Nyílt napot és szülői értekezletet tart a hétvégén a Szegedi Tudományegyetem február 2-án. Az általános tájékoztatás mellett előadások lesznek a diákoknak arról, hogy hogyan dolgozzák fel a stresszt a vizsgaidőszakban, és hogyan legyen több önbizalmuk.
Az Átriumban a 12 kar települ ki, és külön pultoknál várják majd az érdeklődőket. A karok mellett kitelepül a Kulturális Iroda, az EHÖK, a Tehetségpont, de az Életvezetési Tanácsadó Iroda is. Most először az Innovációs és Technológiai Minisztérium és felállít egy strandot, ahol 9 és 13 óra között előadásokat nézhetnek az érdeklődők. A stresszkezelés és az önbizalom a felsőfokon nevű tájékoztató filmet többször is levetítik a nap folyamán, hogy senki ne maradjon le róla.
Délelőtt a felsőoktatási jelentkezési lapok kitöltésében is segítenek majd a tanulóknak, akinek igénye van rá. A segítség kérése regisztrációhoz kötött, tehát előre jelentkezni rá. Akár az első kattintástól a lap lezárásáig rendelkezésére állnak a diákoknak.
Szombaton 11 órától szülői értekezletre is számítani lehet, ahol három előadó világosítja majd fel az érdeklődő apukákat és anyukákat. A SZTE sajátosságairól, és a START ösztöndíjról is adnak majd információkat, amely az elsősöknek szól. Lesz szó a felvételi eljárásról, az elmúlt évek változásairól, de a pontszámításról is.
Két cég is tiszteletét teszi a nyílt napon, a képviselőik a duális képzésről fognak majd beszélni.
Link: szegedma.hu