Bezár

Internet

Karikó Katalin megígérte, hogy minden segítséget megad

Karikó Katalin megígérte, hogy minden segítséget megad

2021. május 21.
2 perc

Egyetemi tanulmányainak helyszínére, a Szegedi Tudományegyetemre (SZTE) látogatott pénteken Karikó Katalin biokémikus, a szintetikus mRNS-alapú vakcinák technológiájának szabadalmaztatója.

A világhírű biokémikust az SZTE rektora mellett Fendler Judit kancellár és Trócsányi László volt igazságügyi miniszter, európai parlamenti képviselő fogadta az egyetem Dugonics téri épülete előtt.

Az egyetem közleménye szerint Karikó Katalin kötetlen beszélgetésen vett részt az egyetem vezetőivel és kutatóival, továbbá a jövőbeli tudományos együttműködés lehetőségeiről is egyeztetett az intézmény kutatóival.

Emellett arról is biztosította az egyetem vezetőségét, hogy minden segítséget megad majd ahhoz, hogy „az SZTE még magasabb szintre jusson a legkülönbözőbb kutatási területeken”.

Az SZTE azt is közölte, hogy Rovó László rektor felkérte Karikó Katalint a X. Szent-Györgyi Tanulmányi Verseny díszelőadójának.

 

A közlemény szerint Karikó Katalin legközelebb novemberben látogat a Szegedi Tudományegyetemre. Ekkor rendezik meg a centenáriumi rendezvénysorozat részeként az egyetemnapi ünnepséget, amelyen díszdoktori oklevelet vehet majd át.

 

Díszpolgári címet kapott


Péntek délután Szeged díszpolgári címével is kitüntették Karikó Katalint. Az elismerést Botka László (Összefogás Szegedért) polgármester adta át pénteken, a Szeged Napja ünnepségsorozat keretében.

 

Botka László az ünnepségen úgy fogalmazott, a szegediek a tudásban, a tehetségben és a szorgalomban hisznek. „Szeged napján büszke, sokszínű, szabad városunkat ünnepeljük, és legjobbjainkat köszöntjük, akik munkásságukkal jó példát állítanak mindannyiunk elé" - tette hozzá. A polgármester kiváló tudósnak és kutatónak nevezte Karikó Katalint, aki az emberiségnek reményt adott a világjárvány idején.

 

A kutató korábban elmondta, rengeteg boldog emlék köti Szegedhez. 1972-ben egyetemi előkészítőn járt először a városban, majd a következő esztendőben felvételizett az akkori József Attila Tudományegyetemre, ahol öt évig tanult. Az 1978-as diplomaszerzést követően 1985-ig a Szegedi Biológiai Kutatóközpontban dolgozott, a biofizikai intézetben, ahol RNS-ekkel foglalkozott.

 

Férjével is a városban ismerkedett meg 1977-ben, majd házasságukat is a szegedi városházán kötötték meg. Itt született a lánya is, akinek névadóját szintén a városházán tartották – emlékezett vissza szegedi éveire a kutató. Úgy fogalmazott, fiatal házasként szerettek Szegeden élni, nem is nagyon akartak elmenni, de állását elvesztve kénytelenek voltak végül külföldre költözni.


Link: index.hu

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek