Bezár

Sajtóarchívum

Sajtóarchívum 2020. június

2020. június 27.
5 perc

A kőolaj kitermelési hatékonyságának növelése, új üzemanyag-keverékek kifejlesztése és egy új analitikai módszer alkalmazása a motorok károsanyag-kibocsátásának mérésére – többek között ez a célja a Fenntartható Zöld Kémia és Mobilitás Kompetencia Központnak, amely a Szegedi Tudományegyetemen valósul meg 4 milliárd forint támogatásból, a Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt.-vel konzorciumban.

2020. június 25.
2 perc

A Szegedi Tudományegyetem kilencedik alkalommal rendezi meg a Szent-Györgyi Tanulmányi Versenyt. Az ország egyik legrangosabb tanulmányi versenyén a diákok a tudásukról való számadás mellett szakmai programokon is részt vesznek. A versenyt 2020. december 10-11-én rendezik meg, a jelentkezési határidő 2020. szeptember 15-e. A Szegedi Tudományegyetem közel 200 diákot lát majd vendégül két napon át.

2020. június 23.
4 perc

Az óvintézkedések betartásával mindannyian sokat tehetünk azért, hogy ne alakuljanak ki kisebb fertőzési gócok az országban: a vírus terjedésének lelassításával elkerülhető az országos járvány. Dr. Röst Gergely, a járványok terjedését modellező matematikus szerint a japán példa követendő a korlátozások könnyítésének idején is: el kell kerülni a zárt térben való, tömeges, hosszabb tartózkodást.

2020. június 23.
1 perc

A Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara tisztelettel meghívja Önt „Nézz szét nálunk!” című Nyílt és Családi Napjára 2020. június 27-én, szombaton 9 órára. Helyszín: 6800 Hódmezővásárhely, Aranyágkert 6. (Tanya 1447.)

2020. június 22.
1 perc

Levendula és Rózsa Napokat tartanak június 27-én, és 28-án az SZTE botanikus kertjében. Az SZTE Füvészkert és az SZTE NKI Kulturális Iroda közös rendezvénye színes kulturális programokkal, koncertekkel, növénybemutatóval és kézműves vásárral várja az érdeklődőket.

2020. június 18.
1 perc

A Szegedi Orvosbiológiai Kutatások Jövőjéért Alapítvány, a Szegedi Tudományegyetem és az SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola ezúton meghívja a sajtó képviselőit a felek közötti együttműködési megállapodás ünnepélyes aláírásával egybekötött sajtótájékoztatóra.

2020. június 17.
2 perc

A Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központja mindent megtesz annak érdekében, hogy a betegellátási tevékenység valamennyi klinikáján, a lehető leghamarabb készen álljon az ellátási igények széleskörű kiszolgálására. Ennek megfelelően összes intézményünkben elindult a járó- és fekvőbeteg ellátás, valamint a diagnosztikai tevékenységek fokozatos, ütemezett visszaállítása. Elsődleges célunk, hogy a következő időszakban fenn tudjuk tartani az újra induló szakmai profilok működését, ellátási feladataink teljes spektrumát. Ennek különösen nagy hangsúlyt ad, hogy Egyetemünk valamennyi - regionális centrumként is működő - klinikája, betegellátó szervezeti egysége COVID-19 ellátásra is kijelölt hely egyben. Egyetemünk számára éppen ezért kulcsfontosságú feladat a betegellátás újraindítása mellett a betegbiztonság maradéktalan érvényesítése.

2020. június 16.
4 perc

A rákgyógyítás nemzetközi innovációs prioritása a képi diagnosztikára és az onkológiai hatékonyság növelésére irányuló fejlesztés. Ebbe a vonulatba tartozik a sugárterápia hatékonyságát és a rákból gyógyultak számát növelő, mesterséges intelligencia által támogatott kutatási, termékfejlesztési és oktatási programban együttműködő SZTE és a GE Healthcare Magyarország Kft. MR-alapú szoftver- és hardverfejlesztési projektje.

2020. június 10.
1 perc

A Szegedi Tudományegyetem társadalmi felelősségérzetének megfelelően 2020. június 8-án megkezdte a Szeged-Csanádi Egyházmegye fenntartásában működő szociális intézmények mintegy 160 alkalmazottjának és körülbelül 600 ellátottjának koronavírus szűrését.

2020. június 08.
2 perc

2020. június 8. és 19. között végzik ingyenesen a Szegedi Tudományegyetemen az egészségügyben dolgozók koronavírus szűrését. Magyarországon a szegedi egyetem az első felsőoktatási intézmény, amely a társadalmi felelősségvállalás jegyében széleskörűen és szervezett formában biztosítja a mintegy 4500 munkatárs vizsgálatát.

2020. június 05.
5 perc

Zökkenőmentesen zajlik a betegellátás a Szegedi Tudományegyetem újjászervezett Radiológiai Klinikáján. Az Affidea Magyarország Kft.-vel kötött előnytelen szerződés felmondásának köszönhetően a Szegedi Tudományegyetem saját hatáskörben biztosítja a lakosság radiológiai ellátását, Magyarországon egyedülálló korszerű eszközparkkal.

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek