Bezár

SZTEhírek

ko7_megnyito_kiemelt

Izgalmas programokkal vár az SZTE a Középiskolások Hetén

Izgalmas programokkal vár az SZTE a Középiskolások Hetén

2015. március 10.
3 perc

Közös gombnyomással és zenés, táncos produkcióval nyílt meg a több mint 50 tudományos és művészi programot tartogató Középiskolások Hete. 2015. március 9-13. között a szegedi IH Rendezvényközpontban az SZTE ismeretterjesztő előadásokkal, kísérletekkel, fotóelemzéssel, színész tréninggel, bemutatókkal és játékokkal jelentkezik.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A Középiskolások Hetét először 2014-ben, hagyományteremtő céllal, szervezte meg az IH D2 Ifjúsági Fejlesztő- és Médiaközpont. A második Kö7-en, 2015. március 9-13. között minden nap más és más művészeti és tudományos területen kalandozhatnak a középiskolás diákok a szegedi IH Rendezvényközpontban.

 


Az öt kontinens


A fény nemzetközi éve 2015. Ennek fényében az idei Kö7-en a művészetek mellé érkeznek a tudomány és a technika sugarai is. Az öt napos, több mint 50 programból álló rendezvény témái a világ öt kontinense köré csoportosulnak napi bontásban. A résztvevő diákok közös alkotásként pedig egy oktaéder alakú, körülbelül 2 méter magas Föld installációt hoznak létre. A fiatalokat a tervezésbe és a kivitelezés folyamatába egyaránt bevonják.

Úgy gondolom, mindenki nagyon élvezni fogja az elkövetkező öt napot, mert nagy utazásban lesz része, hiszen bejárjuk az öt kontinenst. Ezeknek a kontinenseknek minden részletét megismerjük vetítésekkel, előadásokkal, színes programokkal” – fogalmazott a Kö7 2015. március 9-i megnyitóján Jávorszky Iván, a Szegedi Ifjúsági Ház ügyvezető igazgatója.

 


Művészetek és tudomány egy helyen


Közös gombnyomással és 25 perces zenés, táncos Föld körüli utazással nyílt meg a második Középiskolások Hete. A fiatalok produkciója 25 percben mutatta be a világ öt kontinensét. A látványos show műsorban megelevenedtek a fáraók, az afrikai bennszülettek, a távol keleti harcművészek, a görög, hawaii és magyar népi táncok, Kolombusz Kristóf alakja, de feltűnt Albert Einstein is.

A második Kö7 programjai 2015. március 9-13. között minden nap 15 órakor kezdődnek és estig tartanak. A szegedi IH Rendezvényközpont kávézójában a zenéé, a táncé, az ismeretterjesztő előadásoké; a Tisza teremben a naponta változó tudományos bemutatóké lesz a főszerep. A Maros teremben drámagyakorlatok, tánctanulás várja a diákokat, a Szeged teremben a közös alkotás, a Föld installáció épül majd.

 

Ko7_megnyito_IH_Rendezvenykozpont_2015._marcius_09
Izgalmas programokkal vár az SZTE a Középiskolások Hetén - GALÉRIA


Gazdag programkínálattal jelentkezik az SZTE


A Szegedi Tudományegyetem színes programokkal, több előadással és foglalkozással tűnik fel a középiskolások kedvéért a Kö7-en. A rendezvény-sorozatba az SZTE 2015. március 12-én, csütörtökön délután különleges programkínálattal kapcsolódik be.

Az IH Boncz Géza termében március 12-én 15 órától Szabó Gábor fizikus, a Szegedi Tudományegyetem rektora tart előadást az összeurópai erőfeszítés nyomán, Szegeden épülő ELI-ről, azaz a „szuperlézerről”, majd fellép az Egyetemi Énekkar. 16-17 óra között az SZTE Média Centrum munkatársa tart fotóelemzést a középiskolások fényképeiről.

A Tisza terembe 15-18 óra között az SZTE Fizikus Tanszékcsoporttól érkezik optikai berendezésekkel és ismertető előadással Horváth Zoltán.

Ugyanezen a napon 16:30 és 17:30 között a Maros teremben a média iránt érdeklődő középiskolások, diákújságírók csoportos interjút készíthetnek Boldogkői Zsolttal, az SZTE ÁOK Orvosi Biológiai Intézet professzorával, az Index.hu Tudomány rovatának népszerű szerzőjével. 17-18 óra között pedig Csendes Tibor, az SZTE TTIK Informatikai Tanszékcsoport Számítógépes Optimalizálás Tanszék professzora, a TudósBlog alapítója válaszol a diákújságírók kérdéseire.


Lipták László vezetésével Színész mesterség tréningre várják a középiskolásokat a Szegedi Egyetemi Színház (SZESZ) művészei 2015. március 12-én 16-17 óra között, majd 18 órától a SZESZ előadásában az Örkény István írásai nyomán készült Egypercesek című előadásukat láthatják az érdeklődők az IH Kávézó Színpadán.


Az SZTE-standon 2015. március 12-én 15-19 óra között bemutatkozik az SZTE Alma Mater, a Karrier Iroda, a Füvészkert, a Kulturális Iroda és más egyetemi egységek. A középiskolásokat érdekes programokkal, bemutatókkal, játékokkal várják.


Március 13-án, pénteken a Tisza teremben az SZTE JGYPK Informatika Alkalmazási Tanszék és a Juhász Gyula Gyakorló Általános Iskola mutatkozik be robotika bemutatóval.

További információ és részletes program a Kö7 honlapján.


 

SZTEinfo – Szöveg és fotó: Gajzer Erzsébet

 

Korábban írtuk: Az SZTE a Középiskolások Hetén – a fény jegyében

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek