Bezár

SZTEhírek

Speciális Nemzetpolitikai képzési program indul a Szegedi Tudományegyetemen

Speciális Nemzetpolitikai képzési program indul a Szegedi Tudományegyetemen

2014. szeptember 02.
1 perc

Az SZTE ÁJTK Nemzetközi és Regionális Tanulmányok Intézete (NRTI) a Bethlen Gábor Alaptól kapott támogatás segítségével speciális nemzetpolitikai képzési programot indít a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A projekt 2014. szeptember 1-jén kezdődik, 2015. május végén zárul és két célcsoport számára kínál új ismereteket:

A Szegedi Tudományegyetem hallgatói szeptembertől látogathatják a nemzetpolitikával kapcsolatos kurzusokat két féléven keresztül az ÁJTK-n, Szabadkán pedig 2015 elején indul a program helyi magyar tisztviselők számára. A vajdasági résztvevők számára az órák tömbösítve kerülnek megtartásra, a szabadkai programrész megvalósításában a Magyar Nemzeti Tanács nyújt segítséget.

 

A program keretében látogatható kurzusok: Autonómiák és regionális modellek Európában, A magyarság múltja és jelene a határokon kívül (I-II.), Nemzet és társadalom az európai fejlődésben, A kisebbségi jogok szerepe a nemzetközi kapcsolatokban, A határon túli magyarság demográfiai sajátosságai, Nyelvi jogok Európában.

 

Azok az SZTE hallgatók, akik az összes kurzust felveszik és sikeresen teljesítik, az SZTE tanúsítványát vehetik át diplomájuk mellé. A vajdasági résztvevők szintén az SZTE tanúsítványát kapják meg az általuk megszerzett nemzetpolitikai ismeretekről.

 

A kurzusok oktatásában az SZTE ÁJTK és a Pécsi Tudományegyetem oktatóin kívül határon túli (Szlovákia, Szerbia, Románia) szakértők is részt vesznek.

 

A támogatás összege: 8,5 millió Ft.


bethlen_gabor_alapNRTI

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek