Bezár

Hírarchívum

2012. December

1 2 
2012. december 26.
4 perc

Immáron DNS szekvenátor segítségével, vérmintából is ki tudják mutatni az életet veszélyeztető genetikai betegségeket Szegeden. Együtt pályázott, és nyert a szegedi universitas és a Temesvári Orvostudományi Egyetem. A pénzből az SZTE Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézet Állatháza is megújult. A projekt eredményeit a december 18-i záró konferencián mutatták be a résztvevők.

Marci_Gergo_Bazsi_kiemelt

2012. december 24.
2 perc

„Képhorgászok”: saját nézőpontból és új műfajban mutatja be Szegedet Guba Gergő, Zsengellér Márton és barátaik „időlapos videója”. A részben szegedi egyetemistákból álló csoport mozgó képeslapot készített Szegedről, ajándékozott karácsonyra a szegedieknek.

Agora_kiemelt

2012. december 23.
2 perc

Cyber-medve, mém-gyár, családi emlékezet-digitalizálás és előadások kísérték a Szegedi Tudományegyetem új egységének kapunyitását. Az Informatorium, a Szent-Györgyi Albert Agora (Szegora) csúcstechnológiával felszerelt intézete a szénszünetben is változatos programokkal várja az érdeklődőket.

2012. december 23.
8 perc

Felvilágosodás, illetve reformkori irodalom, Jókai Mór, Csáth Géza, a jugoszláviai magyar irodalom, intermedialitás, hangjátékok – dióhéjban ezek a témák foglalkoztatták és foglalkoztatják Szajbély tanár urat, aki idén ünnepelte hatvanadik születésnapját.

Roma_szakkollegium_epulet_kiemelt

2012. december 21.
2 perc

A Szegedi Tudományegyetem hallgatói, cigányok és nem cigányok együtt élnek az Indóház téri Szegedi Keresztény Roma Szakkollégiumban, melyet Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök áldott meg. Az avatóünnepség díszvendége volt Balog Zoltán emberi erőforrások miniszter.

Agota

2012. december 20.
1 perc

Ruhákat, cipőket, plüssállatokat, játékokat gyűjtött karácsonyi ajándékként az ÁGOTA Alapítvány gyermekei számára a szegedi egyetem dolgozóinak egy csoportja.

14._szam_kiemelt_kep
2012. december 20.
4 perc

Jelentősen megnőhet az SZTE-n tanuló külföldi diákok száma

teltik

2012. december 20.
2 perc

A Szegedi Tudományegyetemen 2012. december 21-én délutántól 2 hetes, úgynevezett szénszünet kezdődik az energiatakarékosság jegyében. A kényszerleállástól 150-220 millió forint megtakarítást remél az SZTE vezetése. Az egyetemi élet 2013. január 7-én indul újra.

2012. december 19.
1 perc

Az SZTE hallgatóit pártfogolja a Szegedi Universitasért 2007 Alapítvány. A szervezet kuratóriuma összegezte az eddigi munkát.

2012. december 19.
3 perc

A szegedi egyetem két hallgatója is tagja lett az Anyanyelvápolók Szövetsége ifjúsági tagozatának. Magyar nyelv hetéhez kötődően a szegedi egyetemen is szervezett programokat.

2012. december 19.
3 perc

Az SZTE Tehetségpont fiatal zenészhallgatói léptek fel december 12-én a Somogyi-könyvtárban. A két intézmény további közös programokkal teszi még intenzívebbé együttműködését.

2012. december 17.
2 perc

Az SZTE Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézet Állatháza is megújult azon projekt eredményeként, melyet a szegedi universitas a temesvári egyetemmel együtt hajtott végre. A projekt záró konferenciáját december 18-án rendezik az SZTE ÁOK Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézet közelmúltban felújított könyvtárában.

2012. december 17.
3 perc

A hallgatói mobilitás terén ismét az élen szerepel a Szegedi Tudományegyetem. A Campus Hungary pályázat első fordulóját az SZTE 78%-os sikerességgel zárta, amivel a legjobb fővároson kívüli intézményként – a BME és az ELTE után – a 3. helyen szerepel a 42 jelentkező között. Az Erasmus-diákok is fellélegezhetnek: elhárultak a finanszírozási nehézségek, melyek fenyegették a népszerű csereprogramot.

2012. december 17.
1 perc

A SzemeSZTEr című egyetemi magazint december 18-án, este nyolc órától tűzi műsorára a VTV Szeged.

2012. december 17.
4 perc

Humboldt-kollégiumot tartottak a szegedi egyetemen december 12. és 15. között. Az interdiszciplináris, nyelvészeti témájú tudományos tanácskozáson a Szegedi Tudományegyetem több Humboldt-ösztöndíjasa is részt vett.

fogorvos_kezdo

2012. december 17.
2 perc

Többé nem kell körbeállni a demonstráló oktatót, minden hallgató külön monitorról követheti a műveletet – többek között ezt is tudja az a kilencszékes új oktatóterem, amit december 15-én adtak át az SZTE Fogorvostudományi Karán.

2012. december 17.
2 perc

Az ősi kínai gyógyászat világába kalauzolt az SZTE Konfuciusz Intézetében Fődi Attila. A vegyész több mint tíz éve foglalkozik a kínai nyelvvel, és buddhizmussal, emellett szakterülete a gyógygombák világa. Számos ilyen témájú könyv fordításában, és szerkesztésében is részt vett.

2012. december 17.
1 perc

Ajándékkal kedveskednek karácsony előtt, december 18-án a kis és nagy diákoknak a szegedi egyetem fizikusai és biológusai.

fertotlenites_kiemelt

2012. december 13.
4 perc

A felületeket és a levegőt is megtisztítja a baktériumoktól és a vírusoktól az az új módszer, melyet a Szegedi Tudományegyetem, a Nanocolltech Kft. és a General Electric Hungary Kft. dolgozott ki. A konzorciumi partnerek fejlesztése áttörő megoldást jelent a fertőtlenítés területén.

2012. december 13.
3 perc

A Szegedi Tudományegyetem szuperintegrált tere december 13-án, csütörtökön megnyitja kapuit. A disszeminációs egység és kutató labor változatos programokkal várja az érdeklődőket: a Szent- Györgyi Albert Agora (Szegora) részét képező intézményben szakmai és közösségi műhelyek mellett előadásokat, játékokat is tartanak.

ELI_kiemelt

2012. december 12.
3 perc

Szegeden tekintették át az ELI-projekt eddigi eredményeit. Megtudhattuk, hogy elkészült az uniós nagyberuházás megvalósításának pályázati anyaga. Elhangzott továbbá: 108,5 milliós kormányzati támogatást kapott a pályázataihoz a szegedi egyetem.

2012. december 11.
1 perc

Az SZTE Konfuciusz Intézet látogatói a december 13-án 18 órakor kezdődő előadáson megismerhetik az ősi kínai gyógyászat világát.

2012. december 11.
1 perc

Az SZTEtv gyártásában készült Tudományegyetem és az Egész életen át… című egyetemi magazinműsorokat vetíti a Telin TV az 50. héten.

2012. december 11.
3 perc

Akadémikusok nyakkendő nélkül: Mesterházy Ákos gabonanemesítővel Pauk János biotechnológus-növénynemesítő beszélgetett 2012. december 4-én. Az „Akadémikusok – nyakkendő nélkül” című portré-sorozat VIII. rendezvényét a szegedi Móra múzeum dísztermében tartották.

2
2012. december 11.
2 perc

Immár olvasható a Szegedi Egyetem Magazin (SZEM) decemberi (egyben idei utolsó) száma! Az ismert terjesztési pontokon (például az egyetemi épületekben, a kávézókban) elérhető, kézbe vehető, olvasható. A www.u-szeged.hu honlapon a Hírek rovat Szegedi Egyetem menüpontjában virtuálisan a korábban megjelent újságokba is belelapozhatnak.

nagy_nikoletta_kiemelt

2012. december 11.
4 perc

„A ritka betegségek megismerése hozzájárulhat a gyakoriak felderítéséhez is” – vallja Nagy Nikoletta. Az SZTE Orvosi Genetikai Intézetének kutatója, a bőrgyógyászati klinika szakorvosa, munkája elismeréseként Junior Príma Díjban részesült.

2012. december 11.
2 perc

130 szociális munka alapszakos és szociálpedagógus hallgató, 26 csoportban körülbelül 1 millió forint értékű adományt gyűjtött össze az első szemeszterben a szegedi egyetemen. A karitatív akciókat december 10-én mutatták be a résztvevőknek, az adományozottaknak, a kollégáknak és az érdeklődőknek.

unnep_kiemelt

2012. december 11.
6 perc

Szent-Györgyi Albert a szegedi egyetemen a tudomány mellé a kultúrát és testmozgást is felemelte – mondta el a december 10-én tartott, a Szent-Györgyi-évet lezáró hangversenyen Rácz Béla általános rektorhelyettes. Az ünnepségen díjakat adtak át a tehetséges, vagy pályázaton sikeres hallgatóknak.

2012. december 10.
2 perc

A Közéleti Kávéház Fiatal tehetségek Szegeden című sorozatának következő vendége Szakács Nóra matematikus PhD-hallgató, az SZTE Sófi-ösztöndíj 2012-es győztese. A beszélgetésre december 11-én 17 órától kerül sor a Somogyi-könyvtár klubtermében.

2012. december 10.
3 perc

December 12-én 17 órától adventi hangversenyt adnak az SZTE Tehetségpont fiatal művészei a Somogyi-könyvtárban. Az ingyenes koncert a könnyed, vidám operettdallamoktól a meghitt korálmuzsikáig szép élményt ígér minden érdeklődőnek.

2012. december 08.
4 perc

2012. december 10-én 75 éve, hogy átvette a Nobel-díjat Szent-Györgyi Albert, aki 80 éve fedezte fel a C-vitamint. A szegedi egyetem kitüntetett kutatója, oktatója 1937. december 13-ig tartózkodott Stockholmban a Nobel-napokon. December 10-13. között zárul a Szegedi Tudományegyetem idei Szent-Györgyi-emlékéve.

presztizs_dij_kiemelt

2012. december 08.
2 perc

A Presztízs díjátadó gálának idén is a Szegedi Tudományegyetem József Attila Tanulmányi és Információs Központja adott otthont. Csongrád megye sikeres cégei közül az Év új vállalkozása kategória győztesének az SZTE rektora adta át a Presztízs díjat.

2012. december 08.
3 perc

A MOL Új Európa Alapítványa „Média a Tehetségekért Díj” pályázatának tv-video kategóriájában második helyezett lett Papp Melinda, az SZTE Bölcsészettudományi Kar első éves kommunikáció MA szakos hallgatójának a kisfilmje.

mta_doktoravato_kiemelt

2012. december 07.
5 perc

Ötvenöt kutató, közöttük öt szegedi vehette át Pálinkás József elnöktől az MTA doktora cím megszerzéséről szóló oklevelet az Akadémia székházában.

2012. december 07.
8 perc


Számos nemzetközi és hazai felmérés rangsorolja a legkülönbözőbb szempontok szerint a felsőoktatási intézményeket, ám egy közös van bennük: a fővárosi egyetemek mellett – egyetlen vidéki universitasként – a Szegedi Tudományegyetem mindegyiken ott van a legjobbak között! A toplistákkal a Magyar Rektori Konferencia is foglalkozott, miközben a hazai felsőoktatási intézmények vezetői is vitáztak a rangsorok rangjáról.

2012. december 06.
2 perc

Még Csongrád megye főjegyzője is kíváncsi volt a szegedi közgazdász hallgatóknak a területtervezésről alkotott véleményére. A megyei területfejlesztési koncepció állt a középpontban azon a nyilvános egyetemi előadáson, melyet december 6-án tartott az SZTE Gazdaságtudományi Kar a TIK nagyelőadójában.

M_ivins_kiemelt
2012. december 06.
8 perc

Marsha Sue Ivins nyugalmazott amerikai űrhajósnő tartott nyilvános angol nyelvű előadást a József Attila Tanulmányi és Információs Központban december 5-én. Az űrhajós- és mérnöknő először járt Magyarországon, első útja Szegedre vezetett.

