2024. május 8., szerda English version

Archívum  --  2008  --  1. szám - 2008. január 14.  --  Karok
Karok
ÁJTK
ÁJTK
2008. január 24.
A szegedi jogi kar mind hagyományait, mind teljesítményét illetően igazán komoly múltú, nemzetközi hírű intézmény.
2008. január 17.
Balogh Elemér alkotmánybíró – harmadmagával képviseli az SZTE-t a tizenegy tagú taláros testületben –, az Európai Jogtörténeti Tanszék tanszékvezető professzora, aki 1983 óta dolgozik a szegedi ÁJTK-n, főként azért ajánlja a szegedi jogi kart, mert az képes megtalálni a hagyomány és a fejlődés közötti egyensúlyt.
2008. január 17.
2008. január 18.
Adattár
2008. január 18.
Szegeden 1921 óta működő jogi kar – kolozsvári előzményei 1774-ig nyúlnak vissza – képzésein jelenleg 2.169 nappali, illetve 1.972 levelező tagozatos hallgató vesz részt, a nappali tagozatosokból 1.291 tanul államilag finanszírozott keretben, és 878 a költségtérítéses.
ÁOK
ÁOK
2008. január 18.
A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) tizenkét kara közül az Általános Orvostudományi Kar (ÁOK) az egyik legpatinásabb. Működését egykori kiváló professzora, Szent-Györgyi Albert neve fémjelzi, s mint a legkülönbözőbb felmérések is igazolják, az ÁOK-t mai tudományos és oktatási tevékenysége méltóvá teszi a Nobel-díjas tudós örökségének képviseletére.
Vécsei László professzor, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja – aki Szegeden szerezte orvosi diplomáját, s 1993 óta vezeti az itteni Neurológiai Klinikát – hangsúlyozza: az orvoslás a legfőbb emberi érték, az egészség felett őrködik.
2008. január 18.
2008. január 18.
2008. január 18.
Adattár
2008. január 18.
Szegeden 1921 óta van orvosképzés, az SZTE ÁOK-n általános orvosi diplomát lehet szerezni. A 2007/2008-os tanév első szemeszterében az ÁOK-ra összesen 1.747 nappali tagozatos hallgató jár, közülük államilag finanszírozott képzésben 1.105-en vesznek részt, 642-en költségtérítésesek. A karnak 662 külföldi hallgatója van. Az ÁOK-n a képzés elméleti intézetekben és tanszékeken, illetve betegellátó egységekben zajlik, ezek összlétszáma meghaladja az ötvenet. A karon 4 doktori iskola működik 13 PhD-programmal.
BTK
BTK
2008. január 24.
Az SZTE BTK magas kapacitásszámokkal rendelkezik, és gazdag szakválasztékával a képzés teljes spektrumában biztosít tanulási lehetőséget: tíz intézet harmincnégy tanszéke gondoskodik az igen széles képzési kínálatról, és öt doktori iskola működik a karon.
Barna Gábor, a Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszék vezetője, a vallási néprajz elismert szaktekintélye, számos külföldi tudományos társaság tagja, aki 1993 óta dolgozik az intézményben, a karon szerezhető, megújulásra képes tudás értékét hangsúlyozza.
2008. január 21.
2008. január 21.
Adattár
2008. január 21.
Szegeden 1921 óta működik bölcsészkar. A kar hallgatói összlétszáma 2008 januárjában 5.658 fő, ebből nappali tagozaton 3.812, levelezőn 1.465 tanul, míg a BTK égisze alatt működő SZTE Budapest Médiaintézetnek 605 levelezős hallgatója van. Szakirányú továbbképzésben 231 fő vesz részt. A karon 264 teljes munkaidős oktató dolgozik, az öt nagy doktori iskola 150 PhD-hallgató képzését irányítja.
ETSZK
ETSZK
2008. január 21.
Bárhogy is alakul országunkban az egészségügy sorsa, magasan kvalifikált ápolóra, szociális munkásra, védőnőre vagy gyógytornászra mindig szüksége lesz az államnak. E szakmák képviselőinek – az agyelszívás folyamatit is tapasztalva – nem kell majd sorban állniuk a munkaügyi központokban.
Barnai Mária, az SZTE ETSZK Fizioterápiás Tanszék megbízott tanszékvezető főiskolai docense arról beszál, hogy az ETSZK-n a magas követelmények biztos és használható tudást eredményeznek.
2008. január 21.
2008. január 21.
Adattár
2008. január 21.
Az SZTE Egészségtudományi és Szociális Képzési Karának jogelődje 1975-től a Szegedi Védőnőképző Főiskola, amely a budapesti Orvostovábbképző Intézet kihelyezett képzéseként működött, 1989-től a Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem főiskolai kara. 2000-től a Szegedi Tudományegyetem önálló karaként működik az EFK, majd ETSZK. Jelenleg  989 nappalis és  640  levelezős hallgató tanul az intézményben.
A 2008-ban az SZTE ETSZK szakjaira felvehetők összlétszáma 685 fő. Ebből nappali képzésen 385 hallgató, levelező képzésen pedig 300 diák tanulhat majd a karon.
FOK
FOK
2008. január 21.
A Szegeden 1960 óta működő fogorvosképzést hagyományai, oktatási és kutatási eredményei alapján méltán tartják az egyik legerősebbnek az országban. Fogorvosdoktorok generációi és a szakma számos kiemelkedő vezetője szerezte diplomáját a szegedi iskolában. A 2007-től önállóvá vált Fogorvostudományi Karra jelentkező diákoknak az itt szerzett oklevél biztos munkalehetőséget és tisztes megélhetést biztosít majd.
Nagy Katalin professzor, a Fogorvostudományi Kar dékánja, a Szájsebészeti Tanszék vezetője hangsúlyozza: az orvosi diplomák közül a fogorvosi az egyetlen, melynek kézhezvételét követően a friss diplomások kész szakemberként teljes körű fogászati ellátásra jogosultak.
2008. január 21.
2008. január 21.
Adattár
2008. január 21.
A szegedi fogorvosképzés 1960-ban indult. A fogorvos szak 2007-ig az orvosegyetemen, illetve az orvoskaron belül működött, 2007. január 1-jével megalakult a Szegedi Tudományegyetem önálló Fogorvostudományi Kara. A fogorvosképzés a magyar mellett angol nyelven is folyik. A karon a jelenlegi adatok szerint 230 hallgató tanul, közülük 126-an államilag finanszírozott képzésben vesznek részt, 104-en költségtérítésesek. A külföldi hallgatók száma 79. A képzés a kar 5 saját intézetében és 31 orvoskari szervezeti egységben zajlik. A fogorvos-tudományi doktori program az orvoskar klinikai orvostudományok doktori iskoláján belül működik.
GTK
GTK
2008. január 24.
Az SZTE „kicsi, fiatal és dinamikusan fejlődő kara” immár kezdi kinőni a „kicsi” jelzőt mind a hallgatói, mind a minősített oktatói létszám tekintetében – és szépen felújított, modern kari épület várja a szegedi Gazdaságtudományi Karon tanulni vágyókat.
Lengyel Imre, a Közgazdaságtani és Gazdaságfejlesztési Intézetet vezető egyetemi tanár, a regionális és városgazdaságtan országosan elismert szaktekintélye, aki 1997 óta tanít az intézményben, nyolc OTDK-díjazott hallgató témavezetője; elsősorban a hallgatókkal való törődést és a közösségépítését tartja a szegedi GTK előnyének.
2008. január 21.
2008. január 21.
2008. január 21.
Adattár
2008. január 21.
Szegeden 1994 óta folyik közgazdászképzés, a GTK 1999-ben alakult. 2007 őszén a kar hallgatói összlétszáma 2.641 volt. Közülük nappali tagozaton 1.135-en, levelezőn 645-en, távoktatásos képzésben 843-an tanultak. A teljes munkaidős oktatók száma 35. A képzés 3 intézetben zajlik, a karon Közgazdaságtani Doktori Iskola is működik, három kutatási műhellyel.
GYTK
GYTK
Az SZTE Gyógyszerésztudományi Kara tudományos és oktatási teljesítményét tekintve méltán vívott ki elismerést határokon innen és túl. Az immár nyolcvanhét éves szegedi gyógyszerészképzés büszkén vállalja hagyományait és örökségét, ám az igényekhez igazodva folyamatosan megújul. A karon végzettek átlagosan három-négy állásajánlat közül válogathatnak.
Erős István, a Gyógyszertechnológiai Intézet egyetemi tanára, korábbi dékán szerint a gyógyszerészet jóval több mint egyszerű szakma.
2008. január 23.
2008. január 24.
2008. január 23.
Adattár
2008. január 23.
Szegeden 1921 óta van gyógyszerészképzés, a Gyógyszerésztudományi Kar 1957-ben jött létre. A karon a 2007/2008-as tanév első szemeszterében 572 nappali tagozatos hallgató tanul, közülük 504-en államilag finanszírozott, 68-an költségtérítéses képzésben vesznek részt. A szegedi GYTK-n (a magyar nyelvű tagozaton) jelenleg 16 külföldi hallgató végzi tanulmányait. A képzés 7 GYTK-s, valamint 9 orvoskari és 4 TTIK-s intézetben/tanszéken, illetve az Országos Mentőszolgálattal, valamint a gyógyszergyárakkal és a gyógyszertárakkal való együttműködésben zajlik. Gyógyszerésztudományok Doktori (PhD) Iskola is működik, jelenleg 5 képzési programmal.
JGYPK
JGYPK
A magyar felsőoktatás 2006-tól gyökeresen átalakult képzési szerkezetében az első képzési szint a 6-8 féléves alapképzés, mely a munkaerőpiacon hasznosítható szakmai ismereteket ad, s egyúttal alapozást is nyújt a mesterfokozat megszerzéséhez. Az SZTE JGYPK képzései is ehhez a változáshoz alkalmazkodtak.
2008. január 23.
Galambos Gábor dékán, tanszékvezető egyetemi tanár – az Alkalmazott Természettudományi Intézet Informatika Alkalmazásai Tanszék vezetője, aki főigazgatóként, illetve dékánként 1998 óta irányítja a kart – ígéri: a JGYPK-ra felvettek öszszetartó és működő közösségbe kerülnek.
2008. január 23.
2008. január 23.
Adattár
2008. január 23.
A kar jogelődje 1873-ban alakult meg Budapesten, 1928-ban költözött Szegedre, a tanárképző főiskola 1973-ban vette fel Juhász Gyula nevét, s 2000. január 1. óta az integrált SZTE egyik karaként működik.  Jelenleg 5.935 aktív hallgatója van, közülük 3.102 fő államilag finanszírozott, 2.833 fő költségtérítéses képzésben vesz részt. Nappali tagozaton 3.440-en, levelezőn 2.507-en tanulnak. Felsőfokú szakképzésben 901-en vesznek részt.
MK
MK
Tavaly ilyenkor még igen friss esemény volt, hogy a Szegedi Tudományegyetem Szegedi Élelmiszeripari Főiskolai Kara Mérnöki Karként folytatja a munkát. Ma már nyugodtan beszélhetünk jól működő integrációról, a főiskolai értékeket átmentő és az egyetemi kar minden előnyét jól kihasználó intézményről.
2008. január 24.
Fenyvessy József  professzor, az Élelmiszermérnöki Intézet egyetemi tanára, korábbi kari főigazgató hangsúlyozza: a Mérnöki Kar infrastrukturális felszereltsége alapos gyakorlati képzést eredményez.
2008. január 24.
2008. január 24.
Adattár
2008. január 24.
Lassan félszáz éve, 1962-ben kezdődött az élelmiszer-ipari mérnökök képzése Szegeden. A Mérnöki Karnak jelenleg 49 oktatója van, többek között óraadó gyakorlati szakemberek is. A 896 nappali tagozatos hallgató mellett 631-en levelező képzés keretein belül tanulnak a karon.
MGK
MGK
Az agráriumban ma már – kis túlzással – polihisztorokra van szükség, magas szintű és sokrétű tudással lehet csak boldogulni. Ebben nyújt segítséget egy nagy múltú hódmezővásárhelyi intézmény, mely 2000-től az SZTE Mezőgazdasági Karaként működik.
Zsótér Brigitta a Mezőgazdasági Kar (MGK) Gazdálkodási és Vidékfejlesztési Intézetének tudományos segédmunkatársa – a kar hat diplomás kollégája felsőfokú végzettségeinek a felét az SZTE-n szerezte meg, így több szállal kötődik a nagy múltú intézményhez.
2008. január 24.
2008. január 24.
2008. január 24.
Adattár
2008. január 24.
Az agrárképzés Hódmezővásárhelyen már 1896 óta jelen van, vagyis száztizenkét éve kötődnek ehhez a szektorhoz a városban. Akkor alsóbb fokú földműves iskolát alapítottak először, mely a kar jelenlegi tanüzemének területén működött. A II. világháborút követően előbbb mezőgazdasági középiskolává alakították az intézményt, felsőfokú képzés 1961 óta folyik itt, mezőgazdasági mérnököket 1992-től képeznek. Több „gazdája” is volt az intézménynek, például a Szegedi Élelmiszeripari Főiskola, később az Állatorvostudományi Egyetem, végül 1987-től a Debreceni Agrártudományi Egyetem szervezetéhez tartozott a vásárhelyi kar. A felsőoktatási integráció eredményeképpen 2000-től pedig az SZTE karaként működik, jelenleg mintegy 850 hallgatóval.
TTIK
TTIK
Amikor növekszik a diplomás munkanélküliség a munkaerőpiacon, mi sem lehet megnyugtatóbb, mint egy olyan egyetem és egy olyan kar, amely nemcsak erős képzést, hanem versenyképes diplomát is kínál. A szegedi Természettudományi és Informatikai Kar pedig ilyen: a statisztikák szerint a diploma kézhez kapása után két hónappal az itt végzők jó része már munkába tud állni.
2008. január 24.
Kovács Kornél, a TTIK Biológus Tanszékcsoport Biotechnológiai Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára szerint egyáltalán nem mindegy, hogy valaki hol szerzi meg diplomáját.
2008. január 24.
2008. január 24.
Adattár
2008. január 24.
Az SZTE TTIK története Kolozsvárig nyúlik vissza, Szegeden 1921-ben kezdte meg működését az intézmény. Az eltelt 86 év alatt a kar tudományágainak száma jelentősen megnőtt. A TTIK-n jelenleg 3.484 nappali és 594 levelező tagozatos hallgató tanul. A 60 tagú professzori karból tizenketten a Magyar Tudományos Akadémia tagjai, a közel 300 fős oktatói gárdából pedig 220-an tudományos fokozattal rendelkeznek.
ZMK
ZMK
Az 1880-ban Városi Zenede néven megalakult, ma a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karaként működő intézménynek a neve és státusza ugyan változott az évtizedek során, de az eszmény, amit képvisel, ugyanaz: a színvonalas zenei élmény továbbörökítése, átmentése a leendő művészekbe és tanárokba.
2008. január 24.
Szecsődi Ferenc, a Kamarazene Tanszék tanszékvezető egyetemi tanára, Liszt-díjas hegedűművész úgy véli, a nemzetközi hírű művésztanárok példamutatása komoly befolyással bír a hallgatók fejlődésére.
2008. január 24.
2008. január 24.
2008. január 24.
Adattár
2008. január 24.
A ZMK – melynek elődje az 1880-ban alakult Városi Zenede – 2000 óta az SZTE egyik kara. Mintegy 210 hallgató tanul jelenleg itt. A kari kapacitáslétszám ötvennyolc fő évfolyamonként. 45 főállású oktatója és hat utazó tanára van a karnak. A szakokon jellemzően többszörös a túljelentkezés. Hét tanszéken zajlik az oktatás, illetve a tanárképzés területén bekapcsolódnak a Bölcsészettudományi Kar Pszichológiai és Neveléstudományi Intézetei is a ZMK munkájába.
Bezár