2024. május 7., kedd English version
Archívum  --  2008  --  5. szám - 2008. március 17.  --  Egyetemi élet
Szegedi siker a TézEUsz 2011 versenyen
Kovács Endre Miklós, az SZTE végzős hallgatója nyerte a Külügyminisztérium által 2007 őszén kezdeményezett TézEUsz 2011 – Tézisek az EU-elnökségi stratégiához elnevezésű országos tanulmányi versenyt.
Az ötödéves szegedi jogászhallgató A versenyképes Európai Unió fenntartásának útján – a magyar elnökség feladatai a megújított lisszaboni stratégia kapcsán című dolgozatával a Budapesti Gazdasági Főiskola és a Debreceni Egyetem hallgatóit előzte meg. Az első helyezett 200, a holtversenyben végzett második, harmadik és negyedik helyezett pedig 150-150 ezer forintos pénzjutalomban részesül, és az 5. helyezettel együtt brüsszeli tanulmányúton vehet részt áprilisban. Az út során a diákok találkozhatnak a Magyar Köztársaság Állandó EU-képviselete és az Európai Bizottság munkatársaival, illetve európai parlamenti képviselőkkel.
A zsűri elnöke, Iván Gábor szakállamtitkár, a Külügyminisztérium európai igazgatója elmondta: a pályázók kimagasló felkészültségről tettek tanúbizonyságot a verseny során. „A TézEUsz 2011 fórumot biztosított a diákok számára, hogy nagy jelentőségű közéleti kérdésekben nyilatkozhassanak meg. A fiatalok bebizonyították, hogy számíthatunk aktivitásukra és kreatív gondolkodásukra” – fogalmazott.
F. J.
Bezár