Bezár

Internet

2021.

1 2 3 4 
2021. március 29.
4 perc

A Magyar Érdemrend lovagkeresztje polgári tagozata kitüntetést érdemelte ki dr. Hegedűs Tibor fizikus, csillagász, a Szegedi Tudo­mányegyetem Bajai Obszervatóriumának igazgatója. A csillagászt a bajai csillagvizsgálóban kerestük fel, a kezdetekről, a jelenlegi munkáiról és a kitüntetéséről kérdeztük.

2021. március 28.
3 perc

A tisztán hidrogén szállítását célzó infrastruktúra kiépítését, valamint a földgázhálózatok módosítását is szorgalmazza nyílt levelében 94 földgázipari vállalat és iparági szervezet Frans Timmermansnál. Európai hidrogénstratégia már létezik ugyan, de hiányzik a jogszabályi háttér a célok eléréséhez.

2021. március 25.
2 perc

A magyar lakosság jelentős hányadát érintő gyulladásos bőr- és bélbetegségek kialakulásának hátterét föltérképező 1,5 milliárd forintos költségvetésű, uniós támogatással megvalósított, ötéves országos kutatási program zárult le - tájékoztatta a konzorciumot vezető Szegedi Tudományegyetem (SZTE) közkapcsolati igazgatósága csütörtökön az MTI-t.

2021. március 25.
2 perc

Több középkori magyar uralkodó és Mátyás király maradványainak azonosításán dolgozik kutatócsoportjával Neparáczki Endre, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) genetikai tanszékének munkatársa, a Magyarságkutató Intézet archeogenetikai kutatócsoportjának igazgatója – tájékoztatta a felsőoktatási intézmény az MTI-t.

2021. március 24.
3 perc

Irányítástechnikai hálózatok modellezésével egységes modellezési keretrendszert hoztak létre.

2021. március 24.
3 perc

A nyolcvanas évek óta 25 elismerést kapott az SZTE SZAKK Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinika vezetője. Kemény Lajost legutóbb, március 15-én Széchenyi-díjjal tüntették ki magas színvonalú kutatói, orvosi és oktatói munkája miatt. Ennek kapcsán kértük interjúra.

2021. március 21.
2 perc

Az SZTE biztosítja a 2023-as Nemzetközi Informatikai Diákolimpia helyszínét.

2021. március 20.
3 perc

Péntekről szombatra több mint 40 ezer beoltottal közelebb kerültünk a 2,5 millióhoz. A reggeli hivatalos adatok szerint 1,52 millióan kapták meg legalább az első adag oltást. Tíz nap alatt további félmillió ember kaphatja meg az oltást – hangzott el az M1 Híradójában.

2021. március 20.
2 perc

Meg akarják érteni a gondolkodásukat a Szegedi Tudományegyetemen.

2021. március 19.
2 perc

A betegekre szabott egyéni gyógyítást, az élettudományi kutatásokat és az oktatást egyaránt szolgáló, korszerű 3D-központot adtak át pénteken a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE).

2021. március 18.
5 perc

Éppen egy évvel azután, hogy a WHO pandémiává nyilvánította a COVID-19-járványt, már a harmadik hullámával küzdünk, amely itthon most éppen a tetőpont környékén jár. Ráadásul itt a tavasz és vele megérkezett a pollenszezon is, ami tovább ront a helyzeten. Szakértőket kérdeztünk.

2021. március 18.
9 perc

A Szegedi Tudományegyetemen négy éve elindított stratégiai fejlesztések jelentős része megvalósult vagy elbírálási szakaszban van. A modellváltást a további fejlődés szolgálatába állító kancellárral, Fendler Judittal és az intézmény rektorával, Rovó Lászlóval beszélgettünk.

2021. március 17.
2 perc

A koronavírus elleni vakcináknak is lehet mellékhatása, de az sokkal kisebb kárt okoz az emberi szervezetnek, mint a megbetegedés – mondta Karikó Katalin a Hír TV műsorában.

2021. március 17.
2 perc

Újfajta gáztisztító katalizátort fejlesztett csapatával a Szegedi Tudományegyetem kémikusa, Sápi András. Elegendő egyetlen téglát a kandallók, kazánok égésterébe helyezni, és az jelentősen képes csökkenteni a káros füstgázösszetevők mennyiségét az égés során. A prototípus kész, sikerrel tesztelték.

