Bezár

Hírarchívum

2018. Május

1 2 

Kiemelt_SZBKj

2018. május 31.
3 perc

Szegeden nagy lehetőségek nyíltak meg a tudományban – véli Nagy Ferenc, az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpont új főigazgatója, aki szerint hagyományosan nagyon jó a kapcsolatuk az SZTE-vel. Az MTA honlapján olvasható összeállításban 3 „lendületes” kutató is teret kap.

ELI-SummerSchool

2018. május 31.
1 perc

Első alkalommal várja az érdeklődő fiatal kutatókat a szegedi ELI-ALPS kutatóintézet nyári iskolája. A 2018. augusztus 27-31. közötti tudományos programra július 27-ig várják a jelentkezőket.

almacover

2018. május 31.
3 perc

Tizenkettedik alkalommal rendezik meg az SZTE Alma Mater Weekend és Sportnapot, melyre idén is izgalmas családi programokkal és az elmaradhatatlan pörköltfőző versennyel készülnek. Június 16-án, az SZTE Sportközpontban ugrálóvár, kézműves foglalkozások, tánc- és ugrálókötél bemutató, véradási lehetőség és értékes nyeremények várják a volt- és jelenlegi SZTE-s hallgatókat és dolgozókat.

MK_csapat

2018. május 30.
3 perc

Az SZTE Mérnöki Kar Airrari pneumobil csapata nyerte meg a Hungexpo Ipar Napjai kiállításán megrendezett Techtogether GTE versenyt. Az Airrari csapat az első hely mellett a Hepenix Kft. díját is elhozta.

2018. május 29.
1 perc

Az SZTE oktatói, dolgozói, hallgatói és amatőr versenyzők részére rendeztek szezonnyitó teniszversenyt 2018. május 19-én az újszegedi Erzsébet-ligeti Teniszközpontban.

2018. május 29.
1 perc

Háromnapos nemzetközi kommunikációs seregszemlét rendeznek május 30. – június 1. között a Szent-Györgyi Albert Agórába. Az angol nyelvű, 11. Közép-Kelet-Európai Kommunikáció és Média Konferenciát (CEECOM) az SZTE Kommunikáció és a Politológia Tanszék szervezi, melyen több, mint 110 előadó szerepel majd számos európai országot képviselve.

2018. május 29.
1 perc

Áder János köztársasági elnök rektori feladatok ellátásával bízta meg Rovó László egyetemi tanárt. A Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinika tanszékvezető egyetemi tanára 2018. július 1-jétől 2022. június 30-áig vezetheti a Szegedi Tudományegyetemet.

2018. május 29.
2 perc

Szegedi turisztikai applikációt fejleszt a BTK Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszéke. A fejlesztés célja az, hogy bevonják az egyetemi gyűjteményeket, látogatható emlékeket is a város turisztikai körforgásába. A projekt alapját jelentő kutatást a Tanszék készítette el, az applikáció létrehozását Illés Réka egykori kommunikáció szakos hallgató és Rózsa Dániel programozó valósították meg.

kiemelt_superbrands

2018. május 28.
1 perc

A Szegedi Tudományegyetem is felkerült a világ ezer legjobb felsőoktatási intézményét felsorakoztató 2018/19-es Center of World University Rankings (CWUR) rangsorra. A listán a 758. az SZTE.

Kiemelt_Szent-Gyorgyi_hazatert

2018. május 28.
4 perc

A „XXI. század, a legendák velünk élnek” című, az RTL Klub csatornán látható magazinműsor 2018. május 29-i adásának főszereplője: Szent-Györgyi Albert. A szegedi egyetem egykori Nobel-díjas rektoráról hogyan készült a legújabb tévés összeállítás? – kérdeztük a riportert, Szabó Ádámot.

kiemelt_ApolokNapja_2018

2018. május 28.
3 perc

Az Ápolók Nemzetközi Napja alkalmából, május 24-én az SZTE ápolóit és ápolónőit köszöntötték, és díjazták az ebből az alkalomból rendezett ünnepségen.

kiemelt_borkoccint

2018. május 25.
5 perc

Az SZTE Ajándékboltban idén is megvásárolható a „tudósok bora”. Az SZTE és az MTA Szegedi Akadémiai Bizottság borbírálatát követően kérdeztük a nemes nedűről a Koch Borászat és a Cseri Pincészet vezetőjét, valamint a program-sorozat egyik szervezőjét, a kertészmérnök Pápai Róbert borkereskedőt.

Kiemelt_Herba1j

2018. május 25.
9 perc

240 diák vett részt az SZTE Gyógyszerésztudományi Kar Farmakognózia Intézete által először meghirdetett tanulmányi versenyen. A Herba Medica elnevezésű vetélkedő a kémia és a biológia tantárgyhoz kapcsolódott. A döntősökkel beszélgetve kiderült: a feladatok között növénybemutató és "drog" felismerés is szerepelt.

2018. május 24.
2 perc

A SOLVO Biotechnológiai Zrt. által vezetett konzorcium 1,094 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyert a „K+F versenyképességi és kiválósági együttműködések” című pályázaton a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programkeretében. A 1,354 milliárd forintos összköltségvetésű projekt keretében őssejt alapú hepatociták előállításának kutatása zajlik, gyógyszerfejlesztési célokra.

2018. május 23.
2 perc

Idén az SZTE BTK Régészeti Tanszéke is csatlakozik a Régészet Napja rendezvényhez. Az érdeklődőket interaktív régészeti kalandjáték és játszóház várja május 26-án, 10 órától a Bölcsészettudományi Kar épületében.

Kiemelt_Berenyi_Lendulet

2018. május 22.
4 perc

Az SZTE két munkatársa, Berényi Antal agykutató és Gácser Attila biológus is az MTA Lendület programjának legújabb 21 nyertese közé tartozik. Most Berényi Antalt kérdezzük – többek között –arról, hogy miként lett kétszeres „lendületes”.

open_doors03

2018. május 22.
1 perc

Felvételi döntést segítő napot tart május 30-án 10-12 óra között az SZTE Mérnöki Kara. A leendő egyetemisták segítséget kapnak tanulmányi, felvételi ügyekben, találkozhatnak a duális képzésen tanuló hallgatókkal, és betekinthetnek a kari laborokba.

Kiemelt_Kristo_emlektablaJ

2018. május 22.
7 perc

A magyarság históriájának neves kutatója, Kristó Gyula professzor munkássága előtti tisztelgésül Szeged város önkormányzata, az SZTE BTK és a történész nevét viselő alapítvány emléktáblát avatott az akadémikus egykori lakóháza falán. Az ünnepségen felidézték a neves történész érdemeit.

kiemelt_KemenesBela_emlekules

2018. május 21.
3 perc

Születésének 90. évfordulója alkalmából tudományos emléküléssel tisztelegtek Kemenes Béla előtt az Állam- és Jogtudományi Karon. A jogászprofesszor egykori tanszékvezetői szobáját szemináriumi teremmé avatták.

kiemelt_SZG_diszpolgar

2018. május 19.
3 perc

Idén a Szegedi Tudományegyetem rektora, Dr. Szabó Gábor lett Szeged díszpolgára. Az elismerést május 18-án a díszközgyűlésen adta át Botka László polgármester. Az ünnepségen Szegedért Emlékérmet vett át Szajbély Mihály, Szeged Nemzetközi Kapcsolataiért Emlékéremben részesült Lednitzky András.

2018. május 18.
2 perc

Az ország 8 jogi karának 16 hallgatója vett részt az Országos Büntetőjogi Perbeszédversenyen május 17-én. A versenyen a joghallgatók élesben is kipróbálhatták magukat, perbeszédeiket háromtagú zsűri értékelte.

kiemelt_PL_innonap

2018. május 17.
2 perc

A Szegedi Tudományegyetemen ismertette az egyetemekkel és az innovációval kapcsolatos elképzeléseit Palkovics László, innovációért és technológiáért felelős miniszterjelölt. Az egyetemek szerepe megkerülhetetlen a hazai innovációban - mondta az SZTE Innovációs Napján.

Kiemelt_Szent-Gyorgyi

2018. május 16.
1 perc

A Szegedi Tudományegyetem támogatásával elkészült a Csodálattal és hálával című, Szent-Györgyi Albert életéről szóló új dokumentumfilm. A szegedi emlékhelyeken az SZTE több professzora is vall a világhíres tudósról. E film 2018. május 17-i ősbemutatója, az SZTE Innovációs Hét programjának része.

2018. május 18.
2 perc

A K&H gyógyvarázs és a K&H Private banking nevében Horváth István igazgató adta át a modern bölcsőt, melyet ünnepélyesen 2018. május 17-én vett át Dr. Németh Gábor intézetvezető és Dr. Orvos Hajnalka, az újszülött osztály vezetője.

2018. május 16.
2 perc

Huszonötödik alkalommal rendezték meg Hódmezővásárhelyen az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok Szakkiállítás és Vásárt, melynek kereteiben az SZTE Mezőgazdasági Kara a Hód-Mezőgazda Zrt-vel közösen szervezte az Agrár-felsőoktatási Intézmények Országos Gazdászversenyét (2. alkalommal) és a Juhásztalálkozót (34. alkalommal) május 10 -12. között.

team

2018. május 15.
2 perc

Folytatódnak az SZTE Tanulási Eredmény Alapú Képzésfejlesztő Műhely képzései, amelyek az új képzési és kimeneti követelményekhez illeszkedő tanulási eredmény alapú tantárgy- és tananyagfejlesztés eredményes megvalósításához nyújtanak módszertani támogatást.

Kiefer_Ferenc_nyito

2018. május 15.
7 perc

Hogyan lesz abból a diákból nemzetközileg elismert nyelvész, aki orvosi egyetemre készül, majd matematika-fizika szakon végez az egyetemen?

2018. május 15.
1 perc

Az Országos Büntetőjogi Perbeszédversenyt minden évben megszervezik a hazai egyetemek jogi karain. A versenysorozat idei helyszínének Szegedet választották, így a Szegedi Tudományegyetem Állam-és Jogtudományi Karának, Bűnügyi Tudományok Intézete rendezheti meg ebben az évben az eseményt. A verseny 2018. május 17-én, 9 órakor kezdődik a Szegedi Ítélőtáblán.

kiemelt_tehetsegpont_dijatado

2018. május 14.
8 perc

Az SZTE Tehetségpont hagyományos díjátadó ünnepségén több mint száz fiatal tehetséget köszöntöttek május 10-én a Rektori Épületben. Az Év Tehetsége és az SZTE Talent díjak mellett átadták a Sófi-ösztöndíjakat, valamint az esélyegyenlőségi és a vállalati elismeréseket is.

Kepkivagas
2018. május 14.
3 perc

Az elmúlt években megrendezett Innovációs Nap idén Innovációs Hétté alakult, de a hagyomány nem törik meg és május 16-án 9 órától kezdetét veszi a programsorozat kiemelkedő rendezvénye.

2018. május 12.
2 perc

Nemzetközi konferenciát rendezett a nyitottság jegyében az SZTE ÁJTK Nemzetközi és Regionális Tanulmányok Intézete és az Európai Közjogi Szervezet május 10-én a TIK-ben. A tanácskozáson az európai integráció jogi és demokráciai aspektusait vitatták meg.

nyito

2018. május 11.
3 perc

Az egyetemalapító oklevél kiadási dátuma 437. évfordulója előtti napon, 2018. május 11-én koszorúzási ünnepséget tartott az SZTE. A közkapcsolati rektorhelyettes Báthory István mellszobránál, a szegedi Dóm téri Nemzeti Emlékcsarnokban köszöntötte az egyetemistákat, a gyakorló gimnázium diákjait és az Egyetemtörténeti Bizottság tagjait.

Floorball_MEFOB_1

2018. május 11.
1 perc

A Magyar Egyetemi és Főiskolai Floorball Bajnokság döntőjét május 4-5. között rendezték meg Szegeden. Az országos versenyet szép eredménnyel zárta az SZTE csapata.

Kiemelt_KL

2018. május 11.
6 perc

Mit jelent az innováció az egyetemi szférában? Hogyan lesz egy felfedezésből szabadalom? Többek között ezt is kérdeztük Kemény Lajostól, az SZTE rektorhelyettesétől, a Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinikát vezető professzortól abból az alkalomból, hogy elnyerte a Jedlik Ányos-díjat.

Kiemelt_MTA_189

2018. május 11.
5 perc

Akadémiai Díjat vehetett át Péter Antal, az SZTE TTIK nyugalmazott professzora az MTA 189. közgyűlésén. Az Akadémiai Aranyérmet a szegedi egyetemről induló Kiefer Ferenc nyelvész, akadémikus kapta. A közgyűléshez kötődő programokon több szegedi kutató is előadást tartott és tart.

2018. május 10.
1 perc

A hallgatók és a szakmai partnerek bevonásával konferenciát rendez a duális képzésről 2018. május 18-án az SZTE Természettudományi és Informatikai Kar. A gyakorlatorientált oktatási forma tapasztalatait összegezve szó esik az új lehetőségekről is.

esemeny-innovacios_panka_page-masolat

2018. május 10.
2 perc

Mi az az innovációs ökoszisztéma? Milyen témákon dolgoznak a klinikai kutatások kiválóságai? Az egyetem hogyan vesz részt a szegedi tudásgazdaságban? Ezekre a kérdésekre is válaszol az SZTE 2018. május 14-17. közötti, változatos helyszínű, Innovációs Hét programsora, amelyet hallgatói ötletverseny és a Szent-Györgyi Albert innovációira is utaló legújabb film ősbemutatója tesz emlékezetessé.

