SZTE Info

2014. Május

[1] 2 3 
2014. május 30.

A Szegedi Tudományegyetem több oktatója kapott rangos állami kitüntetést a 2014. évi pedagógusnap alkalmából.

2014. május 30.

2014. június 2-án nyílik az SZTE új önálló sürgősségi betegellátó osztálya, ennek kapcsán módosul a szakellátás ügyeleti rendje.

2014. május 30.

A Szegedi Nemzeti Színház 2013/2014-es évadzáró ülését 2014. május 30-án tartotta. A rendezvényen köszöntötték a Szegedi Tudományegyetem közönségdíjasait is.

2014. május 30.

Két napon át 20 szekcióban 144 előadást hallgathattak meg az érdeklődők a SZAB-székházban a Magyar Nevelés- és Oktatáskutatók Egyesülete konferenciáján. A tanácskozást a Szegedi Tudományegyetem részéről Homoki-Nagy Mária oktatási rektorhelyettes nyitotta meg.

2014. május 30.

Balatonfüreden rendezték meg a TÁMOP-4.2.2.C-11/1/KONV-2012-0013 „Infokommunikációs technológiák és a jövő társadalma” FuturICT.hu projekt nyári iskoláját, amelyen európai és amerikai, nemzetközileg elismert tudósok előadásait hallgathatták meg az érdeklődők. A BME VIKING Zrt. szervezésében zajló nyári iskola programjára a világ minden tájáról érkeztek PhD hallgatók.

2014. május 29.

Családbarát munkahely díjat kapott a Szegedi Tudományegyetem. A 4 kategóriában meghirdetett díjra rekordmennyiségű pályázat érkezett: háromszáznál több önkormányzat, közintézmény és más munkaadó jelentkezett, közülük a négy különdíjazotton kívül további 39-en kapták meg az elismerést: egy, az intézményre kihelyezhető plakettet.

2014. május 29.

Az SZTE Szegedi Tehetségpont művészpalántáit bemutató kiállítássorozat az utolsó hetéhez érkezett. Tóth Tamás Sándor fotókiállítása nyílik Szegedi tükör címmel 2014. május 29-én 17 órakor a Somogyi-könyvtár első emeleti folyóirat-olvasójában.

2014. május 28.

Az SZTE Klebelsberg Könyvtár Magyarországon először adott otthont a rendszerváltás személyes emlékeit fogadó gyűjtőnapoknak. A programhoz kiállítással is kapcsolódott az egyetemi könyvtár. Európa digitális könyvtára, múzeuma és archívuma, az Europeana az 1989-es emlékeket gyűjti össze – most Szegeden jártak.

2014. május 28.

Évtizedes hagyomány, hogy a Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Biológiai Kutatóközpontja alapítója, Straub F. Brunó tiszteletére tudományos tanácskozást szervez. A 2014. május 28-29-i tudományos ülésen az SZBK kutatói mellett más, országosan ismert tudósok számoltak be eredményeikről.

2014. május 28.

Hamarosan megkezdődik a betegellátás Szeged legmodernebb klinikáján – számoltak be róla 2014. május 28-án a Szegedi Tudományegyetem nagyszabású klinikai beruházásának vezetői.

2014. május 27.

Az aszály problémáról, hatásáról és kutatási lehetőségeiről rendeztek tudományos tanácskozást 2014. május 26-án az SZTE TTIK Természeti Földrajzi és Geoinformatikai Tanszékén, ahol egy különleges könyvbemutatóra is sor került.

2014. május 27.

Mind a vajdahunyadi TDK „Nemzetközi szekciójában”, mind pedig a Hajós György Matematikaversenyen jó helyezést értek el a Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Karának hallgatói.

2014. május 27.

2014. április 29-étől a Szegedi Tudományegyetem Neveléstudományi Intézete, Neveléstudományi Doktori Iskolája és Oktatáselméleti Kutatócsoportja adott otthont három egymást követő rangos nemzetközi eseménynek, tíz nap alatt szakmája kiemelkedő hazai és külföldi kutatóit látta vendégül.

2014. május 27.

A 2014. júniusban sorra kerülő négynapos programon harminc hallgató vesz részt.

2014. május 27.

Második interaktív napjával várja az érdeklődőket a Capinfood projekt. Az izgalmas kvízjáték és molekuláris gasztronómiai kóstoló mellett a szervezők érdekes előadásokat kínáltak a hallgatók, kutatók, élelmiszer-ipari szakemberek számára az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központjában 2014. május 22-én.

2014. május 27.

2014. május 30-án, pénteken újabb fejezetéhez érkezik a Szegedi Kertbarát Kör programsorozata. Az SZTE Füvészkertben 16.30-kor Berek Ágota Gyógynövények a kertben című előadása várja az érdeklődőket.

2014. május 26.

A két Nobel-díjas biokémikus szegedi látogatásáról, a helyi kutatókkal és középiskolásokkal való találkozásáról nyilatkozott az SZTE Médiacentrumnak.

2014. május 26.

A Szegedi Tudós Akadémia tehetséggondozó programjának keretében az ország tíz középiskolájának közel száz reményteljes biológuspalántája vett részt a 2014. május 26-i rendezvényen.

2014. május 26.

Két gimnáziumba is ellátogatott 2014. május 26-án Aaron Ciechanover Nobel-díjas biokémikus, aki a III. Nobel díjasok – Tehetséges Diákok találkozójára érkezett Szegedre. A tudós elmondta: ahhoz, hogy valaki sikeres kutató legyen, sok más mellett arra is szükség van, hogy a munkája legyen a hobbija.

2014. május 26.

Sportszombattal zárhatják a hónapot 2014. májusban is az SZTE polgárai. A Szegedi Tudományegyetem Sportközpontja a hónap utolsó szombatján, 2014. május 31-én nyitott kapukkal várja a mozogni vágyókat.

2014. május 26.

Richard Shusterman esztétikai írásaiból összeállított kötetet mutattak be 2014. május 21-én az Auditorium Minimumban. A Szómaesztétika és az élet művészete című könyvet a fordító, Krémer Sándor a Bölcsészettudományi Kar Filozófia Tanszékének oktatója ismertette, a beszélgetést egykori hallgatója és jelenlegi kollégája, Antoni Rita vezette.

2014. május 24.

Rangos városi kitüntetést vehetett át a Szegedi Tudományegyetem és az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpont több munkatársa. Szeged díszpolgári címét Trogmayer Ottó régészprofesszornak ítélték oda 2014-ben.

2014. május 23.

Aszálykutatás és környezeti monitoring vizsgálatok címmel szerveznek harmadik alkalommal workshopot a WAHASTRAT pályázat keretében 2014. május 26-án, hétfőn a Szegedi Tudományegyetem Természeti Földrajzi és Geoinformatikai Tanszékén. A tudományos fórumon az aszály problémakörét, annak hatásait, kutatási lehetőségeit vitatják meg.

2014. május 23.

A 410 ágyas klinikán alakult meg az új, helikopter-leszállót is magában foglaló sürgősségi betegellátó osztály. Uniós projekt keretében több mint 676 millió forintból valósult meg a beruházás.

2014. május 23.

A régészeti szempontból komoly kihívásnak tekinthető 9. század Alföldjének tárgyi és kulturális hagyatékát mutatják be háromnapos konferencián a SZAB-székházban.

2014. május 23.

A Szegedi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Kara „A drogmentes szórakozás” témakörében középiskolásoknak hirdetett pályázatot. Az ünnepélyes díjátadót 2014. május 22-én a GYTK épületében tartották.

2014. május 23.

Tudományos előadásokkal, díjátadóval és különleges műsorokkal ünnepelte 2014. május 22-én a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központja az Ápolók Nemzetközi Napját.

2014. május 21.

Végéhez közeledik az SZTE és az SZBK közös TÁMOP-4.2.2.A-11/1/KONV-2012-0047 számú „Új, funkcionális anyagok által kiváltott biológiai és környezeti válaszok” című projektje, melynek előrehaladásáról, az eddig elért kutatási eredményekről számoltak be a projekt résztvevői.

2014. május 21.

A Kínai Nagykövetség felkérésére az SZTE Konfuciusz Intézet rendezte a tizenharmadik „Chinese Bridge Competition – Kínai Nyelvi Híd” verseny elődöntőjét az intézet kihelyezett budapesti oktatási központjában, a Kodolányi János Főiskolán 2014. május 9-én.

2014. május 21.

2014. május 22-én tudományos üléssel, ünnepi műsorral és díjátadással ünnepelik a Szegedi Tudományegyetemen az Ápolók Nemzetközi Napját.

2014. május 21.

Tartalmában és formájában is megújult a Szegedi Tudományegyetemet és idegen nyelvű képzéseit bemutató három kiadvány.

2014. május 21.

Kiírták a 2014/2015. tanévi köztársasági ösztöndíjpályázatot – összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat.

2014. május 21.

Zsonglőrködni tanulhattak az érdeklődők 2014. május 20-án a TIK melletti parkban. A virágbottal nem is olyan könnyű bánni, mint elsőre látszik, a tányérpörgetés azonban nem is olyan nagy ördöngösség – derült ki akkor, amikor e sorok írója is próbálkozott.

2014. május 21.

Richard Shusterman írásaiból készült válogatás jelent meg a Szegedi Egyetemi Kiadó – JATEPress Kiadó gondozásában. A Szóamesztétika és az élet művészete kötet bemutatóját 2014.május 21-én 16 órakor tartják az SZTE Klebelsberg Könyvtárban.

2014. május 20.

A Szent-Györgyi Albert Agórában rendezték meg a városi fizika akadályversenyt 2014. május 15-én. A szegedi csapatok mellett csongrádi és vásárhelyi diákok is neveztek, utóbbiak meg is nyerték a vetélkedőt. A program európai uniós támogatásból valósult meg.

2014. május 20.

Az SZTE TTIK Természeti Földrajzi és Geoinformatikai Tanszékének szervezésében tudományos ismeretterjesztő előadás-sorozat indult Abszolút kormeghatározási módszerek a környezettörténet és a régészet szolgálatában címmel. A programsorozat záró előadását 2014. május 22-én hallhatják az érdeklődők.

2014. május 20.

A Huszár Attila, Juhász Anita, Nagy Zoltán alkotta Smart Sztep csapat első helyezést ért el az Országos Piackutatási Diákverseny 2014. május 19-i döntőjén.

2014. május 20.

Az atomenergia szerepéről, felhasználásáról, valamint kockázatairól értekeztek 2014. május 20-án „Az atomenergiáról – mindenkinek” című ismeretterjesztő konferencián.

2014. május 19.

A Szegedi Tudományegyetem 2009 óta vesz részt a sűrített levegővel hajtott járművek versenyén. A hallgatók által tervezett, gyártott és vezetett pneumobilok közt a Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Kara az eddigi eredményei alapján nagy névnek számít a mezőnyben, hiszen bajnoki címmel három egyetem rendelkezik: a Debreceni Egyetem, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, valamint az SZTE.

2014. május 19.

Harmadik alkalommal rendezik meg a Nobel díjasok – Tehetséges Diákok találkozóját Szegeden 2014. május 26-án. A Szegedi Orvosbiológiai Kutatások Jövőjéért Alapítvány meghívására a rendezvényen részt vesznek Ada Yonath és Aaron Ciechanover Nobel-díjas biokémikusok, ők lesznek a rangos esemény díszvendégei.

2014. május 19.

A FaRInn – Facilitating Responsible Innovation in SEE countries – projekt részeként a Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Karán tartottak konferenciát 2014. május 19-én „Az innovációval kapcsolatos társadalmi, etikai és környezeti kihívások” címmel.

2014. május 19.

Magyarországon először a szegedi egyetemi bibliotéka ad otthont a rendszerváltás személyes emlékeit fogadó gyűjtőnapoknak 2014. május 23-án és 24-én.

2014. május 19.

Sugárzó jövő? Terrorizmus – nukleáris célpontok? Ezekre a kérdésekre is válaszolnak az atomenergiáról szóló regionális konferencián, szakkiállításon és műszeres bemutatón 2014. május 20-án az SZTE TIK-ben.

2014. május 19.

Két filmfesztivált is volt 2014. május közepén, ahol szép sikerrel szerepeltek az SZTE BTK kommunikáció szakos hallgatói.

2014. május 19.

A napokban kezdődtek a Szegedi Szabadtéri Játékok színpadának felállítási munkálatai. 2014-ben az eddigiektől eltérő módon a pódium az óraterasz előtt fog magasodni, mondhatni száznyolcvan fokos fordulatot vesz a nyári fesztivál.

2014. május 19.

Az SZTE Tehetségpont tudománynépszerűsítő sorozata, a Science Café 2014. május 8-i alkalmán a megszokott módon két előadó lépett a képzeletbeli katedrára.

2014. május 17.

Folytatódott a tizenharmadik „Lábjegyzetek Platónhoz” című konferencia. A második nap, 2014. május 16-én Heller Ágnes Széchenyi-díjas filozófus is előadást tartott.

2014. május 17.

A Szegedi Tehetséggondozó Tanács ünnepélyes ösztöndíjátadóját 2014. május 16-án tartotta a Szegedi Tudományegyetem Rektori Hivatal épületének dísztermében, ahol több mint 220 tehetséges díjazottat köszöntöttek.

2014. május 16.

Miközben az Aradi téren átadták a Szegedi Tudományegyetem Bolyai-épületét, a SZAB-székházban Értékteremtés és értékközvetítés címmel rendezték meg a Bolyai Klub tudományos ülését.

2014. május 16.

Az SZTE ifjú kutatói közül Hegyi Péter (42) és Janáky Csaba (29), az SZBK-ban dolgozó fiatal tudósok közül Juhász Gábor (38) és Nagy László (29) alapíthat idén önálló kutatócsoportot az MTA támogatásával. A Lendület program most összesen 18 tehetségnek ad „lendületet”.

[1] 2 3 

esza_felso

SZTEmagazin

2019. augusztus 02.

nyito_PB

Hogyan változik a lakosság véleménye egy sportesemény alatt? Milyen társadalmi hozadéka van egy nemzetközi sporteseménynek? Polcsik Balázs, az SZTE JGYPK Új Nemzeti Kiválóság Program ösztöndíjasa többek között ezeket a kérdéseket járta körül nyertes pályázatában. A fiatal kutatót tapasztalatairól és eredményeiről kérdeztük.

SZTEtelevízió

2019. augusztus 07.

kiemelt_Berenyi_Antal

Berényi Antal, az SZTE Általános Orvostudományi Kar Élettani Intézet adjunktusa és kutatócsoportja azonosította azt az agyterületet, amely azoknak a ritmusoknak a keletkezéséért felelős, amelyek alvás közben a rövidtávú memóriából áttöltik az emléknyomokat a hosszú távú memóriába. A felfedezés segít annak a megértésében, miként tudunk emlékezni. Azt is felderítették, hogy a különböző epilepszia-típusok hogyan alakulnak ki az agyban. A kutatócsoport munkájáról dokumentumfilmben mesél az SZTE agykutatója.

Eseménynaptár

Eseménynaptár RSS

Rendezvénynaptár *