2021. március 17.
1 perc

A Szegedi Tudományegyetem kutatói évek óta vizsgálják a tanulás és a migrénes fejfájás közötti összefüggéseket – írja az Unilife.

2021. március 17.
1 perc

Március 26-ig lehet még jelentkezni az SZTE Online Karriernapokra, amely a dél-alföldi régió legnagyobb álláskeresési rendezvénye – hívja fel a cégek figyelmét a Szegedi Tudományegyetem. A rendezvény az SZTE CooSpace felületén valósul meg 2021. április 13-14. között.

2021. március 12.
2 perc

Online nyitórendezvénnyel hivatalosan is elindult az SZTE Alma Mater Alumni mentorprogram tavaszi ciklusa. A nemzetközileg is kiemelkedő mentorprogramban az egyetemen végzett sikeres szakemberek támogatják szakmai kérdésekben és a munkaerőpiacon történő elhelyezkedésben a Szegedi Tudományegyetem jelenlegi hallgatóit.

2021. március 12.
2 perc

A korábbi háromezer után újabb háromezer maszkot küldött ki minden helyi háztartásba a kübekházi önkormányzat. A Szegedi Tudományegyetemen tanuló Nagy testvérpár pedig saját lehetőségeihez igazodva támogatja az orvosokat és a szakdolgozókat, egy festményt is felajánlottak.

2021. március 12.
4 perc

Több százmillió forintos eszköz- és infrastrukturális fejlesztést hajtott végre a Szegedi Tudományegyetem az Operatív Törzs támogatásával a Járványügyi Ellátó Központban az elmúlt hónapok során. Ennek köszönhetően képessé vált arra, hogy a harmadik hullámban is fogadni és eredményesen kezelni tudja a fertőzötteket.

2021. március 10.
2 perc

Mindenki számára elérhető, látványos térképeken mutatják be a leggyakoribb hazai özönnövények előfordulását a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kutatói - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága szerdán az MTI-t.

2021. március 10.
2 perc

Sokkal nagyobb az esélye annak, hogy pilóták leszünk vagy beválogatnak az olimpiai csapatba, mint hogy allergiás tünetet okozzon a koronavírus elleni védőoltás – derült ki a Gyermekgyógyászati Klinika igazgatójának előadásából. Bereczki Csaba érdekes információkra hívta fel a figyelmet.

2021. március 09.
5 perc

Az idegsejtek pontos megtalálása egy szövetmintában rengeteg szakértelmet és tapasztalatot igénylő feladat. Ebben adhat nagy segítséget a Szegedi Biológiai Kutatóközpont (MTA Kiváló Kutatóhely) munkatársai által fejlesztett, mesterséges intelligencián alapuló mikroszkóprendszer, amely nemcsak felismerni képes a neuronokat, de tűpontosan hozzájuk is tudja vezetni a mintavevő pipettát. A rendszert a kutatás vezetője, Horváth Péter mutatta be.

2021. március 05.
1 perc

A Gazdaságtudományi Karon (GTK) közel 10 éve töretlenül működik a tehetséggondozás céljából alapított ösztöndíjrendszer. Mára már a kar mellett több mint 30 partner – köztük több egykori hallgató is – segíti ösztöndíj formájában a leendő közgazdászok tanulmányait. A kezdeményezésnek köszönhetően részben vagy egészben mentesülhetnek a tandíjkötelezettség alól a sikeres pályázók.

2021. március 05.
1 perc

Mesterséges Intelligencia Üzleti Iskola indul a Szegedi Tudományegyetemen. Kovács Péter, a Gazdaságtudományi Kar dékánja a Rádió88-nak elmondta, a négy részre tagolódó tananyag elsajátításával a hallgatók rálátást szereznek arra, miként teremt a mesterséges intelligencia új értéket a vállalat és ügyfelei számára. A marketing mesterszakon tanulóknak már a tavaszi szemeszterben módjuk lesz jelentkezni.

2021. március 05.
1 perc

A migrén sokak nagy ellensége – érthetően -, de azt eddig nem tudhattuk, hogy a tanulási képességeket befolyásolja-e. Most kiderült!

