SZTE Info

2011. Január

2011. január 31.

A Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Onkoterápiás Klinikáján új, az itt folyó vizsgálatok szervezésére és az anyagok tárolására alkalmas „Study Room”-ot alakítottak ki, melyet január 27-én adtak át.

 

2011. január 31.

Február 3.-án rendezik a Kutatóegyetemi Kiválósági Központ 5. alprogramjának műhelykonferenciáját

2011. január 31.

A Mindentudás Egyeteme alapítói, a Magyar Tudományos Akadémia és a Magyar Telekom, valamint a Mindentudás Egyeteme 2.0 Projekt vezetősége tisztelettel meghívja Önt Kornai András: Szóból ért….? – Ember, gép, nyelvtechnológia című előadására, amelyre 2011. február 8 -án, kedden, 20.00 órai kezdettel kerül sor.

Cimkék: Hírek
ERASMUS hallgatói pályázati felhívás a 2011-2012 tanévre
2011. január 30.
Cimkék: Hírek
2011. január 27.

Jancsák Csaba ifjúságszociológus mutatta be a Hallgatói lét a Szegedi Tudományegyetemen című kutatás eredményeit január 26-án. Az Európai Ifjúsági Kutató-, Szervezetfejlesztő és Kommunikációs Központ által végzett vizsgálat a hallgatói lét minden területére kiterjedt.

Cimkék: Hírek
2011. január 26.

ÉVFORDULÓS EMLÉKCSARNOK című kiállítás megnyitóját rendezik meg a József Attila Tanulmányi és Információs Központ átriumában, 2011. január 27-én 14 órától.

Cimkék: HírekTIK
2011. január 24.

Az SZTE ÁJTK Polgári Jogi és Polgári Eljárásjogi Tanszéke 2011. január 14-én „Médiatudatosság és gyermekvédelem a digitális korban” címmel konferenciát szervezett a TÁMOP-4.2.1/B-09/1/KONV-2010-0005 projekt támogatásával. 

2011. január 24.

A Papp László Budapest Sportarénában a hazai felsőoktatás szereplőinek két napos seregszemléjén több mint 80 napsárga pólóba öltözött szegedi hallgató, oktató és munkatárs fogadta a több ezer érdeklődő diákot.

Cimkék: HírekEducatio
2011. január 24.

A Szegedi Tudományegyetem Fizikus Tanszékcsoportja szervezésében idén is megrendezésre kerül "A FIZIKA NAPJA" c. program, 2011. január 29-én szombaton, 9-13 óráig.

Cimkék: HírekTTIK
2011. január 24.

Január 22-én, a Magyar Kultúra Napja alkalmából az egyetem három oktatója kitüntetést vett át.

Cimkék: Hírek
2011. január 17.

A Magyar Jogász Egylet célja a jogászság általános érdekeinek érvényre juttatása, a magyar jogélet fejlesztése, a jogtudomány művelése, a jogélet különböző területein működő jogászok szakmai-tudományos együttműködésének előmozdítása.

2011. január 17.

Január 5-én mutatta be Szabó Gábor rektor az új egyetemi vezetőket, köztük Homoki-Nagy Mária oktatási rektorhelyettest. A professzor asszony a SZTE ÁJTK Magyar Jogtörténeti Tanszékének vezetője, egyetemi tanár, szakterülete a magánjogi jogintézmények történeti hátterének feltárása.

Cimkék: Hírek
2011. január 17.

Szabó Gábor rektor a január 5-én a TIK-ben megtartott sajtótájékoztatón mutatta be az SZTE új egyetemi főtitkárát, Dömötör Mátét.

Cimkék: Hírek
2011. január 12.

A SZTE ZMK Ütőhangszeres Együttesének Farsangi hangversenye 2011. február 8-án, kedden 19 órakor a SZTE Zeneművészeti Kar Fricsay Ferenc Hangversenytermében.

2011. január 11.

A Szegedi Tudományegyetem József Attila Tanulmányi és Információs Központja megnyitása óta nagy hangsúlyt fektet a környezettudatosságra, a fenntartható fejlődésre, a társadalmi felelősségvállalásra. Ezért is ad otthont a Zöld Iroda vándorkiállításnak és képzésnek 2011. január 17-21 között.

Cimkék: HírekTIK
2011. január 10.
Cimkék: Hírek
2011. január 10.

A Szegedi Tudományegyetem infrastrukturális fejlesztését, költséghatékony, innovatív megoldások bevezetését tűzte ki legfontosabb céljául a 2011. január 1-jén hivatalba lépett gazdasági és műszaki főigazgató. Dr. Majó Zoltánt korábban a TIK és az egyetem fejlesztési igazgatójaként ismerhettük, korábbi tisztségét 2004 óta töltötte be.

 

Cimkék: Hírek
2011. január 10.

Január 1-jétől Prof. Dr. Pál József, a BTK Olasz Nyelvi és Irodalmi Tanszék tanszékvezető egyetemi tanára tölti be az SZTE nemzetközi és közkapcsolati rektorhelyettesi posztját. A professzor legfontosabb céljai között szerepel, hogy minél több tehetséges hazai és külföldi hallgató tanuljon Szegeden.

Cimkék: Hírek
2011. január 07.

Bemutatkozott a Szegedi Tudományegyetem új vezetősége január 5-én. Tudományos és innovációs rektorhelyettesként Varró András, az SZTE ÁOK Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézet tanszékvezető egyetemi tanára fog munkálkodni a továbbiakban, aki a tudományos utánpótlásról, valamint az alapkutatások és az innováció fontosságáról beszélt.

Cimkék: Hírek
2011. január 07.

Bemutatkozott a Szegedi Tudományegyetem új vezetősége január 5-én. Rácz Béla, az SZTE TTIK Optikai és Kvantumelektronikai Tanszék vezetője már korábban is jelentős egyetemi közéleti tevékenységet folytatott, most általános rektorhelyettesként folytatja munkáját.

Cimkék: Hírek
2011. január 06.

Tanszéki Nyitott Kapuk Napját tart az SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Kar minden tanszéke 2011. január 14-én, 10-14 óráig. A tanszékeken az oktatók várják az érdeklődő középiskolásokat és alapszakos hallgatókat, akik bővebb tájékoztatást adnak a karon indított 15 alapképzésről, 21 mesterszakról valamint 31 szakképzésről.

Cimkék: HírekJGYPK
2011. január 03.

Megkapta kinevezését Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési minisztertől Dr. Majó Zoltán, a Szegedi Tudományegyetem új gazdasági és műszaki főigazgatója.

Cimkék: Hírek

esza_felso

SZTEmagazin

2019. január 09.

SZEM_2018_dekanok_nyito

Mi a szegedi egyetem küldetése? A 2000-ben született 12 karú szegedi universitas kari vezetőinek válaszai az SZTE honlapján a Pillanatfölvétel a dékánoktól interjúsorozatban olvashatóak. Ezekre épül a Szegedi Egyetem Magazin alábbi összeállítása, amely az SZTE 12 karának hasonlóságait, az összetartó és előre vivő erőket villantja föl.

SZTEtelevízió

2018. szeptember 14.

tanevnyito_2018

A nemzeti hagyományok ápolásának jelentőségéről és az értelmiséggé válás összetettségéről is szó esett a hazai felsőoktatási intézmények 2018-2019. tanévét megnyitó, a Szegedi Tudományegyetemen rendezett ünnepségen. Az SZTE új rektora, a kormány két képviselője és Szeged polgármestere köszöntötte az elsőéves hallgatókat.

Eseménynaptár

Eseménynaptár RSS

Rendezvénynaptár *

  • május 21.
    14:00 - 18:00
    A SZTE BTK Vizuális Kultúra és Irodalomelmélet Tanszék a Bonni Egyetem Médiatudományi Tanszékével közösen nemzetközi workshopot szervez május 21-én Screen Cultures címmel. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
  • május 21.
    17:00 - 18:00
    Pászka Imre professzorral, a SZAB Szociológiai Munkabizottság alapító elnökével 70. születésnapja és készülő kötete kapcsán beszélget Jancsák Csaba a SZAB Szociológiai Munkabizottság elnöke és Dávid Benjámin hallgató.
  • május 21.
    19:30 - 20:30
    A Bharatanatyam Dél-India klasszikus tánca, amely leszármazottja a több évezredes múltra visszatekintő templomi táncosnők, a dévadászik művészetének. A 20. században a Bharatanatyam színpadi műfajjá vált. A táncos a zene, tánc, színészet és költészet egységét hivatott megidézni, hogy ezzel spirituális magasságokba emelje nézőjét és önmagát. Subhashini Goda indiai származású táncművész, tánctanár; Erasmus Mundus – Choreomundus ösztöndíjat nyert táncelmélet és -gyakorlat, illetve kulturális örökség témakörben, jelenleg az SZTE BTK Néprajz és Kulturális Antropológia Tanszéken folytatja tanulmányait. Egyéni táncelőadások, valamint csoportos tradicionális és kortárs táncdrámák kimagasló előadója és alkotója. Többszörös szakmai elismerésben részesült: 2013-ban és 2014-ben legjobb előadói díjat, valamint kiváló táncművész minősítést kapott. A Kala Sangam Tánccsoport 2003 óta működik Szegeden. A tánccsoport vezetője, Kiss Tímea Somi Panninál kezdte, majd Indiában folytatta tanulmányait Anuradha Shinde tanárnőnél és Adyar K. Lakshman táncmesternél. Tanítványaival számos fellépésen, fesztiválon vettek részt, adtak önálló táncestet. A fellépők csoportos és szóló tánckoreográfiákat adnak elő, mely alkalmon az összes tánccsoport megmutatja magát, magyar és indiai származású tanítványok egyaránt. Belépőjegy elővételben és SZTE diákigazolvánnyal 990 Ft, a rendezvény napján 1300 Ft
  • május 22.
    09:30 - 10:30
  • május 22.
    18:00 - 19:00
    Radhika gyermekkora óta foglalkozik klasszikus indiai tánccal, hivatásos táncossá azonban csak később vált, miután informatikai diplomát szerzett és több évig programozóként dolgozott. Rájött azonban, hogy semmi sem teszi annyira teljessé az életét, mint a tánc. Azóta teljes idejét e művészeti formának szenteli, elméleti előadásokat, workshopokat tart és járja az iskolákat, hogy az új nemzedékekhez is eljusson ez az ősi műfaj. Táncelőadásai nagy sikert arattak szerte a világon, Indián kívül fellépett Amerikában és Magyarországon is. Erőssége lenyűgöző arcjátékában áll, és ahogyan a különböző karaktereket életre kelti a színpadon. Az est során egy klasszikus margamot láthatunk tőle. Belépőjegy 1000 Ft