a Klauzál tér felé ballagva már messziről hallani a félreismerhetetlen tekerőmuzsikát. A Dél-alföldi Nyenyere egylet pénteken délutántól estig zenélt, énekelt a kilátogatóknak. Hallgatóságból pedig nem volt hiány, a nézelődők, úgy tűnik, lassan természetesnek veszik az Ördögszekér rendezvényein a jóleső muzsikát; a zenészek pedig kitesznek magukért. Talán már a dél-alföldi talpalávalótól is megijedt kissé a tél, hiszen sokan a kabátot a karjukra vetve válogatnak a vásárolnivalók közt.

 

 

 

Szombaton ugyancsak bábszínház és mutatványosok, vagy ahogy a kikiáltótól megtudjuk, alakoskodók várják a szegedieket. No meg persze a csuproktól kezdve a bioédességeken át a fonott kosarakig és faragott bicskákig mindenféle portéka csalogatja az embert – csak győzzük venni. „De hát itt mindig csak ugyanaz van” – hallom egy kislány csalódott hangját. Azért úgy tűnik, nem unjuk még, hiszen egyre többen válogatnak a kézzel készített ékszerek, ruhák vagy éppen az illatos szappanok között. Egyik-másik árus, mintha beépített hangulatfelelős lenne, időnként kurjant egyet: „Válogasson csak, aranyoskám! Tessék csak megnézni!”

 A kitartó télűzésnek megvan az eredménye: vasárnapra már olyan ragyogó a napsütés a Kárász utcán, hogy azon csodálkoznék, ha nem látnék ennyi fagylaltozót a vásárban sétálgatók között. Csupa mosolygó arc, főleg az anyukáké-apukáké, akik meghatódva lesik a gyerektáncházban totyogó kicsiket. A Detot Berbecs és a Cinkák délutáni moldvai zenéjére ugyanis már igazi tömeg gyűlik össze a körhinta mellett. A gyerekeknek nem sok biztatás kell, hogy sikongassanak, úgyhogy a télriasztást biztosra lehet venni. De hátra van még a java: a télbanya-égetés. Péntek óta már négyzetcentiméternyi hely sem maradt a felállított boszorkánybáb ruháján; hiszen kik-ki rátűzhette a maga céduláját a gondjaival, bajaival, hogy aztán elégessék az egészet a téllel együtt. A „rosszak a jegyeim”-től a „kevés a fizetésem”-ig minden megtalálható rajta, és még vasárnap délután is folyik a búfelejtő cédulák tűzgélése. Még egy rövid ideig gyertyát önteni is lehet: aki adományozott a dóm bejáratának felújítására, maga készíthetett mécsest a Dóm téri adventi gyertyák maradékából.

A gyerekek bánatára egyszer vége szakad a muzsikának – de csak azért, hogy megjelenjen három pár gólyaláb: Boka Gábor kikiáltó és gólyalábas vezényletével ugyanis megindul a téltemetés legfontosabb része. Előbb kétszer elsütik az ágyút – nem csak a kisfiúk lelkesednek, mellettem egy idős házaspár is tapsol az ágyúlövésnek –, majd létrára fektetve, zeneszóval elindul a télbanya-égető tömeg a Dóm térre, végleg megszabadulni az amúgy is végéhez közeledő téltől. A tavasz a levegőben, a sok apró búbánat meg elég a máglyán – még szerencse, hogy nem felejtettem el cetlit tűzni.