2021. március 04.
3 perc

A Szegedi Tudományegyetem a QS összegyetemi világrangsorában Magyarország legjobb egyeteme, mely a most megjelent, 2021-es tudomány- és szakterületi listákon is kiválóan szerepelt. A március 3-án nyilvánosságra hozott eredmények alapján, magyarországi viszonylatban, az SZTE több szakterületen is dobogós helyen végzett a brit Quacquarelli Symonds listáján. Összességében a világ felsőoktatási intézményeinek top 2 százalékában szerepel - áll az egyetem közleményében.

2021. március 02.
1 perc

Mindegy, hogy az első és második alkalommal ugyanazt az oltást kapja-e a páciens, vagy egy másikat – mondta Duda Ernő a Szegedi Tudományegyetem orvosi karának professor emeritusa a Keljfeljancsiban.

2021. március 02.
7 perc

A mesterséges intelligencia mára megkerülhetetlenné vált a nap mint nap használt online eszközökben is, és átgondolt AI-stratégia nélkül egyre nehezebb lesz előre jutni az üzleti életben. A Microsoft ezért állította össze a felső vezetők tapasztalataira és esettanulmányokra épített AI Business School tananyagát, amely 2021 februárjától a BGE és a Szegedi Tudományegyetem kurzusaiba is beépül.

2021. március 01.
2 perc

A koronavírus mindenki szemét felnyitotta arra, hogy a ritka betegek milyen küzdelmekkel élnek naponta. A ritka betegségek világnapja alkalmából szervezett országos konferencián kiderült, nyárra elkészül Szegeden az az adatbank, mely nélkülözhetetlen az egyénre szabott gyógyításban.

2021. február 28.
9 perc

A tomboló harmadik járványhullámban újra bebizonyosodott: a kormánynak tanácsot adó járványügyi szakértői csapat modelle működik. Ők azok, akik naprakész adatokkal, előrejelzésekkel látják el a döntéshozókat, a döntés pedig már a politikusok kezében van. Cikkünkben bemutatjuk, kik ők és hogyan csinálják, hogy rendszeresen beigazolódnak jóslataik.

2021. február 28.
2 perc

Mátyás király maradványait és a Hunyadi-család származását is beazonosíthatják majd a Corvin János horvátországi sírjának feltárásával elkezdett kutatásban. A nemzetközi szinten is izgalmas tudományos projektről Neparáczki Endre archeogenetikus, a Magyarságkutató Intézet Archeogenetikai Kutatóközpontjának igazgatója és a Szegedi Tudományegyetem genetikai tanszékének munkatársa beszélt a Mandinernek.

2021. február 25.
2 perc

Több orvos mellett a Szegedi Tudományegyetem jogi, igazgatási és humánpolitikai főigazgatója is megkapta a koronavírus elleni kínai Sino­pharm-vakcinát. Ugyanezzel kezdik meg az oltást rövidesen Szatymazon is, és már Tiszaszigeten is oltanak.

2021. február 24.
2 perc

Egy nagylelkű adományozónak hála a szegedi Karitáció Alapítvány Bohócdoktorai a mai napon 2 000 000 Forint értékű adományt adtak át a Szegedi Tudományegyetem Gyermekgyógyászati Klinika és Gyermekgyógyászati Központ Sebészeti Osztályának. Az adomány egy BS 300 típusú vénakereső vénaszkenner hordozható állvánnyal, amely nagymértékben megkönnyíti a kis betegek vénakeresését.

2021. február 24.
2 perc

Öt kategóriában huszonnégy magas színvonalú pályázat érkezett be a 2020-ban meghirdetett SZTE Innovációs Díjra, amelynek eredményhirdetését február 23-án tartották.

2021. február 23.
3 perc

A kínai időszámítás szerint február 11-én véget ért a patkány éve. A Föld lakosságának több mint egynegyede ezekben a napokban ünnepli, hogy új esztendő kezdődött. Idén az SZTE Konfuciusz Intézete különleges eseményekkel vesz részt az ünnepségsorozatban, ráadásul a bivaly éve egyedülálló képzést is hoz a Szegedi Tudományegyetemre.

2021. február 23.
2 perc

Az amerikai U.S. News rangsorban is eredményesen szerepelt az SZTE.

2021. február 22.
4 perc

Magyarországon háromszor annyi áldozatot szed a méhnyakrák, mint Európa más országaiban, a nők mégsem járnak rendszeresen szűrővizsgálatra, és nem oltatják be magukat a megbetegedések csaknem 100 százalékáért felelős HPV ellen.

2021. február 19.
3 perc

Két éve dolgozik a kormány a magyarországi hadiipar újraélesztésén, e szempontból hat területre osztották Magyarországot. A repülőgépipar központja Békéscsaba és Gyula lehet – mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a Békéscsabai Szakképzési Centrumban.

2021. február 19.
2 perc

Uniós támogatással, mintegy 672 millió forintból nemzetközileg is kiemelkedő komplex felületvizsgáló központot alakítottak ki a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE) – tájékoztatott a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága.

2021. február 18.
2 perc

A súlyos koronavírus-fertőzöttek és az egyéb, nagy kockázatú betegek intenzív terápiás ellátását segítő csúcskategóriás betegágyakat kaptak országszerte a kórházak, köztük a Szegedi Tudományegyetem Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézete.

2021. február 17.
3 perc

Ne féljünk beadatni az mRNS típusú vakcinát, mert bizonyított, hogy nincs mellékhatása. A világot megmentő oltóanyag egyik megalkotója, Pardi Norbert számolt be a Karikó Katalinnal végzett közös munkáról.

2021. február 17.
1 perc

A Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ megyei irányítása alá kerülő városi kórházak vezetőit nevezték ki.

2021. február 15.
3 perc

Hosszra mint egy 20 forintos, súlya pedig mindössze 2 gramm – ilyen paraméterekkel rendelkezik a világ legkisebb, elektródák nélküli pacemakere. Vidéken elsőként Szegeden kapta meg az egyik beteg. Az SZTE ÁOK Elektrofiziológiai-Aritmológiai Részleg szakemberei először lapunkat avatták be a legfőbb részletekbe.

2021. február 15.
2 perc

A korszerű matematikai módszerek hozzájárulnak a hatékonyabb gyógyszerek és kezelési protokollok kifejlesztéséhez, így végső soron a társadalom egészségi állapotának javításához – ez az első hallásra meglepőnek tűnő tény derült ki a győri Széchenyi István Egyetem, a Szegedi Tudományegyetem és a Magyar Ipari Innovációs Matematikai Szolgáltatási Hálózat (HU-MATHS-IN) által gazdasági szervezetek számára tartott partnertalálkozón.

2021. február 15.
2 perc

A kutatás egyik újdonsága, hogy előzetes ismeret nélkül épít az intuíció alapján meghozott döntésre.

2021. február 12.
1 perc

Odaítélték az Emberi Méltóságért kitüntetést Karikó Katalinnak, a szintetikus mRNS-alapú vakcinák technológiájának szabadalmaztatójának. Az Amerikai Egyesült Államokban élő magyar kutatóbiológus, biokémikus májusban veheti át az elismerést.

2021. február 12.
3 perc

Szegedi kutatók új eljárást dolgoztak ki az agysejtek működésének vizsgálatára. Az ELKH Szegedi Biológiai Kutatóközpont és a Szegedi Tudományegyetem kutatói a világon egyedülálló új módszert dolgoztak ki az agysejtek élettani működésének vizsgálatára. Saját fejlesztésű, mesterséges intelligenciával vezérelt, automatizált mikroszkóprendszerükkel képesek az élő szövetmintán belül bármilyen sejtet megtalálni, az előzetesen definiált jellemzőkkel rendelkező sejteket stimulálni, továbbá a válaszfolyamatok rögzítése révén biológiai információkat gyűjteni.

2021. február 12.
2 perc

Bővítette infrastruktúráját a gyógyszerfejlesztést és az élet-, illetve anyagtudományi kutatásokat segítő berendezésekkel a Szegedi Tudományegyetem.

2021. február 11.
2 perc

A Szegedi Tudományegyetem kutatói 802 olyan közös fehérjerészletet találtak a BCG-oltás és SARS-CoV-2 vírus között, amelyek szerepet játszhatnak a vírussal szembeni immunválaszban.

2021. február 11.
2 perc

A soft-aktuátorral ellátott végtagoktól kezdve a kottalapozó alkalmazáson át a két kompartmentes nanorészecske formuláció applikátorig 11 féle ötlet nyert támogatást az SZTE, valamint a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal közösen meghirdetett Proof of Concept Pályázatán. Például az SZTE Mérnöki Karon így fejleszthetik tovább az ember és gép együttműködését segítő, puha anyagokból épített soft-aktuátorral ellátott rehabilitációs eszközök 3D modelljét.

1 2 3 4 

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek