Bezár

Internet

Több százmilliós fejlesztéssel készült a Szegedi Tudományegyetem a koronavírus harmadik hullámára

Több százmilliós fejlesztéssel készült a Szegedi Tudományegyetem a koronavírus harmadik hullámára

2021. március 12.
4 perc

Több százmillió forintos eszköz- és infrastrukturális fejlesztést hajtott végre a Szegedi Tudományegyetem az Operatív Törzs támogatásával a Járványügyi Ellátó Központban az elmúlt hónapok során. Ennek köszönhetően képessé vált arra, hogy a harmadik hullámban is fogadni és eredményesen kezelni tudja a fertőzötteket.

Ahogyan országszerte, úgy Szegeden is pont egy éve vették fel a harcot a koronavírussal a Szegedi Tudományegyetem klinikáin dolgozó orvosok és szakápolók, és azóta folyamatosan emberfeletti munkát végeznek. Az SZTE vezetése számára idejekorán egyértelművé vált, hogy az áldozatvállalás mellett a munka- és a betegellátás körülményeinek fejlesztése szükséges a megfelelő eredmények eléréséhez.

Pontosan ezért az egyetem az országos egészségügyi fejlesztési előírásoknak megfelelően dolgozta ki a mainál akár jóval nagyobb igénybevételt is támogató ellátási stratégiáját, 2020 tavaszán elindította az ehhez szükséges eszközfejlesztési és infrastrukturális beruházásokat - írják közleményükben.

Megfeszített harc a vírus ellen


A közelmúltban több százmilliós kormányzati támogatásból valósult meg a Kálvária sugárúti Járványügyi Ellátó Központ épületének komplex elektromos hálózatának, és a fő szennyvízgyűjtő vezeték rendszerének, valamint két darab, duplex vezérlő rendszerű liftnek a cseréje.


AZ ÚJ, 1600 KG TEHERBÍRÁSÚ FELVONÓK A MAI KOR SZABVÁNYAINAK MEGFELELŐEN ALKALMASAK A BETEGÁGGYAL TÖRTÉNŐ BETEGSZÁLLÍTÁSRA, EZZEL IS NÖVELVE A BETEGBIZTONSÁGOT.

 

Az SZTE a fejlesztés részeként a folyamatosan növekvő betegszám arányaihoz igazodva tovább növelte a COVID-19 fertőzött betegek intenzív osztályon történő ellátásához nélkülözhetetlen orvosi gáz, oxigén, vákuum és sűrített levegő kapacitását, így a kritikus állapotú betegek ellátásához szükséges orvosi eszközök elegendő mennyiségben állnak rendelkezésre.


SZINTÉN A NÖVEKVŐ BETEGSZÁMOKNAK MEGFELELŐ MÉRTÉKBEN BŐVÍTETTÉK KI A SÚLYOS STÁDIUMÚ BETEGEKET MEGFIGYELŐ KAMERARENDSZERT, ÍGY AKÁR KÖZPONTILAG, A NŐVÉRPULTBÓL IS LEHET MONITOROZNI AZ AKTUÁLIS ÁLLAPOT-VÁLTOZÁST.


50 UV-C légsterilizáló berendezés óvja az egészségügyi dolgozókat.


Dr. Fendler Judit, a Szegedi Tudományegyetem kancellárja elmondta, hogy az egyetem már eddig is hatalmas erőfeszítéseket tett a koronavírus-fertőzött betegek ellátása érdekében, és a folyamatosan növekvő betegszámhoz igazodva növeli tovább kapacitásait. Kiemelte továbbá, hogy a betegek ellátási színvonala mellett az intézmény nagy hangsúlyt fektet az egészségügyben dolgozók egészségének megőrzésére.


ENNEK RÉSZEKÉNT A SZENT-GYÖRGYI ALBERT KLINIKAI KÖZPONT NAGY FORGALMÚ EGYSÉGEIBEN 50 DARAB, A LEVEGŐBEN TERJEDŐ KÓROKOZÓKAT ÉS VÍRUSOKAT JELENTŐS MÉRTÉKBEN CSÖKKENTŐ UV-C LÉGSTERILIZÁLÓ KÉSZÜLÉKET HELYEZTEK ÜZEMBE.

A Járványügyi Ellátó Központba került 14 darab légsterilizáló mellett többek között a Sebészeti, a Gyermekgyógyászati, a Nőgyógyászati, a Neurológiai Klinikára, valamint az Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézetbe és az SBO-ra is elhelyeztek ilyen készülékeket.

Az UV-C légsterilizáló készülék működése során a levegő egyszeri átmozgatása alatt gyakorlatilag teljes mértékben elpusztítja az áthaladó levegőben a kórokozókat. A vírussal megfertőzött betegek ellátása mellett a járvány visszaszorítása az elsődleges prioritás az SZTE és a klinikai központ vezetése számára.


A Szegedi Egyetem kancellárja mindenkit arra biztat, oltassa be magát


A kancellár hangsúlyozta, mindannyiunk közös érdeke, hogy az egészségügyben dolgozók után – akiknek átoltottsága mára már igen magas Szegeden – a lakosság minél nagyobb számban vegyen részt az oltási programban.

A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM OLTÓPONTJAIN MEGFESZÍTETT MUNKATEMPÓBAN FOLYTATÓDIK A LAKOSSÁG ÉS A VAKCINÁCIÓBÓL EDDIG KIMARADT EGÉSZSÉGÜGYI DOLGOZÓK OLTÁSA.


Ezernyi embert oltanak be hetente a Klinika oltópontjain Szegeden

 

Büszke vagyok arra, hogy Szegeden az egészségügyi dolgozók, a logisztikai munkatársak és a hallgatók jelentős része részt vesz a járványügyi ellátásban, szakmájától függetlenül, a betegellátás, a szűrés, vagy akár a vakcinálás területén – jelentette ki Dr. Fendler Judit, aki ezúton is köszönetet mondott az áldozatos munkáért, amelynek már most is jól látható az eredménye.

A Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ által működtetett oltópontokon a héten több ezer személy oltását végzik el orvosaink és szakdolgozóink - mondta.

Hallgatóink továbbra is részt vesznek a járványügyi feladatokban, akár az SZTE, akár az Országos Mentőszolgálat irányítása alatt. A napi oltásszámot a kapott vakcinaszámokhoz igazítva, a Kormányhivatal koordinálása mellett rugalmasan tudjuk alakítani. Így, amennyiben a rendelkezésre álló vakcina mennyisége megengedi, az SZTE akár 90 oltópontot is tud működtetni, ahol valódi tömeges oltásra van lehetőség – hangsúlyozta a kancellár.


Link: origo.hu

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

    Kapcsolódó hírek