2018. május 10.
2 perc

Kerekasztal-beszélgetésen mutatkozik be Szeged innovációs ökoszisztémája a Szegedi Tudományegyetem Innovációs Hetén. Május 14-én reggel 9-től a József Attila Tanulmányi és Információs Központban összegyűlnek azon szervezetek és startupok, akik célul tűzték ki az innovációs ökoszisztéma fejlesztését városunkban

2018. május 09.
1 perc

2004-ben, életének 65. évében hunyt el Kristó Gyula. A szegedi történész, akadémikus, Szeged díszpolgára tisztelői, tanítványai emléktáblát avatnak Kristó Gyula egykori lakóháza falán 2018. május 11-én 12 órakor.

2018. május 09.
3 perc

Nemzetközi konferenciák, filmvetítés és könyvbemutató; hazai és külföldi professzorok, valamint doktoranduszok előadásai – 2018. május 14. és 19. között a filozófia fővárosa lesz a Szeged, pontosabban az SZTE Bölcsészettudományi Kar.

alapitvany

2018. május 09.
4 perc

A Szegedi Tudományegyetemhez kötődve több mint negyven alapítvány és egyesület támogatja számos módon az intézményt sokrétű feladatai ellátásában. Ezek a közhasznú és nonprofit szervezetek idén is számítanak a személyi jövedelemadó 1%-ából származó bevételre. Legkésőbb május 22-ig Ön is rendelkezhet adója 1%-áról.

2018. május 09.
1 perc

Drámapályázatot hirdet a Szegedi Tudományegyetem Kulturális Irodája és a Szegedi Nemzeti Színház az egyetem nappali tagozatos hallgatói számára.

2018. május 09.
1 perc

Legkedvesebb színészünkre voksolhatunk az SZTE Nemzetközi és Közkapcsolati Igazgatóság Kulturális Iroda által meghirdetett szavazáson.

alumni_uni1

2018. május 08.
2 perc

Aki lemaradt az SZTE Alma Mater Alumni Uni - Tudásműhely első előadásáról, az már videó formában is megtekintheti. A sorozat a közösségi média használatához kapcsolódó adatvédelem témájával folytatódik, május 17-én.

IMG_0094-2

2018. május 07.
2 perc

2018. május 4-én, pénteken egész napos látogatást tett Szegeden Vytenis Andriukaitis, az Európai Unió egészségügyért és élelmiszerbiztonságért felelős biztosa. Látogatásának elsődleges célja az volt, hogy tájékozódjon a Szegedi Tudományegyetem Klinikai Központjában a ritka betegségekben szenvedők ellátásáról valamint arról, hogy milyen távlatai vannak az ún. európai referencia hálózat bővítésének.

symposium_2018_hu_SZTE-FOK_kezdo

2018. május 07.
3 perc

A népbetegségnek számító fogágybetegségekről, a fogazati rendellenességekről, a foggyökér beültetés lehetőségeiről és a fogorvosi szakma legújabb kutatási eredményeiről tanácskoznak május 10-12. között az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központban. A Magyar Fogorvosok Egyesületének konferenciájára világhírű szakembereknek érkeznek Szegedre.

egyuttmukodes_SZTE_marokkoiegyetem2

2018. május 03.
3 perc

Az SZTE Mezőgazdasági Karának kezdeményezésére, a Frankofón Egyetemi Központ támogatásával, kötött együttműködést a Szegedi Tudományegyetem és a marokkói Mezőgazdasági és Állatorvostudományi Intézet. A megállapodásnak köszönhetően lehetőség nyílik oktatók és hallgatók cseréjére, közös kutatási programok indítására.

2018. május 03.
2 perc

Harmadik alkalommal került megrendezésre a Szegedi Egyetemi Színházi Találkozó (SZESZT) április 27. és 29. között, különböző városok fiatal társulatainak vendégszereplésével. Az előadásokból, workshopokból és szakmai beszélgetésekből álló, egész délutánokat és estéket kitöltő eseménysorozat több szegedi helyszínen is várta a nagyérdeműt.

kiemelt_GTK_konferencia

2018. május 03.
4 perc

Mik a Z generáció erősségei vállalkozóként és előadóként? - erre a kérdésre adott választ a Gazdaságtudományi Kar konferenciája, melyen tapasztalt szakemberek, jelenlegi és frissen végzett hallgatók mutatták be vállalkozásukat. A fiatal tehetségek előadói készségüket a Prezilimpia verseny országos döntőjében mutatták meg.

Idea Challange

2018. május 03.
2 perc

Az IT és startupos témák iránt érdeklődőknek nem cseng ismeretlenül a GYEEK Club Egyesület neve. Célja: a régió egyre népszerűbbé, ismertebbé váljon a fejlesztő és technológiai cégek körében. A Szegedi Tudományegyetem Kutatás-fejlesztési és Innovációs Igazgatóságával, az INPUT Programmal és a SzegedBoost-tal közösen Idea Challenge néven ötletversenyt hirdettek az Innovációs Héten.

1 2 

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek