Bezár

Sajtóarchívum

Sajtómeghívó - Az „Opportunista és felbukkanó gombafertőzések patomechanizmusa” című projekt zárórendezvénye

Sajtómeghívó - Az „Opportunista és felbukkanó gombafertőzések patomechanizmusa” című projekt zárórendezvénye

2021. október 19.
2 perc

A rendezvény időpontja: 2021.október 22. A rendezvény helyszíne: SZTE TTIK Biológiai Intézet, Ferenczy terem, 6726 Szeged, Közép fasor 52.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Az opportunista mikroorganizmusok elsősorban csökkent immunitású szervezetben képesek fertőzést kialakítani, valamint a halálozási arányt növelni. Különösen magas a rizikófaktor a súlyos betegségekkel küzdők, a szervátültetésen átesettek, az elhúzódó kórházi ápolásban, vagy hosszantartó antibiotikum kezelésben részesülők esetében. Az eukarióta mikrobák ellen hatékony, ugyanakkor célzottan, csak a mikrobát károsító szerek száma korlátozott, ami sürgetővé teszi a különböző betegcsoportokat veszélyeztető gombafertőzések mechanizmusának megértését és új kezelési stratégiák tervezését.


A Széchenyi 2020 program keretében, a Szegedi Tudományegyetem és a Szegedi Biológiai Kutatóközpont együttműködésével megvalósuló GINOP-2.3.2-15-2016-00035 azonosító számú projekt célja a különböző betegcsoportokat veszélyeztető, opportunista és újonnan felbukkanó élesztő és fonalas gomba fertőzések biológiai hátterének komparatív mikrobiológiai, genomikai, immunológiai és élettani-mikrobiológiai eszközökkel történő feltárása. A projekt során továbbfejlesztett fertőzési modellek segítségével, nagy áteresztőképességű eljárások (pl. transzkriptomika, proteomika, metabolomika) és rendszerbiológiai megközelítések alkalmazásával vizsgálják a kutatók a gombák kórokozó folyamatait és a gazdafertőzésekre adott válaszreakcióit.


PROGRAM:

08:00 - 08:30 Regisztráció

08:30 - 08:35 Megnyitó - Dr. Papp Tamás – SZTE szakmai vezető

08:35 - 08:45 A projekt összefoglalása pályázati szempontból - Balogh Szilvia – SZTE projektmenedzser

08:45 - 09:15 Spórafelszíni fehérjéket kódoló gének jellemzése Mucor circinelloides-ben. - Dr. Szebenyi Csilla – SZTE kutató

09:15 - 09:45 A Candida parapsilosis antifungális rezisztenciájának hatása a virulenciára - Dr. Papp Csaba Gergő – SZTE kutató

09:45 - 10:15 Fakultatív patogén gombák komplex interakciója az immunrendszerrel – SZBK - Dr. Vizler Csaba

10:15 - 10:30 A projekt eredményeinek összefoglalása - Dr. Papp Tamás – SZTE szakmai vezető

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek