SZTE Info

Kosárlabda: Szedeák-bravúr Jászberényben

Idegenben diadalmaskodtak a Szegedi Tudományegyetem által is támogatott Tisza-parti kosarasok.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A Naturtex-SZTE-Szedeák csapata úgy lépett pályára kedden a jászberényi sportcsarnokban, hogy ha győz, akkor elveszi ellenfele hazai veretlenségét. A szegedi alakulat a Jereminov, Wirth, Levy, Williams, Csorvási Milán kezdőötössel vágott neki a 10. fordulóból előrehozott mérkőzésnek.

Az első negyed a hazai csapatról szólt: 5-0-s rohammal nyitottak, amire ugyan még tudott válaszolni a vendéggárda, de a negyed közepére a hazai csapat masszívnak mondható 16-7-es előnyt épített ki. Ekkor Bonifert Domonkos vezetőedző időt kért.

Időkérés után sem változott számottevően a játék képe: a Szedeák ugyan ment előre, de számottevő eredmény nélkül, míg a vendéglátó gárda tartotta a negyed közepén megszerzett előnyét. A negyed végén 29-18-at mutatott az eredményjelző tábla.

A második negyed parádésan indult a vendég gárda számára: előbb Vida talált a gyűrűbe, majd Williams dobott gyors egymás után három pontot, és máris 6 pontra olvadt hazai együttes előnye. De még mielőtt nagyobb felzárkózásba kezdhettek volna Csorvásiék, újra visszaállt a 10 pontos különbség (37-27). Aztán a Szeged pillanatai következtek: egy 11-0-s szériának köszönhetően a meccs folyamán először vezetett a Bonifert-legénység. Ez az előny azonban kérész életűnek bizonyult ugyanis a Jászberény gyorsan visszavette a vezetést (43-38).

Ekkor azonban még korán sem volt vége az első játékrésznek. Főleg nem vendégek szempontjából: előbb Levy zsákolt pontot érően, majd Csorvási Milán helyezett el egy duplát a hazai együttes kosarába. A félidő zárásaként pedig a meccs legszebb jelenetét láthattuk: a végig remekül játszó Jereminov nem sokkal a dudaszó előtt félpályás triplát helyezett el a hazaiak gyűrűjébe, kialakítva ezzel az első félidő eredményét (43-45).

A második játékrészt csakúgy, mint az elsőt most is a Jászberény kezdte jobban (51-48). A Pazar iramú mérkőzésen a csapatok egészen 61-61-ig fej-fej mellett haladtak. Ekkor azonban robbantott a Szedeák: Levy és Williams vezérletével rövid idő alatt 6 pontos előnyre tett szert, és ezt a harmadik negyed végéig már nem is engedte ki a kezéből (63-69).

A negyedik negyed Kiss Zsolt varázslatos triplájával kezdődött. Állandósulni látszott a szegediek 6 pontos fórja. A vendégcsapat rátett még egy lapáttal, és Jereminov újabb kosarával kialakult az addigi legnagyobb szegedi vezetés (68-78). A hazai együttesen már az időkérés sem segített. A Levy, Williams, Jereminov, Csorvási M. négyes ihletett formában játszott és erre már nem volt ellenszere a Jászberénynek. Ahogy telt az idő az utolsó negyedben, úgy lett egyre nagyobb és nagyobb a két csapat közti különbség. A meccsen végig tarthatatlannak bizonyuló Levy pontjaival tovább nőtt a Szeged előnye (75-90). A hazai együttes a végére hite hagyottá vált, és már nem is sikerült kozmetikáznia a kialakult differencián.

Az összecsapás végére már csak egy megválaszolatlan kérdés maradt: vajon eléri-e a Szedeák a százpontos álomhatárt? A választ pedig ki más, mint a mezőny legjobbjának bizonyuló Levy adta meg: 83:97-es állásnál egymás után négy büntetőt értékesített az amerikai légiós. A végén még beszédült egy hazai dupla, de ez már nem osztott, nem szorzott.

A Naturtex-SZTE-Szedeák parádés második félidei játékának köszönhetően 101-85-ra legyőzte Jászberény gárdáját. Ez volt a jászsági gárda első hazai veresége a bajnokságban. Bonifert Domonkos együttese legközelebb november 22-én (pénteken) 18 órai kezdettel lép pályára, mikor is a Paksot látja vendégül az újszegedi sportcsarnokban.

 

Jászberény-Naturtex-SZTE-Szedeák 85-101 (29-18, 14-27, 20-24, 22-32). Férfi kosárlabda NB I/A csoport, 10. forduló(előrehozott mérkőzés) , Jászberény, 600 néző. Vezette: Papp, Gaál, Boros.

Jászberény: SOÓS 21/15, Raivio 5, Markovics 9/3, Dukics 9/6, DRAMICSANIN 30/6. Csere: Szögi, Mladenovics, Lázár 5, Horti 4. Vezetőedző: Földi Sándor.

Naturtex-SZTE-Szedeák: JEREMINOV 14/6, Wirth, LEVY 25, WILLIAMS 21/3, CSORVÁSI M. 19. Csere: Vida 5, CSORVÁSI L. 8, KISS ZS. 9/9. Vezetőedző: Bonifert Domonkos.

 

Bonifert Domonkos: Csapatként tudtunk 40 percen keresztül koncentrálni, és nem estünk össze a Jászberény első negyedbeli rendkívül jó dobóteljesítménye láttán.

 

Forrás: delmagyar.hu

 

SZTEinfo

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

esza_felso

SZTEmagazin

2019. június 15.

Kiemelt_Konyvhet_2019

„Amelyik város nincs megírva, nem létezik” – jelentette ki a József Attila-díjas, egykor a szegedi egyetemen tanuló író, Grecsó Krisztián a 90. Ünnepi Könyvhét nyitányán. A szegedi könyvünnep 2019-ben is korábban kezdődött és tovább tart, mint más városokban. A közel 150 program harmadát az SZTE NKI szervezte, minden második rendezvény főszereplője vagy közreműködője kötődik a szegedi universitashoz.

SZTEtelevízió

2018. szeptember 14.

tanevnyito_2018

A nemzeti hagyományok ápolásának jelentőségéről és az értelmiséggé válás összetettségéről is szó esett a hazai felsőoktatási intézmények 2018-2019. tanévét megnyitó, a Szegedi Tudományegyetemen rendezett ünnepségen. Az SZTE új rektora, a kormány két képviselője és Szeged polgármestere köszöntötte az elsőéves hallgatókat.

Eseménynaptár

Eseménynaptár RSS

Rendezvénynaptár *

  • június 17.
    14:00 - 15:30
    Jogtudósok titkai. Történetek a titkosszolgálatok és a jogtudományok neves művelőinek XX. századi kapcsolataiból címmel jelent meg a Iurisperitus Kiadó gondozásában dr. Révész Béla (egyetemi docens, SZTE ÁJTK) kötete. A szerzővel Laczkó Sándor (osztályvezető, SZTE Klebelsberg Könyvtár, Különgyűjteményi Osztály) beszélget. Az SZTE NKI Szegedi Egyetemi Kiadó szervezésében.
  • június 17.
    14:00 - 16:00
    Innovatív, saját fejlesztésű történelmi társasjátékaikat mutatják be az SZTE BTK Történettudományi Doktori Iskola hallgatói, Szegedi Történészhallgatók Egyesületének tagjai: Lengyel Ádám, Mezey Bence, Szabó Levente.
  • június 17.
    16:00 - 17:30
    Legtisztább boldogság – Művelődéstörténeti kalandozás Bolyai Farkas és Bolyai János világában. Vekerdi László Bolyai-színművével és Dávid Lajos két matematikai kéziratával című művét – képekkel illusztrálva – bemutatja a szerző, dr. Szabó Péter Gábor (adjunktus, SZTE TTIK Informatikai Intézet, Számítógépes Optimalizálási Tanszék) Újszászi Ilona újságíró (SZTE NKI) kérdései nyomán. Az SZTE NKI Szegedi Egyetemi Kiadó szervezésében.
  • június 17.
    18:00 - 19:00
    Pejin Leával, az SZTE szociológia szakos hallgatójával a Nyugati csiga körfűrésszel álmodik című könyvéről Bene Zoltán író, szerkesztő beszélget. Az SZTE NKI Kulturális Iroda szervezésében Ha most nem ölök meg senkit, akkor soha – mondja tiszta szívvel ez a 21 éves vajdasági lány, aki történetesen a Szegedi Egyetem diákja… Pejin Lea egyik nagy erénye, hogy nem próbál meg koraérett verseket – pardon, leákat – írni. Jól is teszi, mert ilyen mélyen, érzelmesen és színesen csak a húszas éveink elején tudunk alkotni. Nyugati csiga körfűrésszel álmodik – micsoda pompás és hátborzongató cím! Pontosan jellemzi a kényelmetlen dolgokat feszegető, érzelmes, de egyben karcos, gyakran kegyetlen szövegeket, melyek nemcsak a szerelem és a magány regiszterében mozognak, hanem gyakran politikai töltetük is van. Hiába, ha valakinek éppen a mezítlábas Szerbia fekszik az ágyában, az másképpen magyar, és másképpen szerelmes. Pejin Lea a Vajdaságban, Zentán született. Jelenleg a Szegedi Tudományegyetem szociológia szakos hallgatója. A Nyugati csiga körfűrésszel álmodik az első verseskötete. Publikált a Magyar Naplóban, az Irodalmi jelenben, az Előretolt Helyőrség magyarországi és vajdasági mellékletében és a Bárka folyóiratban. Az írás mellett saját dalok szerzésével és versmegzenésítéssel foglalkozik.
  • június 20.
    16:30 - 17:30
    Az előadás címe: Gondolatok a magasvérnyomás-betegségről (DR. ÁBRAHÁM GYÖRGY)