Géczi János, akinél a biológiai tudás és az irodalmi ambíció találkozik

Géczi János 1954-ben született Monostorpályiban. Irodalmi ambícióit középiskolai magyartanára támogatta. A Sárospataki diáknapokon már díjat kapott a versére, és azóta foglalkozik az irodalommal. Az általános iskola elvégzése után a debreceni Tóth Árpád Gimnázium biológia-kémia tagozatára járt, ahol 1972-ben szerzett érettségit.

Természettudományi érdeklődése révén a Szegedi Tudományegyetem jogelődjén, a József Attila Tudományegyetemen diplomázott biológusként 1978-ban.

A kettős identitás jegyében alkotta meg leghíresebb szociográfiáját, a Vadnarancsokat. Legutóbbi regényében, A tenyérjósban pedig ismét Szegedet jeleníti meg irodalmi térként, cselekménye alapjául az itt átélt események szolgálnak.

Kettős játék

Géczi János középiskolás korában biológus szeretett volna lenni, verseinek köszönhetően viszont magyartanára arra akarta rábeszélni, hogy pályáját magyar szakon kezdje meg. Ő azonban végül a másik utat választotta. Családjának egy része Szeged környéki, így nem volt számára ismeretlen a város. Rendkívül vonzotta az a gondolat, hogy Szeged városában lehetősége volna elmozdulni a modern biológia irányába. Elmondása szerint kiváló tanárai voltak középiskolában, akik orvosnak nevelték őket, és végül az osztály kétharmada valóban orvos lett.

„Érdekelt, hogy merjek-e rögtön úgy indulni, hogy két pályán fussak be. Azt tudtam, hogy természettudományt nem lehet megtanulni saját magamtól. Azt gondoltam, a bölcsészetbe bele lehet lendülni, csak sokat kell olvasni hozzá. Én ezt akartam megpróbálni, ez a kettős játék izgatott. Nem bántam meg a döntésemet, de az egyetem utáni húsz évben az irodalmi körökben nagyon nehezen fogadták el, hogy nincs bölcsész háttérképzettségem. Ez részben meghatározta, hogy milyen típusú könyveket csináljak. A szociográfiáim ennek a két fajta identitásnak a részeként születtek” – magyarázta Géczi János.

Irodalmi barátságok

„Még egyetem előtt a katonaságnál nagyon sok irodalmi barátság született. Akkor ismertem meg például Tüske Lászlót. Később Baka István volt az, aki maga köré rendezett bennünket. Neki köszönhető, hogy Ilia Mihály tanár úrra odafigyeltünk. Bármikor be lehetett menni az óráira, és én el is kezdtem hozzá járni, de soha nem mertem megszólalni. Egy idő után pedig már teljesen természetessé vált, hogy amikor Thomka Beáta átjött Újvidékről, akkor nekünk is ott kellett lennünk az előadásain. Baka és Ilia jóvoltából tehát viszonylag gyorsan beépültünk Szeged szellemi életébe” – mondta az író.

„Géczy János azzal lepett meg először, hogy környezetét, a tájat otthonává tudj a tenni verseiben, birtokában van annak, ami vajákossá, táltossá teszi a költőt: a nyelvi varázs erejének. S e varázzsal keményen tud szólni, ha Juhász Gyulát idézi, s tud merészen lágyabb lenni, amikor hazájára lel." (Géczy János biológus hallgató. Először a Tiszatájban publikált.) – idézte Szigeti Lajos irodalomtörténészt Írók a Tisza táján című cikkében Petri Ferenc.

A Délmagyarország 1977. június 26-i számában ünnepelt szépírók közül Belányi György és Zalán Tibor is a szegedi egyetem alumnusa.

Karrier és botrány

Biológus tantárgyi szerkesztőjeként 1979-1988 között Veszprémben dolgozott az Országos Oktatástechnikai Központban, ahol a közoktatás és felsőoktatás részére audiovizuális anyagokat készítettek. Ugyanakkor irodalmi ambíciói sem vesztek el.

A Vadnarancsok című szociográfiája a ’80-as évek botránykönyvének számított, ami már megjelenése előtt is nagy port kavart fel.

„A Vadnarancsokban annyi volt a tudatos, hogy a biológusi és antropológusi tudásomat, valamint az irodalmi ambícióimat össze akartam valahogy egyeztetni. Korábban ösztöndíjjal sikerült bejutnom munkatársként a pesthidegkúti pszichiátriára. A felismerésem az volt, hogy a biológiailag igazolt devianciák és a társadalmilag jelen lévő devianciák mértéke rendkívül különbözően vannak jelen. Az első csupán 6%, a második viszont 40-60%. Én arra voltam kíváncsi, hogy mi okozza ezt az eltérést, és a könyv arról szól, hogy ami leginkább megbetegít, az az olyan társadalom, ami a személyiség számára elfogadhatatlan normákat mutat” – összegezte a szerző.

„Nekem a szociográfiához a kötődést a Mocsár Gábor jelentette. Nem csak erős és jó kapcsolatom volt vele, de tőle tanultam meg szegeden mindent. Az első megjelenés után rögtön három emberrel jó munkakapcsolat alakult ki. A legszorosabb és hosszú ideig tartó barátság Csalog Zsolttal volt. Amellett, hogy sokat tanultam tőle, sok segítséget is kaptam. A másik Berkovits György volt, aki szerkesztőként a Mozgó Világban támogatott, és természetesen Hajnóczy Péter, akinek az Elkülönítője már benne volt a levegőben. Ennek köszönhetem, hogy Közös szerkesztőnk volt. Mátis Lívia volt az, aki a szépirodalomnál mind a hármunk műveit dolgozta, és ő nagyon ügyelt arra, hogy valódi társadalmi problémákkal foglalkozzunk, ne azon legyünk, hogy milyen figyelmet tudunk kiváltani, hanem hogy mindig saját magunkat adjuk az írásban” – mesélte Géczi János, aki 1990-től az Iskolakultúra folyóirat főszerkesztője.

Tanított a képzőművészeti főiskolán és a pécsi egyetemen, illetve a szegedi és a veszprémi egyetem docense volt. 2011-ben kapott József Attila díjat.