2012. december 06.
2 perc

Közel száz diák érkezett az ország egész területéről november 21-én a Szegedi Tudományegyetem Egyetemi Hallgatói Önkormányzata által szervezett Junior programra. Felsőbbéves mentoraik kíséretében jártak az egyetem épületeiben, beültek egy-egy órára, sétáltak a belvárosban és kávéztak a JATE Klubban.

Bokretaunnep_kiemelt

2012. december 06.
3 perc

A 12,3 milliárd, illetve 676 millió forintból megvalósuló, az unió által is támogatott projektek a tervek szerint 2013 őszén fejeződnek be. A 265 ágyas új klinikai épület elérte legmagasabb pontját.

SZE_MH_egyuttmukodes_alairas_j

2012. december 06.
2 perc

A honvédségnek többek között toborzóbázist, az egyetemistáknak képzésük melletti lehetőségeket jelenthet az az együttműködési megállapodás, amit december 6-án kötött a Szegedi Tudományegyetem és a Magyar Honvédség Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság (MH HKNYP).

2012. december 06.
3 perc

Pál Attila professzor, a klinikai központ elnöke, illetve Tapasztó Sándor, a jelenleg is folyó klinikai beruházás projektmenedzsere adott szóbeli tájékoztatást a városi képviselőknek a szegedi egészségügy helyzetéről, működéséről.

cheerleaders_kiemelt

2012. december 06.
2 perc

A Szegedi Tudományegyetem EHÖK SE szurkolócsapata tavaly novemberben alakult meg. Mára húsz csinos lány kiáltja egyszerre, pomponnal a kezében, hogy „Hajrá SZTE!”.

2012. december 05.
3 perc

Az SZTE Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinikája háziorvosokat, iskolaorvosokat és kisebb kórházakat segítő, a magyar egészségügyben úttörő bőrgyógyászati távkonzultációs rendszert alakít ki a Montana Tudásmenedzsment Kft.-vel és a Dermapix Kft.-vel.

2012. december 05.
1 perc

Az ünnepi hangulatúnak ígérkező rendezvényről a tudományos és szakmai eredmények bemutatása sem hiányozhat.

almamatermikulas_kiemelt

2012. december 05.
1 perc

Immár több esztendős hagyomány, hogy minden év decemberében az SZTE Alma Mater szervezésében megérkezik a Mikulás, hogy az Alma Mater-tagok, korábbi szegedi egyetemi hallgatók és dolgozók családjának meglepetésekkel kedveskedjen.

2012. december 05.
1 perc

December 6-án jelentkezik új adással a Tudományegyetem. Az SZTEtv egyetemi magazinja kísérletet tesz a Szent-Györgyi-emlékév értékelésére.

2012. december 05.
1 perc

Új filmmel jelentkezik a „Professzorok” című portréfilmsorozat. Telegdy Gyula akadémikus, az SZTE ÁOK professor emeritusa vall kutatói elhivatottságról, a tudás szeretetéről, az akadémikusi tagság kötelezettségeiről.

2012. december 05.
1 perc

A helyi tudásbázis is bekapcsolódik a megyei területfejlesztési koncepció vitájába. A gazdaság- és vállalkozásfejlesztésről, a területfejlesztési koncepció módszertanáról nyilvános egyetemi előadáson kapnak információt, mondhatnak véleményt a szegedi közgazdász hallgatók.

2012. december 01.
2 perc

Nagy Nikoletta a Szegedi Tudományegyetem Orvosi Genetikai Intézetének kutatója, valamint a Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinika szakorvosa az egyik nyertese az idei Junior Príma Díjnak a tudományos kategóriában.

2012. december 01.
2 perc

December 3-án – magyar idő szerint 18:00 és 03:00 óra között – rendezik meg a világ egyik legnívósabb startup konferenciáját. A „The Lean Startup Conference” eseményeit a Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kar Vállalkozói Klubja révén az érdeklődők is nyomon követhetik – élőben, a Szilícium-völgyből.

1 2 

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek