Bezár

SZTEhírek

310151927_5851763581557577_2879953876915264940_n

Az SZTE oktatója a Géniusz első győztese

Az SZTE oktatója a Géniusz első győztese

2022. október 03.
4 perc

Egy tábla csokoládéért is harcba szállt volna, a pénz ugyanis soha, egyetlen egy vetélkedőben sem érdekelte, a kihívások viszont annál inkább – talán ennek köszönhető, hogy a döntőig menetelt a nagysikerű, Géniusz néven futó kvízműsorban Prof. Dr. Kovács Attila, az SZTE SZAOK oktatója, a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház, azaz a Szegedi Tudományegyetem Oktatókórházának reumatológusa.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Prof. Dr. Kovács Attila 1989-ben szerzett oklevelet az SZTE Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Karon, ezt követően 1994-ig az SZTE SZAKK Belgyógyászati Klinikán dolgozott, majd 1995-től egészen 1999-ig PhD hallgatóként a szegedi Vérellátó Központ munkáját segítette, ezt követően 2001-ig ismét az SZTE SZAKK Belgyógyászati Klinika munkatársa volt. 2002 és 2006 között az SZTE Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Reumatológiai Tanszékén oktatott és oktat mind a mai napig az SZTE SZAKK Belgyógyászati illetve Reumatológiai és Immunológiai Klinika felkérésére, negyed és ötöd éves hallgatóknak. Magyar és angol nyelvű előadásokat tart, gerincbetegségek, köszvény valamint autoimmun betegségek témakörben. Idősebbik fia ugyancsak orvosnak tanul a Szegedi Tudományegyetem.


Prof. Dr. Kovács Attila több szálon is kapcsolódik a Szegedi Tudományegyetemhez. Édesanyja, László Aranka, a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Karon szerzett diplomát. Nyolc évig az SZTE SZAKK Kórbonctani és Kórszövettani Intézet, majd nyugdíjba vonulásáig - avagy közel ötven évig - a Gyermekgyógyászati Klinika és Gyermek-Egészségügyi Központ munkatársaként dolgozott. 1986-tól az orvostudomány (MTA) doktora volt. Közel 300 tudományos közleménye jelent meg. A magyar gyermekgyógyásznők közül elsőként lett az orvostudományok doktora és elsőként lett egyetemi tanár (1989). 15 évig volt a szegedi gyermekklinika igazgató-helyettese

 

Az elismerésekben, kitüntetésekben és díjakban bővelkedő orvosról és oktatóról joggal gondolhatná bárki, hogy a sokévnyi gyakorlatban szerzett tapasztalat és elméleti tudás elraktározása számára nem okoz nehézséget, hiszen úgy az orvoslást, mint az oktatást immár több évtizede folyamatosan űzi. Elmondása szerint ez azonban nincs így. A meglévő ismereteket ugyanis folyamatosan frissíteni és gyarapítani kell. Az viszont, hogy ő minderre képes, véleménye szerint, genetikai adottságoknak köszönhető.

 

- Hiszek abban, hogy a tudást már gyermekkorban el kell kezdeni raktározni. Folyamatosan kell építeni és aztán frissíteni, gyarapítani, kornak megfelelően - kezdte gondolatait, a Géniuszt elsőként megnyerő szegedi professzor úr.

 

A kvízműsorok iránti szenvedélye 1996-ra nyúlik vissza, azóta negyvennyolcszor szerepelt a képernyőn, különböző csatornák, különböző show-műsoraiban. Ebből negyvenöt adást sikerült megnyernie, kétszer veszített, egyszer pedig megszűnt a műsor, ezért nem tudott tovább menetelni benne, pedig nyerésre állt.

 

- A Géniusz előtt nagyjából tíz évvel ezelőtt szerepeltem utoljára tévéképernyőn, többek között ez volt az oka annak, hogy felkészülés gyanánt több tízezer kvízkérdést néztem át, annak érdekében, hogy minden területen legyen fogalmam arról, hogy milyen irányokat, trendeket képviselnek ma ezek a műsorok. Fontos, hogy ha elhangzik a kérdés, akkor az ember agya képes legyen egyszerre több irányba elmozdulni. Nekem általában ez sikerül, és szerintem ez az, ami meggyorsítja a válaszadást. Kicsit olyan, mint, amikor a hallgatók előtt egy-egy tétel kihúzása után megjelenik, hogy a válasz mely vázlat, mely sarkában volt olvasható - alul, felül, középen, jobb vagy bal oldalt - mesélte a doktor úr.

 

A Géniusz című műsor létrehozásában az ATV-t, a budapesti Aranytíz Kultúrház Kvízjátékosok klubja, havonta egyszer megrendezett vetélkedője ihlette.


Dr._Kovacs_Attila

 

- Megtisztelő volt, amikor az ATV megkeresett, hogy szerepeljek a műsorban. Örömmel tettem eleget a felkérésnek, és kisebb-nagyobb akadályokat leküzdve izgalommal meneteltem a döntőig, amit aztán sikerült megnyernem. Hozzátenném, hogy mindez persze nem volt olyan egyszerű, hiszen megesett közben, hogy kettő-nulláról, egy-nulláról és kettő-egyről kellett visszafordítanom a párbajt. Biztos vagyok abban egyébként, hogy van még rajtam kívül Magyarországon 8-12 olyan ember, aki hozzám hasonlóan képes lenne végigcsinálni a játékot és én szurkolok is nekik, hogy sikerüljön. Már csak azért is, mert egy-kettőt a barátomnak is mondhatok közülük. Bár, ahogy Gundel Takács Gábor is mondta: a kvízjáték ideje alatt nincs barátság, ott a játékosok egymás ellenfelei, mindenki nyerni megy - és ez valóban így van.

 

Dr. Kovács Attila, az első öt adásban elnyert, bruttó 2,5 millió forintból Dominikára utazott feleségével és két fiával, és a második öt adásban nyert összegből is szeretnének majd elutazni valahová, hogy hová, még nem döntötték el. Egy valamit azonban leszögezett: sohasem a pénz vagy a nyeremények motiválták, hanem a kihívások és a kíváncsiság.


SZTEinfo - Pósa Tamara

Fotó: ATV

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek